Párkapcsolat
 
Szépség és divat
 
Társadalom
 
Sorozat
 
Mi írtuk
 
Gasztro
 
Iskola-Óvoda


Sporthimnusz

Az összesített olimpiai éremtáblázaton simán benne vagyunk az első tízben, a magyar lakosság átlagos edzettsége azonban borzalmas. Mintha helyettünk dolgozna az a néhány zseni. Ám a tévé előtt hiába százhúszas a pulzusunk, a közvetítés nem helyettesíti a normális aktivitást. Dr. Eörsi Dániel írása

Címkék: Dr. Eörsi Dániel sporthimnusz sport létkérdés 201. március

Régen és most
A háztartási gépek, az autó, a szervezett tömegközlekedés elterjedése előtt nem volt téma a rendszeres testmozgás – rá voltunk szorulva. A huszadik század hozta számos drámai változás közül az egyik az, hogy a legtöbben minden megerőltetés nélkül le tudjuk élni az életünket. Látszólag tehát jókor születtünk jó helyen, de egyre több adat van arra, hogy a képlet nem ennyire egyszerű.

A mozgás élettani jelentősége
Testtömegünk 40–50 százaléka izom. Az elsődleges feladat természetesen a mozgás, de az izomzat működése anyagcserénknek is egészen alapvető, megkerülhetetlen része. Itt raktározódik a legtöbb szénhidrát és fehérje, itt fogy a legtöbb energia, itt termelődik a legtöbb hő. Az évmilliók során kialakult egy normális munkamegosztás az izomzat és a szervezet többi része között. Ez az egyensúly borul fel akkor, ha jelentősen kisebb mértékben használjuk az izmainkat, mint ahogy a rendszer ki van találva. Ekkor az energiaraktározás sokkal inkább zsír formájában zajlik (értsd: hízunk), kevésbé gyorsan tudjuk elégetni az étkezéskor bekerülő tápanyagokat, emiatt ezek felhalmozódnak a vérben, ezáltal cukorbetegség, koleszterinbetegség alakulhat ki. Továbbá kevésbé tudjuk finoman szabályozni vérünk megoszlását a szervezetünkben, ez pedig vérnyomás-emelkedéshez vezethet. Mindezen keresztül pedig nő a szívinfarktus, a szélütés és a többi halállal vagy tartós egészségkárosodással fenyegető szív- és érrendszeri betegség kockázata.
A mozgásszegény életmód és a rákbetegség összefüggése nem ennyire nyilvánvaló, de egyre több az adat arra is, hogy a rendszeres edzés a daganatos meg­betegedések kockázatát is csökkenti. Elsősorban a mell- és a vastagbéldaganat kialakulása függhet össze a passzivitással. Meg kell jegyeznünk, hogy a dohá­nyosok a tüdő és a szív károsodása miatt egyre kevesebbet bírnak mozogni, itt tehát szövevényes ok-okozati összefüggések vannak. Azt azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rendszeres edzés összességében jelentősen javítja a hosszú, egészséges élet esélyét.
Az edzés nyilván stresszhelyzet, ám annál nagyobb megnyugvást érzünk utá­na. A rendszeres mozgást végző emberek bizonyítottan kevésbé feszültek a minden­napokban, mint a lusták. A kutatók kiterjedten vizsgálják az edzés során fellépő idegrendszeri változásokat, és úgy tűnik, csökken a vészreakcióért felelős szimpa­tikus idegrendszer aktivitása, miközben nő a harmonikusabb működést jelentő paraszimpatikus aktivitás. Külön ki kell emelnünk az agyi jutalmazási rendszer jelentőségét. Olyan idegsejtekről van szó, amelyek mindenféle pozitív hatásra tűzbe jönnek, és amelyek rendszeres izgalma nélkül nagyon rosszul érezzük magunkat. Időről időre olyan ingerekről kell tehát gondoskodnunk, amelyek aktiválják ezt a sejtcsoportot. Ez sok minden lehet: édesség, szex, szakmai siker, probléma­megoldás – és jó egy kiadós mozgás is. Ám az egyes ingerek hosszú távú hatása között már nagy különbség van: ha valaki mindig csokival, szerencsejátékkal vagy vásárlással jutalmazza magát, az rosszabbul jár, mint aki mondjuk rendszeresen biciklizik egy jót.

