Párkapcsolat
 
Szépség és divat
 
Társadalom
 
Sorozat
 
Mi írtuk
 
Gasztro
 
Iskola-Óvoda


Nyári tábor – hol, mennyiért?

Hamarabb eljön a nyári szünidő, mint gondolnánk. Már most érdemes tervezni, szervezni, vagy legalábbis tájékozódni a gyerektáborok felől. Idei gyűjteményünkben különös hangsúlyt kapnak az állatkerti és az ökotáborok, melyek változatos és érdekes programjaikkal a természet szeretetére, védelmére, az élet tiszteletére nevelnek.

Címkék: létkérdés tábor 2009 május Schütz Gabriella

„A legjobb a víziló-simogatás volt! Nem is gondoltam volna, hogy olyan... – Dani a megfelelő szót keresi – …hogy olyan selymes a bőre ahhoz képest, hogy mekkora. Tényleg, te tudtad, hogy majdnem hét centi vastag a bőrük?” – kérdezi 11 éves unokaöcsém. A választ azonban már nem várja meg, csak úgy ömlik belőle a szó, lelkesen meséli tavalyi tábori kalandjait.

 

éva magazin, tábor, létkérdés, 2009. május, elefánt, állatkert


Állatkerti táborok – nemcsak Budapesten
Az állatkerti, úgynevezett zoo-táborokban szakképzett pedagógusok vezetésével folyik a környezeti oktatás. Ennek legjellemzőbb módszere a közvetlen tapasztalatok szerzése és a játékosság.
„A zoo-pedagógia állatkerti környezetben történő nevelést jelent. Sokan már magát a szót is félreértik, pedig a zoo-pedagógusok az állatkertben (a Zooban) nem az állatokat nevelik, idomítják, hanem az állatok segítségével gyerekeket és felnőtteket tanítanak – fejti ki Golovanova Bea, a Fővárosi Állatkert zoo-pedagógusa. – Az állatkert olyan helyszín, ahol minden érzékével tanul a gyerek, szinte önkéntelenül, tudat alatt szívja magába az ismereteket, szó szerint, akár az orrán át. Hiszen itt nemcsak szemtől szemben találkozhat az élő állattal, hanem érezheti a szagát, tapinthatja a bundáját, tollát, pikkelyét, hallhatja a hangját.”
Az állatkertben a tábor napjai alatt a nebulók részt vehetnek az állatok gondozásában, etetésében, az állatházak takarításában, az állatpark tisztaságának, szépségének megőrzésében. Megismerik a park belső életét, vetélkedőkön, játékokon keresztül közelebb kerülnek az állatokhoz, növényekhez, megértik, hogy láthatatlan kötelék köt össze bennünket, hogy egyetlen közös biológiai rendszer részei vagyunk, melynek egyensúlya létfontosságú mindannyiunk számára. A gyerekek ráébredhetnek, hogy minden élőlény más és más, önmagában érdekes és értékes, tiszteletre méltó és fontos.
Az állatok gondozásából olyan felelősséget tanulnak, mely későbbi életük során más területeken, akár a párkapcsolataikban is lényeges szerepet játszhat.
Az állatkert varázslatos hely, ahol a gyerekek megtanulhatják szeretni az olyan félreismert állatokat, amilyen a kígyó, a denevér vagy a patkány. Ha valaki eltölt egy napot a bogárházban, és rájön, hogy a csótány az egyik legtisztább állat, mert minden második percben mosakszik, akár a macska, más szemmel fogja nézni azt az állatot. Minél többet tud róla, annál közelebb érzi magához. Ha pedig saját maga aprítja fel a gyümölcsöt az achátcsigáknak, többé már nem fog úgy undorodni tőlük, mint azelőtt.
Sok állatpark utolsó menedéke egyes kihalófélben lévő állatoknak, így természetmegőrzési tevékenysége, vissza- és újratelepítési programjai kitűnő lehetőséget nyújtanak a környezeti nevelésre.

