Elegem van abból, hogy folyton azt mondják: kövér vagy, a tested a halálodat fogja okozni

Elegem van abból, hogy folyton azt mondják: kövér vagy, a tested a halálodat fogja okozni
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egy fiatal anya története, akiről élete folyamán az egész világ azt feltételezte, hogy nem vigyáz magára.

Tizenéves voltam, amikor először megkaptam, hogy a testem lesz a gyilkosom. Amint beléptem a felnőttkorba, tájékoztattak erről, mivelhogy anyukámnak 2-es típusú cukorbetegsége volt, apukámnak 2-es típusú cukorbetegsége volt és a nagypapámnak szintén 2-es típusú cukorbetegsége volt, következésképp garantálva volt, hogy nekem is 2-es típusú cukorbetegségem lesz.

„Ha nem fogysz le, veled is ez fog történni, és minden nap injekcióznod kell magad, s még meg is halhatsz” – jött az üzenet a gyerekorvosomtól. Ekkor még vezetni sem tudtam.


Addig is utáltam a testem: csúnyának és taszítónak bélyegezték. Most azonban azzal szembesültem, hogy a testem is utál engem – olyannyira, hogy meg akar ölni.

A testem már nem is volt az enyém, hogy gyűlölhettem volna, hanem önálló, veszélyes entitás lett, amely szervezkedik ellenem. Nyugodtan tekinthettem rá úgy, mint ellenségre. Kiéheztethettem, büntethettem, megvethettem. A testem olyan valamivé vált, amit le kellett győznöm.

Megszállottan küzdöttem az ellenségem ellen fiatal felnőttéveim javarészében. Amikor minden egyes falatot megszámoltam, ami lement a torkomon, s amikor elég sok kilométert futottam ahhoz, hogy utána megfájduljon a térdem, akkor csatát nyertem. Az orvosaim gratuláltak is nekem hozzá. Feltartóztattam az ellenséget – a testemet, amely kétségbeesetten próbált kövér lenni –, és ezáltal távol tartottam a saját halálomat.

Amikor már nem voltam képes folytatni a csatázást – amikor elkezdtem azt kívánni, hogy olyan ember legyek, aki nem áll háborúban saját magával –, akkor meghíztam, megjött az önbizalmam és boldognak éreztem magam. De a testpozitív szemlélet és a kövérség elfogadása terén nem létezik végleges győzelem – akkor biztosan nem, amikor a társadalom minden nap minden tőle telhetőt megtesz, hogy újra felvedd a kesztyűt saját magad ellen.

El sem tudom mondani, milyen keményen küzdöttem, hogy távol tartsam a csatamezőt magamtól, hogy ne tekintsek halálos ellenségként a saját testemre. Minden egyes alkalommal, amikor orvoshoz mentem, rá kellett vennem magam, hogy álljak rá a mérlegre. Ha ráállok a mérlegre, a társalgás – függetlenül attól, milyen ügyben vagyok ott – a testtömegem körül kezd forogni, amely nyilvánvalóan előrevetíti korai halálomat. Ha nem állok rá a mérlegre, meg kell magyarázom. – Hogy érti azt, hogy nem méredzkedik? – kérdezi ilyenkor mindig az orvos vagy az asszisztense.

– Nem állok mérlegre. Nem egészséges a mentális jólétem szempontjából – magyarázom.

– De szokta mérni magát? Tudja, hány kiló? Tisztában van vele, hogy kell-e aggódnia?

Úgy mondják ezt, mint ha a világ nem lenne önmagában is tükör, mint ha nem lenne mérleg. Mint ha a számaim nem lennének tálcán felszolgálva nekem minden egyes ítélkező tekintetben, hiszen minden cukorbetegség-poén, minden híranyag a tévében az „elhízásjárványról” szól.

Igen, tudom, hány kiló vagyok. Tudom, hogy aggasztó.

