Napi horoszkóp, június 12.: az Ikrek dolgai jól alakulnak, a Halak szorult helyzetükben kapnak segítséget

Borítókép: Napi horoszkóp, június 12.: az Ikrek dolgai jól alakulnak, a Halak szorult helyzetükben kapnak segítséget Forrás: Getty Images
Hétfői horoszkóp.

NAPI HOROSZKÓP, június 12.

KOS (március 21-április 20)

Valaki akaratán és tudtán kívül olyasmivel bánt meg, amelyről nem is gondolta volna, hogy ilyen mély nyomot hagy majd benned. Ne haragudj rá, hisz egyáltalán nem ez volt a szándéka, hogy maradandó károsodást okozzon, sokkal inkább próbálta volna egy bizonyos dologgal kapcsolatban felnyitni a szemed, Te azonban túl hevesen reagáltál. Érdemes azonban elgondolkodnod azon, talán azért ejtett rajtad sebet, mert igaz lehetett az, amit mondott. Amennyiben megpróbálsz a sértettségedtől elvonatkoztatni, meg fogod látni, hogy igenis volt értelme annak, amire az illető igyekezett rávilágítani!

BIKA (április 21-május 21)

Valaki egy beszélgetés során kétértelmű dologgal ültet bogarat a füledbe, ezzel olyan kérdéseket megfogalmazva benned, amelyekre eddig nem is gondoltál. Mivel egészen azóta nem hagy nyugodni a dolog, épp ezért igyekezz ezekre a kérdésekre választ találni, mert egészen addig úgy sem tudod majd kiverni a fejedből őket! Jó eséllyel fog sok mindenre fény derülni, de fel kell készülnöd arra is, hogy talán most válik számodra is világossá az, hogy nem mindenki feltétlenül az, akinek mutatja magát. Akárhogy is, de ennek mindenképp érdemes utánajárnod!

IKREK (május 22-június 21)

Jól alakulnak a dolgok, úgy tűnik, a folyó a saját medrében, különösebb akadályok nélkül folyik, Te pedig kifújhatod magad, hisz kiválóan megástad a medret, jól kialakítottad a folyás irányát, teljes joggal gyönyörködhetsz tehát a művedben. Figyelj azonban oda, ne lazulj el teljesen, mert bármikor jöhet egy olyan váratlan fordulat, amely mindent felborít és gyors beavatkozásra lehet szükség. Lazíthatsz egy bizonyos szintig, de állj készenlétben, hogy amennyiben a helyzet úgy kívánja, közbe tudj lépni, megelőzve ezzel az esetleges negatív következményt!

RÁK (június 22-július 22)

Össze-vissza járnak a gondolataid, ide-oda cikáznak, miközben Te nem tudsz megfelelően koncentrálni arra, ami most a kötelességed. Mivel hosszútávon ez semmi jót nem terem majd neked, igyekezz elvonulni egy rövid időre a Világ elől és próbáld meg rendezni a gondolataid, mert ez a fajta dekoncentráltság nagy bajba is sodorhat, mivel így sokkal könnyebb a hibázás lehetősége. Ne add meg ezt az esélyt, menj elébe és előzd meg a bajt! Meglátod, sokkal hatékonyabban fogsz tudni működni, ha sikerült mindent helyre tenned magadban! Ne aggódj, meg fogja érteni mindenki, hogy egy kis időre van szükséged!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Komoly kihívással kell szembenézned, amelyhez hasonlóban még nincs tapasztalatod, de várakozásokkal telve tekintesz elé. Ne félj elindulni, csak az első lépések lesznek nehezebbek, utána megy majd minden magától, mint a karikacsapás. Időnként szükséged van arra, hogy kimozdulj a komfortzónádból és olyan dolgokban próbáld ki magad, amely nagy lendületet adnak a jövőre nézve! Mivel azonban ez a kaland kockázatoktól sem lesz mentes, pihenj rá és ezúttal igyekezz kizárólag erre koncentrálni, ne vállalj több feladatot, amíg nem teljesíted ezt a kihívást!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Sakkot kaptál valakitől, egyszerűen sarokba szorított, nem túl tisztességes eszközökkel. Emiatt kezdetben nagyon dühös vagy, legszívesebben óvást nyújtanál be, hisz pontosan tudod, hogy milyen hátsó szándékoktól vezérelve, milyen eszközöket használt fel ellened csak azért, hogy előnyt kovácsolhasson magának. Ne hagyd azonban, hogy az érzelmeid és az ösztöneid érvényesüljenek, inkább higgadtan és okosan játszd meg a bábuid úgy, hogy a végén el ne veszítsd a játszmát! Ne feledd: az nevet, aki utoljára nevet!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Érzelmi hullámvasúton ülsz, szinte óránként változik a hangulatod, nem tudod már azt sem, hogy melyik kocsiba ülj a szerelvényen. Épp ezért talán most jött el az a pont, amikor kicsit lazítanod kellene, mert ezt a fajta érzelmi túlfűtöttséget az okozhatja, hogy kezdesz belefáradni a napi monotonitásba, abba, hogy nincs változatosság az életedben és minden olyan egy síkú. Ne akarj minden áron a mókus kerékben futni, mert előbb-utóbb össze fognak gabalyodni a lábaid és nagyot eshetsz! Szállj ki egy kicsit, kapcsolódj ki, rendezd a gondolataid és az érzelmeid és csak akkor állj készenlétbe, amennyiben ismét hadra foghatónak gondolod magad!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Nem értesz egyet egy olyan személlyel, aki kiönti a szívét és megértést várna tőled. Te azonban, noha igyekszel megértően, részvéttel és sajnálattal arcodon bólogatni, valójában minden egyes porcikád tiltakozik ellene. Ám mivel ez a bizonyos ember nagyon közel áll a szívedhez, várd ki a legmegfelelőbb alkalmat arra, hogy nagyon finoman és óvatosan véleményt nyilváníthass ezzel kapcsolatosan, gondosan ügyelve arra, hogy ne nyúlj túl mélyre a lelkében és ne bántsd meg vele. Az álláspontod úgy is elmondhatod, hogy egy bizonyos logikai vonal mentén rávezeted. Ügyelj arra, hogy emiatt ne remegjen meg a közöttetek lévő kapcsolat!