A természet lágy ölén
Egy tábor megszervezése nem gyerekjáték. Itt nemcsak az úgynevezett „szakmai” programok minőségéért felelősek a tábor szervezői és vezetői, hanem a gyerek minden egyes percéért is. Azért, hogy, ne legyen éhes, hogy ne rontsa el a gyomrát, hogy jól érezze magát, jól aludjon, reggel rendesen felöltözzön.
Sok szülő sajnos úgy gondolja, hogy a tábor díja egyenesen arányos a színvonalával. A „minél többe kerül, annál jobb” elv azonban korántsem igaz. Vannak, akik szemrebbenés nélkül kifizetnek 30 ezret a gyerek egyheti táborozásáért, abban a hiszemben, hogy aminek ára van, az biztos minőségi, ami meg olcsó, az nagy valószínűséggel rossz, gagyi szervezés. De a nagy summa nem váltja ki a szülői felelősséget: a drága tábornak ugyanúgy utána kell nézni, mint a látszólag gyanúsan olcsónak. Nem szabad megspórolni az időt és a figyelmet: muszáj a kulisszák mögé nézni.
A bentlakásos vagy napközis táborok díjában általában benne foglaltatik a napi ötszöri vagy háromszori étkezés, a szállás vagy teremhelyiség ára, a programokkal kapcsolatos valamennyi költség, így a múzeumi, állatkerti vagy strandbelépők is, az útiköltség azonban többnyire külön tétel.
A természetismereti, környezetvédő táborok célkitűzése sokunk számára vonzó. Ezekben a táborokban a természetről a természetben tanítanak, azaz a résztvevők minden percet a szabad levegőn töltenek. Meghonosodott a nomád táborozási stílus, vagyis a gyerekek és a vezetők is sátorban alszanak, maguknak főznek, „pottyantós” vécét használnak, a lajtos kocsikban hozott vizet a napon melegítik fel, lavórban mosakodnak.
Van olyan tábor, ahol a díj azért méltányosabb, mert a tábor szervezői és vezetői ugyanúgy befizetik az egy főre eső díjat, mint a résztvevő gyerekek: „Így tavaly az ország nyolc megyéjéből már több mint 200 gyerek táborozott nálunk” – mondja Gunity József, a Robinson tábor vezetője. Más táborokat nem egyesület vagy alapítvány működtet, hanem egy család, ennek megfelelően a díj sem csillagászati. Jó példa erre a Piliscsévi Játékpark fazekas alkotótábora. A Kováts család 3 hektáros birtoka ideális otthont nyújt a kikapcsolódni, játszani, tanulni vágyó gyerekeknek. „Itt mindent mi csinálunk, saját erőből, nagy lelkesedéssel. A titokszoba például az édesapám ötlete volt. A kisvasút után ez a látványos fizikai jelenségeket (mágnesesség, elektromosság, hangok, lebegés, vákuum) bemutató helyiség a nagy kedvenc. Idén már hatodik éve, hogy tábort szervezünk, és eddig mindig telt ház volt. Ez nekem a legnagyobb elismerés – meséli Kováts Andrea. – Ide bárki bármikor eljöhet, és körbenézhet: megmutatom, hol alszanak, esznek a gyerekek, állok elébe minden kérésnek, kérdésnek.”
Egy szó mint száz, táborozni jó és táborozni kell. Ez az első nagy lépés az önállóság felé. A tábor az a hely, ahol barátságok köttetnek, ahol közösség kovácsolódik, ahol új ember születik.

Szöveg: Schütz Gabriella, fotó: Europress. Ez a cikk először az Éva 2009. májusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

2010. 06. 01. 10:32:44 | Frissítve: 2010. 06. 01. 10:33:55


« vissza

Kommentek




Ajánlott cikkek ebben a témában
Spórolj és sportolj
Test és lélek
Spórolj és sportolj
Olyan jó lenne sportolni, csak ne kerülne annyiba! Körülnéztünk, hogyan lehet ezen is spórolni.
elolvasom
Mire tanít a négyéves lányom?
Család
Mire tanít a négyéves lányom?
Felnőtt fejjel azt hisszük, hogy mindent tudunk a világról, amit tudni érdemes. Aztán rádöbbenünk, ...
elolvasom
Mégis kinek a gyereke?
Társadalom
Mégis kinek a gyereke?
Az alábbi történetből csak egyetlen szó a képzelet szüleménye. A cikk második felét pedig az élet ...
elolvasom
Horkolás és alvásvizsgálat
Test és lélek
Horkolás és alvásvizsgálat
A horkolással két baj van: a horkoló nem kap rendesen levegőt, a többieket pedig idegesíti. Számos ...
elolvasom
Családi napközi: a megoldás?
Család
Családi napközi: a megoldás?
„Olyan helyet próbáltunk keresni, amely legjobban hasonlít otthonunk légköréhez…”
elolvasom
Jön a Duna!
Jön a Duna!
Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak egy fél órára 7 éves lehetnék, és én is huncutkodhatnék velük!