Kép
forrás: Getty Images

Emlékszem az első gyerekem születésére. Gyönyörű, intenzív pillanat volt. A terhesség alatt több alkalommal megvizsgálták, hogy van-e terhességi cukorbetegségem a túlsúlyom miatt. Minden teszt eredménye negatív lett. Miért? Mert a túlsúlyom ellenére folyamatosan a hipoglikémia határán voltam. (Vagyis a vércukorszintem a normális érték alsó határa környékén mozgott.) Ugyanaz az orvos látott el, valahányszor elájultam alacsony vércukorszint miatt. De minden alkalommal emlékeztetett rá, hogy ez csak átmeneti állapot. Vagyis egyszerűen nem hittek a számoknak, és folyton visszarendeltek újabb vizsgálatokra.

Amikor megszületett a babám, az orvos a kezembe adta azt az izgő-mozgó kis fickót, és épp elkezdtem ismerkedni a gyönyörű arcocskájával, amikor meghallottam, hogy a nővér megkérdezi az orvost, hány kiló vagyok. Az orvos megmondta.

– Terhességi cukorbetegség? – kérdezett vissza rögtön a nővér.
– Nincs, ki gondolta volna, mi? – így az orvos. A nővér egyetértően bólogatott a valószínűtlen információ hallatán.

Éppen egy új életet tartok a kezemben, és erre valakik ismét felhívják a figyelmet, hogy a halálomat várják.

Eddig kétszer kerültem magam fogyasztóklinikára. Egyszer sem töltött el izgatottsággal, hogy ott vagyok. Egy pillanatra sem gondoltam, hogy magamért teszem ezt, csak azt gondoltam: képtelen vagyok úgy élni, hogy a világ egy töltött pisztolyt tart a fejemhez. Akkor kerültem be a klinikára, amikor már számtalanszor ébredtem arra az éjszaka közepén, hogy pánikrohamom van, mert a térdfájdalmamat valami még rosszabb előjelének gondoltam, miután túlságosan sokszor figyelmeztettek, hogy a testem egy ketyegő időzített bomba. Nyugtalanul ültem az orvosok szobájában és hallgattam, hogy ha életem kockáztatásával kivágom magamból a testem egy részét, illetve ha hátralevő éveimben gyűszűnyi adagokban veszem magamhoz az ételt és vigyázok, hogy ne hányjam ki, akkor megmenekülök. Felírták az aktuális testtömegemet, majd egy sokkal kisebb számot – ez lett volna a kívánatos cél. Egy szám, amely biztosítja, hogy látni fogom felnőni a gyerekeimet.

Kép
forrás: Getty Images

Minden ilyen alkalommal sírva mentem haza. Valahányszor belenéztem a tükörbe, és láttam a testet, amelyet anyukám annak idején ringatott, amikor még imádott kisbabája voltam, a testet, amely életet adott imádott kisbabáimnak, a testet, amely résztvevője volt minden ölelésnek, amelyet valaha adtam, minden szónak, amelyet leírtam és minden eredménynek, amelyre büszke voltam, és ezt gondoltam: „miért mondja azt a világ folyton, hogy meg akarsz ölni engem?”. És aztán bolondnak érzem magam, gyengének, felismerem, hogy hagytam, hogy a világ befolyásolja, mit gondolok magamról. Ebben is kudarcot vallottam.

Emberi lény vagyok, a testem hozzám tartozik. Megérdemlem, hogy szabad legyen félelem nélkül szeretnem magam – a lényem egészét. Ne mondjátok nekem többé, hogy meg fogok halni, mert éppen ez az, ami megöl.

medium.com

Bölcs döntés! Reese Witherspoon 17 éves lánya nyári diákmunkát vállalt

Kíváncsiak vagyunk, hányan hiszik azt, hogy az Oscar-díjas színésznő szolgálja ki őket.

Ezek lesznek a 2017/2018-as tanév legfontosabb dátumai

Segítünk tervezni: felsoroljuk, mikor lesznek az iskolai szünetek és a hosszú hétvégék. Hét négynapos hétvégénk lesz 2018-ban.

Ilyen lenne, ha híres filmrendezők készítenék a kedvenc főzős videóinkat

Jöjjenek a filmes effektek, fröccsenjen a... paradicsomszósz! Ja, hogy ez egy receptvideó?

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Éva 1 éves előfizetés (10 lapszám) - Sulinap akció

Csak 3475 Ft