8 testi-lelki változás, amit a rendszeres sportnak köszönhetek

8 testi-lelki változás, amit a rendszeres sportnak köszönhetek
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Plusz egy dolog, ami sehogyan sem akar változni...

Mint már korábban is beszámoltam róla, nem vagyok, soha nem is voltam sportos lány. Főként azért, mert jó génekkel áldott meg a sors, békében voltam a kilóimmal, na meg persze azért, mert alapvető lustaságom miatt sosem éreztem az "örömet" és láttam meg a "szépséget" a mozgásban. A kor viszont keményen oda tud csapni – ez történt velem is, miután elhagytam (jócskán) a harmincat. A hiúságom végül rávett az edzésre. Szenvedtem, mint a kutya, de kitartottam, és 10 hónap elteltével már magabiztosan kijelenthetem, hogy a rendszeresen sportolók – meglepően kis létszámú – táborát gyarapítom.
Sok helyen olvastam, hogy ha sportolni kezdesz, azonnal érzed majd a pozitív hatását – velem ez egyáltalán nem így volt. Nekem továbbra is nehezemre esett a lépcsőzés, nem mozdultak a kilók és a kedvem sem lett tőle sokkal jobb (csak abban a pár percben, amikor vége lett egy-egy edzésnek – na akkor rettentő jó kedvem volt mindig). Több mint fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy saját szemmel is lássan végre a változást. És érezzem. És megérte kitartónak lenni – piszkosul megérte!

1. Nincs többé problémám az alvással

Korábban rendszeresen előfordult, hogy hajtósabb időszakokban gyomorgörccsel ébredtem hajnali fél négykor, és akkor tudtam volna csak visszaaludni, amikor szólt a vekker. Három-négy hónapja viszont már egyáltalán nem kaptam ilyesfajta stresszhormon-löketet hajnalban – talán ez volt az egyik első szembeötlő, pozitív hatása a mozgásnak.

gif

2. Látványosan – nagyon is látványosan – kevesebb lett a narancsbőröm

Hihetetlen, de kábé tényleg 18 éves koromban volt utoljára ennyire sima a combom és a fenekem. Mindez úgy, hogy nem diétázom, ugyanúgy befalok mindent, mint korábban. Jártam közben viszont masszázsra, meg használom a Dr. Kelen (szuper magyar márka – csak szólok!) feszesítő, narancsbőr elleni kencéit, de van egy sanda gyanúm, hogy a nagyobb melót mégsem ez, hanem a sport végezte el.

Olvasd el ezt is!

3. Valahogy átrendeződött a testem

Nem, nem lettem vékonyabb, legalábbis a mérleg nem mutat kevesebbet. És mégis: rámjön, ami eddig nem jött rám, ott kerekedik, és ott lapos, ahol kell. Nagyjából... majdnem...

4. Nincsenek őrült falásrohamaim

Édes után sós, pizza után pillecukor, utána egy zacskó csipsz – ismerős? Tudod, amikor nem bírsz leállni az evéssel, a világ legegészségtelenebb dolgait kívánod, és addig tömöd őket magadba, amíg rosszul nem leszel? Hívják ezt stresszevésnek, érzelmi éhségnek, biztos még másnak is, nem tudom. A lényeg, hogy én már nem szenvedek a tüneteitől.

gif

5. Elkezdtek kirajzolódni azok az izmaim, amikről nem is tudtam, hogy léteznek

A karomban, hátamon, vádlimban – még az alkaromon is. Hihetetlen!

6. Eltűnt – szó szerint leolvadt! – az úszógumim

Úgyszintén hihetetlen!!! (Jó, na, azért egy pici még van.)

7. Többször van jókedvem, mint rossz

Ritkábban kelek bal lábbal, kevésbé vagyok ingerült, ritkábban vagyok lehangolt és csak néha tör rám a világvége-hangulat. Ezt nem csak én mondom – mások is kiszúrták már.

8. Megtaláltam az örömet a mozgásban!

Számomra ez a legmeglepőbb. Nagyjából egy hónappal ezelőtt valami átfordult bennem, valami gyökeresen megváltozott. Ráéreztem az ízére. Hogy igenis jó érzés az, amikor már majd megszakadsz, de tolod még egy picit többet, egy kicsit erősebben. Amikor felülkerekedsz önmagadon és egyre csak tágítod a határaidat. Illetve nem, érzésnek nem jó, hiszen pokolian megszenvedsz tőle. Valahogy fejben jó, gondolatban. És ugye... fejben dől el minden!

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Nincs időd a sportolásra?

...És ami nem akar változni:

Azért van sajnos valami, ami sehogyan sem hajlandó formálódni: a hasamról alig-alig mozdul a felesleg. Ott egyáltalán nem akarnak rajzolódni az izmok. Pedig rengeteg és különféle hasizomgyakorlattal gyötröm magam. De nem... MÉG nem... Na, majd, hamarosan, egy év után!

gif
Madonna keményen beszólt a róla szóló életrajzi film készítőinek

BÓNUSZKÉRDÉS: ki játssza szerinted az énekesnőt? Szavazz!

Melyik parfüm passzol hozzád a csillagjegyed szerint?

Vajon a horoszkópod szerint melyik a hozzád leginkább illő illatkreáció, parfüm?

Így viseld a szaggatott farmert! - 13 sikkes variáció

Szinte végtelenül variálható, mindig sikkes darab. Ez kell nekünk egy laza viselethez!

7 magyaros recept egy picit egészségesebb kiadásban

A jófajta húsos receptek nélkül nehezen elképzelhető a vasárnapi ebéd! Hogy mégse legyenek túlzottan megterhelőek ezek a magyaros receptek, egy kicsit kímélőbbre varázsoltuk őket.

Kellemetlen szárazság odalent? Meglepő okok lehetnek a hátterében.

Nem gondoltuk, hogy ennyi nőt érint ez a téma, de ha már így van, most választ kaphattunk a leggyakoribb kérdésekre.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Rendkívüli előfizetési ajánlat az Éva 10. születésnapja alkalmából! A fele meg egy kicsi csak a tiéd! Most 60% kedvezménnyel, 6950 Ft helyett 2780 Ft-ért rendelheted meg egy évre az Éva magazint.

Csak 2780 Ft