Napi horoszkóp január 1.: a Kosok a rájuk hárított felelősséggel küzdenek, a Halak komoly döntés előtt állnak

Borítókép: Napi horoszkóp január 1.: a Kosok a rájuk hárított felelősséggel küzdenek, a Halak komoly döntés előtt állnak
Az év első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz a csillagok mára is üzentek!

Napi horoszkóp JANuár 1.

KOS (március 21-április 20)

Még szinte fel sem ocsúdtál a szilveszteri buliból, már rögtön az év első napján oyan szituációba keveredsz, ahol mindenki rád hárítja a felelősséget, neked kell kimondani a végső szót és pontot tenni az ügy végére. Nem szívesen vállalod magadra, mert attól tartasz, erőteljesen csökken majd a népszerűségi indexed, de most nem hagynak hezitálni. Épp ezért töröld ki a fejedben lévő rossz érzéseket, állj két lábbal, erősen a talajon és mindenki érezni fogja rajtad, nincs apelláta. Ha így hozta az Élet, ezzel kell megbirkóznod.

BIKA (április 21-május 21)

Időnként azt érzed, jobb ha behunyod a szemed, befogod a füled és lepedőt húzol a fejedre, hogy ne is vehess tudomást a körülötted lévő problémákról és konfliktusokról. Attól azonban, mert úgy közlekedsz, mint egy szellem, még nem fognak maguktól megoldódni a dolgok. Nyisd ki a szemed, vedd le a lepedőt és nézz szembe mindennel, ami jelenleg bonyolítja az életed. Hisz a nap végén fontos lesz a tudat, hogy legalább megpróbáltad rendezni az ügyeid. Meglátod, sokkal könnyebb lesz a lelked és a közérzeteden is sokat lendít majd.

IKREK (május 22-június 21)

Valami olyat találtál, akaratodon kívül mondani, ami kissé felborzolta a kedélyeket a környezetedben. Vannak, akik megbotránkoznak és megsértődnek emiatt, mások inkább csendesen bólogatnak, mert félnek, ha a hangjukat hallatják ez ügyben, nem lesznek túl népszerűek a jövőben. Te ne törődj semmivel, nem mondtál semmi polgárpukkasztó dolgot, egyszerűen fel merted vállalni a saját véleményed, ki merted hangosan mondani azt, amit mások csak suttognak, nehogy meghallja őket valaki. Sokkal jobb felvállalni önmagad, mintsem egynek lenni a százból, aki észrevétlenül közlekedik és ily módon éli az életét.

RÁK (június 22-július 22)

Néhány hónappal ezelőtt még görcsösen kerestél kiutat az akkori helyzetedből, mert mindenáron ki akartál szabadulni belőle. Mára azonban, mindenféle presszió nélkül elértél egy olyan szintre, ami megoldást hozhat arra, hogy nyugodt lelkiismerettel lezárd azt, ami zavar és kinyiss egy olyan ajtót, amely a boldogság és az elégedettség felé vezet. Jó úton jársz, ne fordulj vissza, mert akkor visszasüppedsz abba a mélységbe, ahonnan kín-keservesen kiástad magad. Csak magadra koncentrálj, hisz Te is megérdemled, hogy az új évben végre kiteljesedhess és olyan szintre emelhesd az életszínvonalad, amelyet nem csak a boldogság, de a siker és a jólét tesz teljessé!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Egy hozzád közel álló személyy tanácsot kér tőled, egy elég kellemetlen és fontos üggyel kapcsolatban. Te pontosan tudod, hogy szíved szerint mit mondanál, mert a napnál is világosabban látod azt, amit ő ebben a pillanatban még nem, de vigyáznod kell, ez esetben ugyanis nem rólad van szó, nem a saját bőröd viszed a vásárra. Légy óvatos tanácsadó, mert rendkívüli felelősség olyasmiben állást foglalni, ami rád egyáltalán nem lesz hatással a későbbiekben, az illetőre viszont annál inkább!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Ma olyasvalakitől kapsz egy kedves gesztust, akitől nem is számítottál rá. Fogadd el és igyekezz viszonozni, hogy ő is érezze, ez a kapcsolat nem egyoldalú, Te is szeretsz adni és meglepni másokat. Így építhetsz fel magad körül hosszú távú kapcsolatokat és talán még az érzelmi szelek is megfújhatnak. Légy nyitott, befogadó és kisugárzásoddal próbáld a világot arról biztosítani, hogy nem vagy gúzsba kötve, hét lakattal lezárva! Úgy tartja a mondás, hogy amit az év első napján csinálsz, az jellemző lesz a következő 364 napodra is, így jobban nem is kezdődhetne, csak így tovább!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Régóta halogatott döntés miatt vívódsz egy ideje, épp ezért az év első napja a legalkalmasabb arra,hogy kicsit visszavonulj, hogy kizárd a külvilágot és mégegyszer végigzongorázz mindent. Mielőtt azonban komoly döntést hozol, érdemes megnézni és áttekinteni mind a pozitív-, mind pedig a negatív oldalát a dolognak. Lehet, hogy olyan részletre találsz, gondolkodás közben, amely megváltoztatja a dolgokat és megkönnyíti a döntésed. Arra azonban vigyázz, hogy el ne vessz a részletekben, mert akkor késő lehet és elszalaszthatod a lehetőséget, amely még egyszer nem fog visszakopogtatni.

