Önismeret fejlesztés 4 lépésben - ilyen egyszerű!

Önismeret fejlesztés 4 lépésben - ilyen egyszerű!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az önismeret fejlesztés 4 olyan technikáját hoztuk el, amit bárki, bármikor gyakorolhat, hiszen könnyedén a mindennapokba illeszthető, és nem is túl megerőltető.

Rengeteget írtunk már önismeret fejlesztés témában mindenféle érdekes vonatkozásban: ajánlottunk könyveket arra az esetre, ha az olvasmányos önismeret fejlesztés lenne a célotok, elmondtuk ennek az ellenkezőjét is, hogy miért is nincs szükség szerintünk ilyen helyzetben a könyvekre, és persze beszéltünk általános elégedettségről, toleranciáról, a tervezés és az önismeret fejlesztés kapcsolatáról, boldogságról, rossz napokról, önbizalomról, komfortzónáról és még sok-sok másról.

Olvasd el ezt is!

Most azonban az önismeret fejlesztés egy igen egyszerű, ám de annál hatékonyabb módjáról ejtünk szót, amit tömören összefoglalva talán úgy is nevezhetnénk, hogy az önmagunkról történő tapasztalatszerzés és az azáltal szerzett felismerésekre való tudatos építkezés.

Íme néhány igazán könnyen megvalósítható technika arra az esetre, ha épp azon gondolkozol, hogyan tudnád a mindennapjaidba gyorsan és hatékonyan beépíteni az önismeret fejlesztést!

Kép
forrás: europress

1. Kérj magadról visszajelzést, hallgasd meg, értékeld, hasznosítsd!

Az önismeret fejlesztés egyik legnagyszerűbb eszköze, ha nem csak a saját magunkról alkotott gondolatainkra hagyatkozunk, hanem segítségként bevonunk másokat is a folyamatba. Kérhetsz visszajelzést a családodtól, a legjobb barátodtól, kollegáktól (a munkahelyi viselkedés is sok mindent elárulhat önmagadról), de akár beiratkozhatsz egy önismereti csoportba is, ahol általában játékos foglalkozások keretében tudhatsz meg magadról olyan dolgokat, amiket talán sosem hittél, vagy gondoltál volna. Erre jó az „idegen kéz” a folyamatban, hogy olyan tulajdonságaidat, mozzanataidat tükrözze vissza számodra, amit eddig nem , vagy esetleg egész máshogy láttál magaddal kapcsolatban.

2. Tölts ki néhány kimondottan önismeret fejlesztés céljából összeállított tesztet!

Persze azért ne vidd túlzásba és ne vegyél mindent készpénznek! Keress olyan interneten fellelhető teszteket, amelyek komoly pszichológiai hátteret sejtető weboldalról tölthetők le, esetleg fizetősek és szakember értékeli ki őket! Azonban tényleg bánj csínján a tesztek értelmezésével: igyekezz a nagyobb támpontokat kiragadni az eredményükből és ne kezdj el különféle mechanizmusokat integrálni az életedbe csak azért, mert valami teszt ezt, vagy azt írta rólad!

Olvasd el ezt is!

3. Tudatosítsd a szerepeidet!

Ezt az eszközt coaching folyamatban is előszeretettel használjuk, mivel nem általánosít, hanem teljes mértékben arról a valakiről szól, aki épp saját magán dolgozik. Végy egy papírt és egy ceruzát, és kezdd el összeírni – akár táblázat szerűen-, hogy a mindennapi életedben milyen szerepekben kell helyt állnod! Tedd fel a kérdést, hogy ki vagy te otthon, a munkahelyen, a családban, stb. Ily módon rengeteg szerep a felszínre jut majd, többek között olyanok, mint gyerek, anya, barátnő, feleség, szerető, főnök, beosztott, kutyatulajdonos. A sor hossza tényleg csak rajtad múlik! Ha ezzel meg vagy, akkor minden egyes felsorolt szerep mellé írd oda, hogy melyikben mit tartasz kiemelendőnek, mi abban a relációban a szereped, a feladatod, esetleg mit csinálsz jól, vagy rosszul, min lehetne változtatni! Ez a fajta önreflexió egyenes út az önismeret fejlesztés magasabb szintjei felé, úgyhogy ha teheted, kezdj hozzá még ma!

Kép
forrás: europress

4. Fedezd fel és feszegesd a határaidat!

Hogy ne csak elméleti síkon meneteljünk az önismeret fejlesztés rögös útjain, érdemes fizikailag is megmozdulnunk kicsit! Rengeteg mindent megtudhatunk például a kitartásunkról, akaraterőnkről, teherbírásunkról, vagy akár stresszhelyzet kezelésünkről, ha kivételesen kicsit túlnyomjuk a megszokott szintünket: például egy erőnléti edzés, vagy teljesítmény túra, vagy egy nehezebb emelkedőn való futás alkalmával. Menj egy lépéssel tovább, mint amennyit általában szoktál: próbálj ki valami újat, vállalj egy apró, de jól mérhető kockázatot és nézd meg, hogyan teljesítesz az új, még ismeretlen „nyomás” alatt. Gondolj csak azokra, akik megjárnak egy hosszú zarándokutat: egész biztos, hogy az út végeztével nem csak a káprázatos tájakról fognak beszámolni, hanem minden bizonnyal rengeteg önmagukról tett megfigyelésről is!

Amúgy pedig, ha hiszed, ha nem: az egész élet egy nagy önismeret fejlesztés! Az életünk minden mozzanatában tanulunk valamit magunkról: ha más nem, akkor éppen azt, hogy mégsem szeretjük például az édesköményt, pedig eddig szentül meg voltunk győződve róla, hogy semmi bajunk vele. Minden apró tevékenységünk, döntésünk, előre jutásunk, fejlődésünk újabb és újabb felismerésekre sarkall minket. Figyelj fokozottabban a saját rezgéseidre, érzeteidre, visszajelzéseidre, hangulatodra, így jóval többet megtudhatsz magadról, mintha folyamatosan csak sodródnál!

200+ ezren osztották meg az anyuka érvelését arról, hogy a fiának nem kötelező megosztani

Olvasgasd a rengeteg okos és buta hozzászólást és mondd el a véleményed te is!

Hogyan ne kapjunk idegbajt egy lakásfelújítás közepén? – 7 tapasztalat

Kollégánk épp nyakig ül a lakása felújításában, így most leírta legfőbb tippjeit, tapasztalatait, hogy mi is okuljunk belőlük.

12 egyszerű trükk, hogy mindig makulátlan legyen az outfited

Neked is mindig feltöri a sarkad az új cipő? Akkor ezt lesd meg!

8 bensőséges európai úticél, ahol zavartalanul gyógyulhatsz egy fájdalmas szakítás után

Egyik sincs túl messze, legtöbbjükhöz fapados visz és ami a legfontosabb, kiválóan alkalmasak arra, hogy megadják a löketet az újrakezdéshez.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Rendkívüli előfizetési ajánlat az Éva 10. születésnapja alkalmából! A fele meg egy kicsi csak a tiéd! Most 60% kedvezménnyel, 6950 Ft helyett 2780 Ft-ért rendelheted meg egy évre az Éva magazint.

Csak 2780 Ft