Melyik az ideális sportág?
A legrosszabbul megválasztott sport is sokkal jobb, mint a semmittevés. Ám van néhány szempont, melyekkel tökéletesíthetjük edzéstervünket. A legfontosabb, hogy olyan mozgást válasszunk, amit szeretünk csinálni. Ha meglátjuk az apró mozdulatok szépségét, ha értékeljük az előrejutást, a fejlődést, akkor nem­csak mentálisan, de fizikailag is többet profitálunk, mintha fél­unottan lötyögnénk. A statikus sportok, mint például az emelés, sokkal keve­sebbet hoz­nak a konyhára az energiaforgalom terén, mint a dinamikusak. Külön kiemeljük az úszást: a legtöbb apró izmot ez mozgatja meg, itt van a legkisebb súlyterhelés is, ezért ízületi fájdalmak esetén is tudjuk csinálni. Magzati életünkben mindnyájan úszással kezdtük a rendszeres mozgást – talán ezért is annyira természetes, annyira jó hatásfokú sport ez.
Az izomtömeg növekedésének csak bizonyos határok között van biológiai haszna. Nem jó, ha munkánk célja az, hogy minél szabályosabb, tankönyvibb izomzatunk alakuljon ki. Óriási egyéni különbségek vannak abban, hogy kinek hogyan épül fel az izomzata, nem lehet számokban mérni, hogy kinek arányosabb, azt meg pláne nem, hogy kinek szebb a teste. Meg kell említenünk, hogy a testépítők között nagyon gyakori az anorexiával analóg test-sémazavar: ezek a betegek nem fogyni, hanem izmosodni akarnak, és bármennyit érnek is el, továbbra is satnyának látják magukat. Ezáltal még keményebb munkát kényszerülnek végezni, szintetikus táplálékkiegészítőkre, súlyosabb esetben hormonokra szorulnak, mindez pedig súlyos szervi károsodások veszélyével jár.

Ha régóta nem mozogtunk
Sokan évek, évtizedek óta halogatják, hogy újra edzőcipőt húzzanak. Egyre jobban tartanak a kudarctól, a sérüléstől, a fájdalomtól. Nehéz eldönteni a vissza­térés ideális időpontját is (segítünk: most!). Ha egyedül vágunk bele, akkor nem tanácsos konkrét edzéstervet felállítani, hiszen lényegében lehe­tetlen előre megjósolni, hogy pontosan mennyit fogunk bírni. Ilyenkor be­felé kell figyelnünk, fáradtságunk, apró fájdalmaink, légszomjunk érzékeny monitorozására van szükségünk. Főleg eleinte gyakran félbe kell szakítanunk az edzéseinket. Fokozatosan kell növelnünk az egyszeri adagot és fel kell készülnünk a visszaesésekre is. Nyilván nehéz megszervezni, de sokszori rövid edzéssel többre megyünk, mint ha havi három-négy alkalommal próbáljuk behozni a lemaradást.
Ha tapasztalt sporttárssal vagy edzővel kezdünk neki, akkor mindez a felelősség áthárul másra, ennyiben tehát egyszerűbb dolgunk van. Az biztos, hogy az elvesztett erőnlét visszaszerzéséhez alapvetően kitartó, monoton mozgásra (úszás, futás, biciklizés, evezés) van szükség, a bonyolultabb mozgást igénylő sportokat csak kiegészítésnek tudjuk ajánlani.
Diétára akkor van szükség, ha egyszersmind túlsúlyunk is van. Az alapanyag­cserénket könnyen kiszámolhatjuk a számtalan online kalkulátor segítségével: ez egy átlagos testalkatú nőnél 1600 kalória körüli. Ez azt jelenti, hogy ennyi energiát használna fel, ha egész nap az ágyban feküdne. Irodai munka esetén ennél csupán 20 százalékkal égetünk többet, ám egy fél-háromnegyed órás mozgással – intenzitástól függően – további 20–40 százalékot fogyaszthatunk. Mindezt azért kell észben tartanunk, mert ha fogyni akarunk, értelemszerűen kevesebb energiát kell bevinnünk, mint amennyit elhasználunk. Koplalni viszont nagyon nem tanácsos, sőt, az edzés előtt kábé másfél órával nyugod­tan étkezzünk jó szénhidrátdúsan (együnk például mákos gubát), az rá fog segíteni a zsírok égetésére.
Van, aki a betegsége miatt klasszikus ér­te­lemben vett sport­ra kép­telen. Neki szakképzett gyógytor­nász­ra van szüksége. A hazai gyógytornászkép­zés igen ma­gas színvonalú, ezek a szakemberek nagyon jól átlátják, hogy ki mikor milyen teljesítményre képes.