NYILAS (november 23-december 21)

A változás szelét érzed, úgy gondolod, most jött el a megfelelő alkalom arra, hogy a régóta dédelgetett álmaid megvalósíthasd, hisz végre rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyek ehhez szükségesek. Amennyiben pontosan tudod az úrirányt, megvan a tervrajzod, ne késlekedj, indulj el a nagy kalandra, amelynek végén Te is megbizonyosodhatsz róla, hogy érdemes volt kivárni azt a pillanatot, amikor minden összeáll és a legideálisabb a nagy szabású tervek megvalósítására és a teljesség elérésére, amelyet soha jobbkor nem tudsz teljesíteni! Indulj, mert amit ma megtehetsz, azt nem jó ötlet holnapra halasztani!

BAK (december 22-január 20)

Úgy érzed, bármit teszel, akármilyen keményen dolgozol, nem ismernek el kellőképp a környezetedben úgy, ahogy az neked is jól esne. Meglehetősen frusztrál az, hogy mindent dupla akkora lendülettel kell teljesítened ahhoz, hogy felhívd magadra a figyelmet és kivívd mások elismerését. El kell azonban döntened, hogy mi a fontosabb: az, hogy önmagad elégedetté tedd, vagy az, hogy mások megveregessék a vállad. Elsősorban érdemes a saját boldogságod elérésére törekedned és csak azután lesz fontos az, hogy kinek mi a véleménye rólad. Ne teperj görcsösen, litereket izzadva azért, hogy bárkinek kivívhasd az elismerését! Az az ő értékrendje, ez pedig a tiéd!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Bár megvan a véleményed egy bizonyos dologról, egyelőre nem jött el a megfelelő alkalom arra, hogy hangosan, mindenki előtt kinyilváníthasd. Igyekezz kordában tartani az érzéseid, mert most még nem biztos, hogy megértenének, sőt, meg is bánhatsz másokat, így pedig megspórolod magadnak azt, hogy magyarázkodnod kelljen csak azért, mert túl hamar járt el a szád! Ne aggódj, eljön majd a Te időd is, amikor olyan hangosan hallathatod a hangod, ahogy a csövön kifér, egyelőre azonban próbálj meg uralkodni magadon!

HALAK (február 20-március 20)

Szorult helyzetedben valaki a segítségedre siet, pont azelőtt, hogy az egész, eddig elvégzett munkád a semmibe veszne. Nagyon hálás vagy érte, hisz ha ő nem pont most érkezik, akkor valószínűleg minden füstbe menne, Te pedig átkozhatnád a napot, amikor egyáltalán belekezdtél. Ám mivel a segítség időben érkezett, sikerül menteni a menthetőt, méghozzá nem is akárhogy. Biztosítsd az illetőt róla, hogy ő is számíthat rád bármiben, ami a segítségnyújtást illeti, ami pedig téged illet, legközelebb légy körültekintőbb, még mielőtt nagy baj lenne!