Hűséges hűtlenek
Hűséges hűtlenek
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent ...

Fejezetek egy apa naplójából 1.
Fejezetek egy apa naplójából 1.
Mint tudjuk, a pokol tornáca a legjobb szándékokkal van kikövezve. De hogy lett út közben a kis ...

Mindjárt menstruál
Mindjárt menstruál
Nem is gondolná az ember, hogy manapság, amikor már az esti mese előtt is intimbetétet hirdetnek a ...

Amit tudni akarsz a léböjtről
Amit tudni akarsz a léböjtről
A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az ...

Mi legyen, ha nagy lesz?
Mi legyen, ha nagy lesz?
Régen, egy vagy két generációval ezelőtt, a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az ...

Mákos bejgli koszorú
Mákos bejgli koszorú
Itt az ideje kipróbáli új bejgli tésztákat is!

Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Lépten nyomon reklámba, árusba ütközöm az oviban. Engem zavar. Nálatok van ilyen?

Sütőtökdesszert
Sütőtökdesszert
Ha desszert, akkor adjuk meg a módját! A sütőtökből nagyon finom nyalánkságot lehet készíteni.

Könyv
Könyv
Ahogy mindig, most is szuper könyveket mutatunk be nektek!




BELÉPÉS >>
Ha még nem regisztráltál, itt megteheted.

RSS Hírfolyam ÉVA Magazin a Facebook-on Fórum Éva szakácskönyvvarázsló Saját profil Előfizetés
Promóció
A Gerlóczy Caféban minden este 9-kor kisorsolnak egy párt, akik egy ajándék éjszakát tölthetnek a Gerlóczy legszebb szobájában. A többieket pedig hazaviszik taxival! Az akció február 29-ig tart.
elolvasom


Promóció
Válaszolj jól, és tied lehet három Oriflame Nature Secrets kozmetikum.
elolvasom


Sorozat
A szerkesztő februári levelében Kecskés Karina, Dobó Kata és Gryllus Dorka is megszólal. Olvasd el és válaszolj emailben Pócsik Anita kérdéseire!
elolvasom

Promóció
A bőrápolási termékek tárházából kézkrémeket használnak a legtöbben a magyar nők közül, míg a legkevesebben a narancsbőr elleni küzdelemre fordítanak figyelmet – derült ki a Gerovital Plant friss felméréséből.
elolvasom

Promóció
Az áruházak polcai roskadásig tömve vannak a különböző márkájú és minőségű tejtermékekkel. A laikus vásárló azonban sokszor sem a termékjelölésekkel, sem a csomagolásón olvasható szakkifejezésekkel sincsen tisztában.
elolvasom

Promóció
Az Interim Menedzser Akadémia 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését.
elolvasom







Program és Utazás | Test és lélek | Kölyök

Otthon

Lakberendezés
Öko
Pénzügyek
Tippek
Vargabetű
Dekoráció
Zoo
Spájz
Kincstár
Jé, ezt nem is tudtam

Társadalom

Politika
Életút
Város és vidék
Interjú
Sztorik

Szépség és divat

Smink
Bőrápolás
Divat
A divatszerkesztő blogja

Párkapcsolat

Szerelem
Kapcsolat
Szex
Igaz történetek

Gasztro

Ti küldtétek
Mi főztük
Blog ajánló
Tippek
Receptek

Húsvét

Dekoráció
Gasztro
Programok
Tippek
Olvasnivaló
Nyereményjáték

Család

Iskola-óvoda
Kiskamasz
Családi állapot

Advent

Dekoráció
Tippek
Receptek
Videók

Mi írtuk

Nagymama
Velünk történt
Hideg-meleg

Promóció

Nyereményjáték

Sorozat

Szoprán
Gebegyerek
Vagy-vagy
Válásnapló
Címlapon az olvasó
Szerkesztői levél
Én és a sclerosis
"Csak" egy fotó
Napi zene
Emlékszel?
Lapozó
Horoszkóp


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY