5 rosszul meghozott döntés, amit később megbánhatsz

Borítókép: 5 rosszul meghozott döntés, amit később megbánhatsz Forrás: europress
Amikor az „itt és mostban” vagyunk, nem annyira nagyon szeretünk a jövőnkön elmélkedni. Pedig nem ártana!

Minden nap hozunk kisebb-nagyobb döntéseket, amelyek hosszabb távon akkor is hatással lesznek az életünkre, ha most még nem is gondolunk bele. Most visszatekintve az elmúlt 5-10 évünkre könnyen azt tapasztalhatjuk, hogy több dolgot is csinálhattunk volna lazábban, lehettünk volna bevállalósabbak, vagy teszem azt kitartóbbak. De amikor az „itt és mostban” vagyunk, nem annyira nagyon szeretünk a jövőnkön elmélkedni, így a döntéseink lehetséges kimeneteleit sem rágjuk át túlságosan. Így viszont, hogy egy-egy visszatekintéssel felfedezni vélünk némi tanulságot a múltbéli döntéseinket illetően, egész nyugodtan rákényszeríthetjük magunkat a jövőbeliek tervezésére is, hiszen már látjuk a tipikus hibákat, ismétlődő csapdákat.

A következő 5 apróság valójában nem is apróság, mert ha jobban belegondolunk, nagyon is erős befolyással lehet a további fejlődésünkre, a boldogságunkra.

Forrás: europress

1. Bennragadni egy megszokásból életben tartott, vagy mérgező kapcsolatban

Lehet, hogy most fene kényelmes dolog nem új társ után nézni, hanem elfogadni, beletörődni abba, hogy nekünk „ez jutott”. A baj ezzel pusztán csak az, hogy a már most is csak vergődő, mérgező, megszokás fenntartotta, érzelemsivár, vagy érzelemgyilkos kapcsolatok később, az idővel sem javulnak meg. Hanem még üresebbek lesznek és szó szerint semmit sem adnak majd neked. Olyasvalakihez láncolni magunkat, akivel nem érezzük, nem adjuk a 100%-os önmagunkat nagyon rossz ómen. Később nem csak hogy még nehezebb lesz ez a leválás, hanem az idő előrehaladtával ténylegesen csökken az új társ megtalálásának esélye is.

2. Hogy nem kezdtünk el valamit hamarabb

Például egy egészségesebb életmódra való áttérést. Mert lehet, hogy idősebb korunkban a szervezetünk, a testünk fogja megsínyleni a most még természetes, ám hosszútávon romboló életmódunkat. Legtöbbször nem fiatalon fogunk szembesülni a nehézségekkel, hanem amikor idősödve szép lassan sorra jönnek az egészségügyi problémák. De megbánhatjuk például azt is, hogy nem kezdtünk el hamarabb vállalkozni, mert már előrébb tartanánk; vagy hogy nem vágtunk bele hamarabb az idegennyelv tanulásba, mert mondjuk később le kell mondanunk egy jobb álláslehetőségről, amit annak segítségével már magunkénak tudhatnánk.

Forrás: europress

3 Hagyni, hogy valaki véleménye befolyásolja a céljainkat

Teret engedni olyan embereknek az életünkben, akik nem hisznek bennünk, nem állnak ki mellettünk és nem támogatják minden döntésünket, irtó nagy hülyeség. Az ilyenek miatt nem belevágni valamibe, lemondani az álmainkról, vagy megváltoztatni az elképzeléseinket és az addig kitűzött céljainkat, pedig már egyenesen ostobaság. Meghallgatni a véleményt, de a saját fejünk és érzéseink után menni előre: ez a recept.

4. Nemet mondani az utazásra, amikor még van rá lehetőségünk

Ki tudja, mikor lesz megint alkalmunk arra, hogy világot lássunk? Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, amikor felkínálkozik, mert később lehet, hogy csak vágyakoznánk, hogy eljussunk bárhova is. Nem tudhatjuk mit hoz még az élet: lehet, hogy évekig nem tudunk majd utazni a gyerekek miatt, esetleg anyagi, vagy egészségügyi korlátai lesznek a kiruccanásnak. A mostani lehetőségeket kell megragadni, még akkor is, ha nem pont olyanok, ahogy elképzeltük! Az utazás az ismeretlen felfedezése, épp ezért nem kell, -és nem is lehet, - pontról pontra megtervezni!

Forrás: europress

5. Túl hamar feladni valamit

Mindenben vannak jobb pillanatok, és vannak hullámvölgyek is. Ha valamit kellően elhatároztunk, nem szabad hagynunk, hogy az első néhány akadály kedvünket szegje, és feladjuk miatta a vágyainkat, céljainkat! Van, hogy sokszor meg kell rázzuk magunkat, és olyan is, hogy előről kell kezdenünk. Hinnünk kell a saját képességeinkben, a sikerünkben, és meg sem állnunk addig, amíg az első siker foszlányokat el nem érjük! Onnan már, ha zötyögős is az út, de jó felé vezet! Tessék kitartani!