Tükörbe nézni
Öltözőben, edzőteremben, fürdőszobában, zuhanyozóban tükör is szokott lenni, amibe ilyenkor különösen nehéz lehet belenézni. Igen, mert a sport önértékelési próbatétel, saját magunknak akarunk megfelelni még akkor is, ha csapatban játszunk. Elvárunk magunktól egy színvonalat, egy sebességet, egy eredményt, egy fáradtsági szintet. Ne­héz, sokszor értelmetlen azt mondani, hogy „á, csak a részvétel a fontos”, hi­szen sok játéknak a lényege vész el, ha nem számoljuk a pontokat, a gólokat, a másodperceket. Így aztán kétféle kimenetel lehetséges: kudarc és dicsőség, és egyiket se szeretjük olyan nagyon. Hogy miért?
Ha elbukunk, az nyilván kínos, de az is kellemetlen tud lenni, ha megoldjuk a ki­tűzött feladatot, főleg, ha a sporttárs ettől óhatatlanul a vesztes oldalra ke­rül. Van, aki vállalja ezt a konfliktust, jó esetben a végén együtt rö­högnek a szaunában az ellenféllel. Mások egyé­ni sportot űznek, ők viszont intenzívebben szembesülnek saját elvárásaikkal. Le kell szögeznünk, hogy önértékelési problémája mindenkinek van, életünk egyik alapkonfliktusa ez. Akár belátjuk, akár nem, folyton mérics­kéljük magunkat. Nem az tehát a kérdés, hogy sikerrel zárul-e az aznapi menet, hanem hogy hogyan viseljük, ha igen, és hogyan, ha nem.
A sport csodálatos dolog. Bármennyire drukkolunk is Gyurta Daninak, Szávay Ági­nak vagy Janics Natasának, még jobban drukkolunk annak, hogy a kedves olvasó életének ritmusa kiegyensúlyozott, dinamikus, egészséges legyen.

Fotó: Europress

Ez a cikk az Éva 2010. márciusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva!

2010. 08. 26. 15:30:33 | Frissítve: 2010. 08. 26. 15:37:31


« vissza

Kommentek




Ajánlott cikkek ebben a témában
Horkolás és alvásvizsgálat
Test és lélek
Horkolás és alvásvizsgálat
A horkolással két baj van: a horkoló nem kap rendesen levegőt, a többieket pedig idegesíti. Számos ...
elolvasom
Füstbe ment terv?
Test és lélek
Füstbe ment terv?
A dohányzás nem egyszerű szokás, dohányosnak lenni életforma. A baj csak az, hogy közben kíméletlen ...
elolvasom
Tabletta vagy spirál?
Test és lélek
Tabletta vagy spirál?
Milyet szeretnél? Amit egyszerű használni, ami biztonságos vagy aminek kevés a mellékhatása? Lehet ...
elolvasom
Lelkizés és pszichoterápia
Test és lélek
Lelkizés és pszichoterápia
Történetek a rendelőben című rovatunkban hónapról hónapra bemutatunk egy-egy olyan esetet, amelynek ...
elolvasom
Virágpor, széna, nátha
Test és lélek
Virágpor, széna, nátha
A pollenallergiásokra nagy szenvedést hozhat a szezon. Az a tudat viszont vigasztalást nyújthat, ...
elolvasom
Jön a Duna!
Jön a Duna!
Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak egy fél órára 7 éves lehetnék, és én is huncutkodhatnék velük!

