Mára 34 ezerre tehető azoknak a családoknak a száma, akiket Czeizel Endre segített hozzá a boldogsághoz. A professzort a szemptemberi számunk egyik fő témája, a meddőség kapcsán faggatuk!

Úgy tűnik, mintha ma több meddő pár volna, mint korábban.
Ez nem biztos. Nincsenek pontos adataink a régmúltról, de becslések szerint néhány évszázaddal ezelőtt a gyermeket tervező párok 16–18 százalékának nem lett gyereke, ma viszont csupán 6 százalékának. Tehát nincs több meddő pár. Igaz, 1920-ban a megszületett gyerekek 100 százaléka termékeny szülőktől származott, ma pedig a jó és a rossz termékenységű párok egyaránt átlagosan 1,3 gyermeket vállalnak. Kegyetlenül hangzik, de a meddő párok esetében a természet nem akarja, hogy nekik gyermekük szülessen, ám az orvostudomány ma már kiküszöböli ezt a csorbát. Ez azonban azt is eredményezi, hogy a nem termékeny párok utódainak is gondjai lesznek a gyermekvállalással…

Tehát a rossz termékenység öröklődik?
Egészen biztosan. Régen egy olyan férfinak, akinek kevés spermiuma volt, vagy azok nagyon lassan mozogtak, nem lett gyereke, de ma már lehet. A lombikeljárás egyik típusához egyetlen ondósejt is elegendő, így azonban a születendő kisfiú is örökli a rossz termékenységet, amiért az Y kromoszómában található egyik gén hibája a felelős. De a környezeti tényezők, például a dohányzás is gyakorta oka a férfiak terméketlenségének.

Mi történt a férfiakkal?
Én is ezt szoktam kérdezni. 1968-ban ötven önként jelentkező orvostanhallgató spermáját vizsgáltuk meg: 73 millió spermiumot tartalmazott az ondójuk milliliterenként. Mára a 73 millió átlagosan 31 millióra csökkent! Úgy gondolom, hogy ebben a drasztikus romlásban többek között az is szerepet játszhat, hogy a felszíni vizekben, amelyekből az ivóvizet nyerik, túl sok a gyógyszerekből bekerülő női hormon.

Ha valakire azt mondják: meddő, az úgy hangzik, mint egy ítélet…
A meddőség pejoratív és idejétmúlt fogalom. Engem hetente harminc pár keres fel, és soha nem sütöm rájuk, hogy ők meddők. Ha azt mondjuk: meddő föld, arra gondolunk, hogy ott nincs és nem is lesz termés. Én inkább azt a kifejezést használom, hogy nehezített fogamzás. Már csak azért is, mert soha nem lehetünk biztosak semmiben. Amikor elindítottam az Optimális Családtervezési Szolgálatot, öt csoportot határoztunk meg: az elsőbe azok tartoztak, akikről úgy gondoltuk, biztos, hogy nem lesz gyerekük, az ötödikbe pedig azok, akiknek biztosan lesz. Mindkét csoport tíz százalékánál pont az ellenkezője következett be. Itt nem mondhatjuk, hogy kétszer kettő mindig négy. Folyamatosan érnek bennünket meglepetések, különösen alombikeljárás megjelenése óta.

A lombikprogram átrajzolja az esélyeket.
Igen, a lombikprogram csúcstechnológia, méltán adtak érte Nobel-díjat, de vannak veszélyei is. Kevesen tudják, hogy a lombikbabák körében 50 százalékkal gyakoribbak a fejlődési rendellenességek, hogy a nőnél hamarabb következik be a klimax, hogy nagyobb a veszélye az emlőráknak… Minél természetesebb egy folyamat, annál jobb. Bármennyire csúcseljárás is a lombik, mégiscsak beavatkozás a természet rendjébe. Azt szoktam mondani: ha a gyerek rosszalkodik és megpofozzuk, lehet, hogy „megjavul”, de az is lehet, hogy bedacol. Nem lehet előre kiszámítani.

Mire képes az orvosi genetika?
Ma már úgynevezett preimplantációs genetikai diagnózisra is van lehetőség, azaz lombikeljárásnál a beültetés előtt meg lehet vizsgálni a magzatkezdemény genetikai adottságait. Apreembrió bármely sejtjéből ki lehet venni vizsgálat céljára egy-egy őssejtet, hiszen ezek pótolják egymást. Képzelje el, ebből az derült ki, hogy 10 embrióból átlagosan 7 rossz! A vetélés szomorú dolog, de valójában a természetes szelekció része. Az az embrió valószínűleg súlyosan károsodott volt, és jobb, hogy nem született meg. A lombikeljárásnál azonban az orvos szelektál. Ha pedig van lehetőségünk genetikailag is megvizsgálni a beültetendő embriókat és ennek alapján válogatni közöttük, akkor minden esély megvan arra, hogy egészséges baba szülessen. A nyugati országokban ez már szokásos eljárás. 2004-ben magam is részese lehettem egy izgalmas történetnek. Egy 34 éves nő emlőrákos lett, mégpedig a BRCA-típusú, azaz öröklődő mellrákot diagnosztizálták nála, le is vették mindkét mellét. Kiderült, hogy mellrákja volt az édesanyjának is, aki 42 éves korában halt meg. A 34 éves nőt ekkortájt – talán azért is, mert meglegyintette a halál szele – elöntötte a vágy, hogy gyereke legyen. Ugyanakkor az is felmerült: ez lesz a gyermek sorsa is? Sikerült elintézni, hogy Angliában vehessen részt lombikkezelésen. Ott megvizsgálták a magzatkezdemények genetikai állományát, és kiderült: a preembriók fele hordozza a mellrákért felelős gént. Így volt lehetőség arra, hogy csak az egészséges magzatkezdemények közül ültessenek vissza kettőt. A nő azóta boldog anyukája egy kilencéves, egészséges kislánynak. Ez hatalmas siker.

Állítólag országszerte 34 ezer gyermek köszönheti Önnek a világra jöttét.
A korábbi irodámban kitapétáztam a fotóikkal a falat. Sok minden miatt szomorú vagyok az életművemmel kapcsolatban, de az biztos, hogy semmihez sem fogható érzés, amikor valaki odajön az utcán, és azt mondja: „Doktor úr, én a maga gyereke vagyok!”