Sokaknak fogalma sincs róla, hogy depresszióban szenvednek. Csak azt érzik, hogy valami nagyon nincs velük rendben, már ha érzik egyáltalán. A legnehezebb ilyenkor ugyanis reálisan látni magunkat, tükröt tartanunk, tudatos önellenőrzést végeznünk. Hogy miért? Mert pillanatok alatt eltorzulhat a valóságérzetünk, felnagyítódhatnak a gondjaink, és látszólag megszűnhet körülöttünk a világ. Van úgy, hogy semmi mást nem érzékelünk az egészből, csak hogy mindenki hülyének néz bennünket, vagy hogy mi nézünk annak másokat. Semmi nem jó, minden és mindenki felesküdött ellenünk, s különben is, borzasztóan fáj a létezés, rossz az élet. Ha a depresszió egy szuverén egyén lenne és az általa belénk táplált érzéseket szavakba tudná önteni, valami ilyesmi kerekedne belőle. Mintha csak egy "jóakarónktól" kapnánk néhány szívhez szóló sms-t.