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Hosszú idő után végre felszabadulsz egy bizonyos nyomás alól, nem kell attól tartanod, hogy mikor üt be a krach, kicsit kifújhatod magad. Most egy darabig ne vállalj nagyobb felelősséggel járó dolgokat, mert az utóbbi időben kellőképp kimerített az, hogy rendkívüli koncentrációval kellett a top formát teljesítened még akkor is, amikor már a végkimerülés határán voltál. Épp ezért most olyasféle tevékenységek felé orientálódj, amik élvezhetőek, de a legkevésbé sem nyomják össze a vállald a felelősségükkel! Időnként fel kell tudnod engedni, ellenkező esetben semmi másról nem szól majd az életed, csak a frusztrációkról!

NYILAS (november 23-december 21)

Valakire a környezetedben nagyon rájár a rúd, a szemed láttára megy tönkre az, amit évek munkájával gondosan felépített. Ezt látva mindenképp úgy érzed, segítened kell, nem nézheted tétlenül, hogy a jéghegynek ütközött hajó elsüllyedjen és a vízzel eggyé váljon. Nemes gesztus ez tőled, ám semmiképp ne kezdj magánakciókba, kérdezd meg, hogy miben tudsz a leginkább segíteni, a mentésben, vagy abban, hogy a meglévő dolgokat a kezedben tartod. Nagyon hálás lesz neked az illető, hogy ennyire nagyvonalúan rendelkezésre állsz és mented a menthetőt. Heroikus küzdelmeteknek jó eséllyel meg lesz az eredménye, mert talán még azelőtt meg tudjátok oldani a helyzetet, mielőtt túl késő lesz. Hajrá!

BAK (december 22-január 20)

Valaki olyasfajta ígéretet tesz, amitől sokat vársz, bizonytalan helyzetedben úgy kapaszkodsz belé, mint egy mentőövbe a nyílt tenger kellős közepén. Hamar rá kell azonban jönnöd, hogy hamis illúziókból építettél várat, aki ugyanis ezt a bizonyos ígéretet tette, nem rossz szándékkal ugyan, de mégis bevitt az erdőbe, hisz a megoldás nemhogy nem jön, de teljesen téves útra vitt. Most, hogy rájöttél, addig fordulj vissza, amíg nem késő és Te, magad gondold végig, hogy egyedül merre tudsz menni. Ne szavazz ilyen gyorsan bizalmat, mert annál nagyobbat csalódhatsz!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Az a személy vagy, aki nagyon nehezen tűri a változást, aki a végsőkig ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, amelyek megszokottá váltak számára. Annak ellenére sem akarsz kilépni egy-egy szituációból, hogy az már láthatóan és érezhetően a saját hátrányodra válik, egészen az utolsó pillanatig kitartasz, hátha jön egy isteni szikra, amely jobb mederbe tereli a folyó irányát. Ne akarj azonban ennyire görcsösen szorongatni valamit, mert ez hátráltat abban, hogy előrelépj és nyithass az új dolgok felé. Új év, új remények, hidd el, vannak bizonyos szituációk, amelyeket jobb mihamarabb lezárni és továbblépni.

HALAK (február 20-március 20)

Régóta halogatsz egy elég fajsúlyos döntést, ám szorít az idő, tudod, hogy lassan ki kell mondanod, hogy fekete, vagy fehér. Mielőtt azonban végleges döntésre jutnál, sorakoztass fel magadban minden mellette és ellene szóló érvet és jól gondold meg, minek mi lesz a következménye. Amennyiben sikerül elhatároznod magad, ne félj kimondani a döntésed. Merd felvállalni őszintén és ha biztos vagy a dolgodban, teljes mellszélességgel állj ki magadért! Ne hagyd, hogy az első pillanatban összedőljön a kártyavárad! Erős vagy és nem véletlenül jutottál erre a konklúzióra, épp ezért nem is kell szégyellned magad!