Szuperapák kerestetnek!

Borítókép: Szuperapák kerestetnek!
Apák napja alkalmából fotópályázatot hirdet az Unicef Magyarország.

Idén június 17-én ünnepeljük az Apák napját.

Azokat a szülőket köszöntjük ezen a napon, akik a gyermek egészséges testi-lelki fejlődése szempontjából ugyanúgy elengedhetetlenül szükségesek, mint az anyukák. Magyarországon évtizedek óta ünnepeljük az Anyák napját, ám a nemzetközi gyakorlattal ellentétben az Apák napja nem terjedt el igazán. Miközben az Apa szerepe az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott - nálunk is. Mára nem csupán egy minta, egy távoli alak, amelyet követni kell, hanem egy társ, aki segít megismerni, megérteni a világot, mutatja az utat, aktívan részt vesz a család hétköznapjaiban és már a születés pillanatától támogatja a gyermekek testi-lelki és szellemi fejlődését.

Forrás: Unicef

Ma már tudjuk azt is, hogy az apák szerepe a táplálásban, a biztonság megteremtésében ugyanúgy kulcsfontosságú, mint az anyáké. Sőt, kutatások bizonyítják, hogy azokat a gyerekeket, akiknek az apukájuk is támogatóan jelen van a kisgyerekkori időszakban, több hatás éri, így az agyuk összetettebben fejlődik.Az apák egészen másképp játszanak a gyerekekkel, mint az anyukák. Az apákkal való játék közben tanuljuk meg a biztonságot, az izgalmat, az érzelmek kézben tartását, amelyek alapvetően szükségesek később a társas viselkedésben, sőt a saját érzelmek megismerésében is.Itt az ideje őket is köszönteni, ezért az Unicef világszerte kiemelten ünnepli idén az Apukákat, amelyhez az Unicef Magyarország is csatlakozik. Ennek első elemeként fotópályázatot hirdet 7-18 éves gyermekek számára „Szuperapa” címmel. Mutasd meg, hogy milyen jó az apukáddal lenni! Hogy dob fel a levegőbe, hogy olvas neked esti mesét, hogy kísér el az iskolába, vagy akár fonja be a hajadat... Hogy barangoltok együtt az erdőben szarvasbogár-vadászaton vagy hogy játsszátok le az évszázad sportmeccsét. Mutasd meg, milyen neked a „Szuperapa” !A pályázatra nevezett fényképek bármilyen fényképészeti technikával és eszközzel készülhetnek.

A pályaművek postai (UNICEF Magyarország, 1077 Budapest, Wesselényi u. 16.) vagy elektronikus úton ([email protected]) is benyújthatók. A beérkezett pályázatokat kategóriánként szakmai zsűri értékeli, és a legjobb műveket díjazza.

A zsűri elnöke Korniss Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus. A pályázatokat három korcsoportban bírálják el: 7-10 éves, 11-14 éves és 15-18 éves. A pályázathoz 16 éven aluliak esetében csatolni kell a szülői beleegyező nyilatkozatot, melyet a (https://unicef.hu/fotopalyazat). oldalról tudnak letölteni. A pályamunkák beküldésekor a pályázó tüntesse fel nevét, életkorát, telefonos és e-mail elérhetőségét.

A pályázatok beérkezési határideje: 2018. június 4. (hétfő) éjfél


A pályázati szabályzat és az adatkezelési nyilatkozat elérhető az UNICEF Magyarország honlapján (https://unicef.hu/fotopalyazat). A pályázattal kapcsolatban az alábbi e-mail címen kérhet felvilágosítást: [email protected]

Forrás: Unicef