Hűséges hűtlenek
Hűséges hűtlenek
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent ...

Fejezetek egy apa naplójából 1.
Fejezetek egy apa naplójából 1.
Mint tudjuk, a pokol tornáca a legjobb szándékokkal van kikövezve. De hogy lett út közben a kis ...

Mindjárt menstruál
Mindjárt menstruál
Nem is gondolná az ember, hogy manapság, amikor már az esti mese előtt is intimbetétet hirdetnek a ...

Amit tudni akarsz a léböjtről
Amit tudni akarsz a léböjtről
A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az ...

Mi legyen, ha nagy lesz?
Mi legyen, ha nagy lesz?
Régen, egy vagy két generációval ezelőtt, a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az ...

Mákos bejgli koszorú
Mákos bejgli koszorú
Itt az ideje kipróbáli új bejgli tésztákat is!

Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Lépten nyomon reklámba, árusba ütközöm az oviban. Engem zavar. Nálatok van ilyen?

Sütőtökdesszert
Sütőtökdesszert
Ha desszert, akkor adjuk meg a módját! A sütőtökből nagyon finom nyalánkságot lehet készíteni.

Könyv
Könyv
Ahogy mindig, most is szuper könyveket mutatunk be nektek!




BELÉPÉS >>
Ha még nem regisztráltál, itt megteheted.

RSS Hírfolyam ÉVA Magazin a Facebook-on Fórum Éva szakácskönyvvarázsló Saját profil Előfizetés
Promóció
A Gerlóczy Caféban minden este 9-kor kisorsolnak egy párt, akik egy ajándék éjszakát tölthetnek a Gerlóczy legszebb szobájában. A többieket pedig hazaviszik taxival! Az akció február 29-ig tart.
elolvasom


Promóció
Válaszolj jól, és tied lehet három Oriflame Nature Secrets kozmetikum.
elolvasom


Sorozat
A szerkesztő februári levelében Kecskés Karina, Dobó Kata és Gryllus Dorka is megszólal. Olvasd el és válaszolj emailben Pócsik Anita kérdéseire!
elolvasom

Promóció
A bőrápolási termékek tárházából kézkrémeket használnak a legtöbben a magyar nők közül, míg a legkevesebben a narancsbőr elleni küzdelemre fordítanak figyelmet – derült ki a Gerovital Plant friss felméréséből.
elolvasom

Promóció
Az áruházak polcai roskadásig tömve vannak a különböző márkájú és minőségű tejtermékekkel. A laikus vásárló azonban sokszor sem a termékjelölésekkel, sem a csomagolásón olvasható szakkifejezésekkel sincsen tisztában.
elolvasom

Promóció
Az Interim Menedzser Akadémia 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését.
elolvasom







Program és Utazás | Test és lélek | Kölyök

Otthon

Lakberendezés
Öko
Pénzügyek
Tippek
Vargabetű
Dekoráció
Zoo
Spájz
Kincstár
Jé, ezt nem is tudtam

Társadalom

Politika
Életút
Város és vidék
Interjú
Sztorik

Szépség és divat

Smink
Bőrápolás
Divat
A divatszerkesztő blogja

Párkapcsolat

Szerelem
Kapcsolat
Szex
Igaz történetek

Gasztro

Ti küldtétek
Mi főztük
Blog ajánló
Tippek
Receptek

Húsvét

Dekoráció
Gasztro
Programok
Tippek
Olvasnivaló
Nyereményjáték

Család

Iskola-óvoda
Kiskamasz
Családi állapot

Advent

Dekoráció
Tippek
Receptek
Videók

Mi írtuk

Nagymama
Velünk történt
Hideg-meleg

Promóció

Nyereményjáték

Sorozat

Szoprán
Gebegyerek
Vagy-vagy
Válásnapló
Címlapon az olvasó
Szerkesztői levél
Én és a sclerosis
"Csak" egy fotó
Napi zene
Emlékszel?
Lapozó
Horoszkóp


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY