Azonnal beszippantott minket a Gilmore Girls készítőinek új sorozata

Azonnal beszippantott minket a Gilmore Girls készítőinek új sorozata

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

S

Sőt, legalább olyan felhőtlenül élveztük a The Marvelous Mrs. Maiselt, mint a Szívek szállodáját. Elragadó sorozatba botlottunk a fáradhatatlanul optimista fiatal háziasszonyról, aki szenvedélyesen keblére öleli az 50-es évek komformista New Yorkját, miközben fellázad ellene.

Midge (Rachel Brosnahan) huszonhat éves főállású családanya két kisgyerekkel, fényűző Upper West Side-i háztartással és egy kissé nyámnyila férjjel, akit imád, de akinél – mint ez a sorozat első képkockáitól fogva folyamatosan kiviláglik – ezerszer okosabb, csinosabb, jobb stílusérzéke van és általában sokkal többre hivatott, mint hogy mellette élje le az életét. Joel (Michael Zegen) azonban mindezt csak az első (és pillanatnyilag egyetlen) évad utolsó epizódjának legvégére fogja fel. Az elején még csak ingerülten vegzálja ifjú feleségét, ha az lyukas pulóvert visz neki a fellépésére, pedig általában mindent megtesz, hogy a férj irodai munkája mellett az éjszakai életben, stand up-komikusként is sikereket érhessen el. Persze az is kiderül már az első képkockáknál, amikor a tradíciókat egy elegáns mozdulattal felrúgva tósztot mond a saját esküvőjén,

gif

...hogy Midge a stand up terén is mérföldekkel tehetségesebb a férjénél. Amint Joel elhagyja a titkárnőjéért, hősnőnk egy szempillantás alatt – mintegy véletlenül – a lokál színpadán mikrofonnal a kezében találja magát. Persze az életének ezt a szeletét titkolnia kell a szülei és a környezete előtt, merthogy 1958-at írunk, amikor egy nőnek az a feladata, hogy háztartást vezessen, nem pedig az, hogy cifra káromkodásokkal fűszerezett poénbombákat robbantson fel valami éjszakai lebujban. De ahogyan az már lenni szokott, a tehetség még ilyen nehezített pályán is ellentmondást nem tűrően tör utat magának, nem hagyván kétségeket afelől, hogy fiatal, csinos anyukák is képesek megnevettetni a (különböző korú, nemű és kulturális hátterű) közönségüket.

Amy Sherman-Palladino új hősnőjét nem könnyű összehasonlítani a Gilmore-lányokkal. Szeret beszélni, csípős nyelve van, veszekszik a szüleivel, feszegeti a társadalmi konvenciók határait – ezek elmondhatók Lorelai-ról is. De Midge nem lépett ki a konvenciókból, sőt azonosul velük; ha rajta múlik, egész életét a teszetosza férje mellett éli le, két emelettel a szülei lakása alatt. Az egyik legsokatmondóbb, később némileg foszladozó motívum a sorozatban, hogy Midge (édesanyjához hasonlóan) nem engedi, hogy a férje smink nélkül lássa; megvárja, amíg Joel elalszik, mielőtt lemosná a sminkjét és felcsavarná a haját, majd előbb kel, mint a férje, hogy újrasminkeljen.

gif

Midge imádja a kort, amelyben él, szeret New York-i zsidó polgárasszony lenni; amikor munkát kell vállalnia, akkor is, hogy, hogy nem, a luxusáruház sminkosztályán köt ki, mert kiderül, hogy természetesen abban is született tehetség, hogy más háziasszonyoknak eladjon egy fél tucat rúzst. És persze a sorozat készítői is imádják az 50-es évekbeli New Yorkot, és mindent meg is tesznek, hogy tökéletesen berendezett szobabelsőkben és kirakatokban és avenue-kban és makulátlan manikűrökben gyönyörködhessünk.

gif

A The Marvelous Mrs. Maisel azonban valószínűleg a sziporkázó stand up-jelenetek miatt kapott azonnal, már az első évad után két Golden Globe-ot (ami a Szívek szállodájának 7+1 évadon át egyszer sem adatott meg). Reméljük, hamarosan adják valahol magyarul; addig az Amazonon nézhető meg (az angol felirat azért segít, ha túl gyorsan pörögnének a poénok).

The Marvelous Mrs. Maisel (2017, 8 epizód)

Írta, rendezte: Amy Sherman-Palladino

Főszereplők: Rachel Brosnahan, Michael Zegen, Alex Borstein, Marin Hinkle, Tony Shalhoub, Luke Kirkby

A galériában találtok néhány jelenetet étvágygerjesztőnek.

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
The Marvelous Mrs. Maisel: néhány jelenetkép új kedvenc sorozatunkból
24 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál Margaret Atwoodról

A szolgálólány meséje önmagában is ellentmondásos módon nyugtalanító mű, éspedig az eredeti regény legalább annyira, mint a belőle készült tévésorozat. De mi most a mögötte álló írónőre, Margaret Atwoodra voltunk kíváncsiak.

Napi horoszkóp július 17.: a Kosoknak nehéz döntést kell meghozniuk, a Rákok hirtelen válnak népszerűvé

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

50 kcal nem sok! Íme 24 alacsony kalóriatartalmú snack

Ha képtelen vagy lemondani a nassolásról, ha nem bírod ki vacsoráig, de nem mindegy, mennyi energiát tartalmaz, amihez nyúlsz, akkor készítsd be előre egyet-egyet ezekből az alacsony kalóriatartalmú snackekből.

6 felület a konyhában, amelyek tisztításáról valószínűleg te is sokszor megfeledkezel

Mindannyiunknak megvannak a magunk jól bevált tisztítási szokásai, amikor az otthonunk egyik legforgalmasabb helyéről beszélünk, azonban sajnos mindezt sokkal inkább rutinnal, mintsem tudatossággal végezzük. Ez pedig nagy hiba!

Az applikáció, amitől minden túrázást kedvelő ember függővé válik

Olyan klassz megosztani másokkal egy-egy jó útvonalat, ahol jártam, ráadásul műholdas térképpel és az adott helyre igazított fotókkal. És viszont: szuper egy-egy ilyen ajánlás szerint nekiindulni a nagyvilágnak. Ez a szuper túrázáshoz való app létszükséglet mindenkinek, aki az aktív pihenést választja.

Elképesztően flancos szülinapi gyerekzsúrok 10+1 sztárcsaládban

Torta, ajándék, néhány haver, esetleg lufik – egy ifjú szülinaposnak elég ennyi a boldogsághoz, nem? Főképp, ha még csak 1-2 éves, és fel sem fogja, mi történik vele. Hát, úgy tűnik, akadnak sztárok, akik nem így gondolják, sőt, ellenkezőleg. Náluk minden presztízskérdés, még a gyerekzsúr se lehet kivétel!

A lúzerség dicsérete – öt film balfékből lett hősökről

Csetlenek és botlanak, aztán így vagy úgy, de nekik lesz igazuk. A legjobb lúzerfilmekről szóló összeállításunkhoz a Férfiak fecskében bemutatója adta az apropót.

Akkor és most: csodálatos régi és mai fotók 9 tévé- és rádióbemondóról

A 60-as évek Kudlik Júliájától a 90-es évek Borbás Marcsiján át. És persze napjainkban. Így néztek ki akkor és most az ország kedvenc bemondói.

Egyetlen rendrakási tipp, amit érdemes bevetned, ha gyermeked van

Ha van egy-két játék a kanapéd párnái között, gumikacsa a paplanod alatt és némi spagetti a fürdőszoba padlóján, akkor tuti, hogy vannak gyerekeid – vagy egy baromi kupis élettársad. A jó hír viszont, hogy pillanatok alatt leszámolhatsz a káosszal, ha elsajátítod a most következő rendrakási tippet.

Te sem mondasz le róla? Akkor íme: fém szívószál és egyéb környezetbarát alternatívák

Környezettudatos vagyok, de igenis szeretek szívószállal inni és nem szégyellem! Szerencsére rábukkantam egy tartósabb, fém szívószálfajtára. Továbbá megosztom veletek a szívószálmosó kefe (komolyan!) beszerzési helyét is.

Ha mindenki vegán lenne, a földeknek csak a negyedét vennénk igénybe

Vagy egész másra is lehetne fordítani ezeket a földterületeket – a mostaniak 75%-át! –, egy nemrég közzétett tanulmány szerint. Az állatok és főképp a szarvasmarhák tenyésztése, ha nem is az első számú felelős a környezetszennyezésért, de mindenképp benne van a top 5-ben.

Ha ragyogóan üde bőrre vágysz: kókuszos testradír házilag

A testradír egy igazi csodafegyver, amivel pillanatok alatt bársonyossá és üdévé varázsolhatod bőrödet. Érdemes tehát rendszeresen bevetned, amihez ráadásul még csak nem is kell mélyen a zsebedbe nyúlnod, hiszen valószínűleg minden alapanyagot megtalálsz hozzá a konyhában.

„Imádom, amikor csak fekszem a hintaágyban” – 10 idézet a lustaságról

Lustálkodni néha igenis muszáj, sőt, kötelező! - üzenik ezek az idézetek. Vagyis időről időre muszáj megengedni magunknak, hogy azt és csak azt csináljuk, amihez kedvünk van, se többet, se kevesebbet.

Sztárok, akikről nem is gondolnád, hogy vegetáriánusok

Mi lehet az oka, hogy a sztárok mindig üdének és kicsattanóan egészségesnek tűnnek? Javarészük valószínűleg azt válaszolná: valamilyen diétának köszönhetően. Hogy ez valóban így van-e nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a vegán és vegetáriánus sztárok valóban szuper formában vannak!

Kerekezés a tó körül, romantikázás a hegyi ösvényeken – felfedeztük Karintiát

Ha karintiai nyaralást terveztek, egyetlen problémátok lehet csak: hogyan válasszátok ki, hogy Ausztria legnaposabb tartományának melyik csodás szegletét fedezzétek fel?

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem