Hogyan ne fásulj bele a munkába? 5 tipp

Hogyan ne fásulj bele a munkába? 5 tipp
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Még az álommunka is unalmassá tud válni néha. Jönnek a ködös őszi reggelek, az egész napos szürkeség, az adminisztratív teendők és az embernek máris elmegy a kedve az egésztől. Lehetséges hatékonynak és inspiráltnak lenni akkor is, ha bal lábbal keltél fel? Vida Ágnes, a gazdagmami.hu szerzőjének írása.

Pár évvel ezelőtt egy reklámügynökség vezetőjével beszélgettem erről, akiknek napról napra ontani kell magukból a jó ötleteket. Mégis: mi a titka, hogy 25 éve folyamatosan képes erre? Mire ő azt felelte: a víz. A víz? – kérdeztem vissza. – Igen – válaszolta. Kezdetben az segített, ha kisétált az irodából egy szökőkúthoz vagy patakhoz, később lett egy szobaszökőkút, pár év múlva pedig már egy kézmosás is elég volt ahhoz, hogy inspirált állapotba kerüljön.


Ekkor ismertem fel, hogy a kreativitás előhívásához nem kell a múzsa csókjára várni, magunktól is elő lehet hívni.

És hányszor kell a munka során kreatívnak lenni: új terveken dolgozni, új javaslattal előállni a vezetésnek, megírni valamit, felkészülni egy prezentációra, hatékonyabbá tenni a munkát egy új ötlettel, kigondolni valamit, ami barátságosabbá vagy gördülékenyebbé teszi az ügyfélkiszolgálást... Bár gyakran tűnhet úgy, hogy a munkádat futószalagon végzed, valójában ahhoz, hogy egyre jobban csináld, kreatívnak kell lenned.

Olvasd el ezt is!

Ilyenkor érzed igazán jól magad, amikor újat hozol létre, amikor megbirkózol egy nehéz feladattal, amikor megoldasz egy nagy problémát, amikor végre elemedben lehetsz – és nem azokon a napokon, amikor azt várod, csak teljen el a munkaidő és végre hazaérhess.

Mitől lehetsz inspirált és kreatív? Hogyan hívd magadból elő ezt az állapotot?

1. Figyeld meg magad!

Mikor érzed jól magad a munkád során? Milyen feladatokban? Milyen tevékenységek során?
Csoportban dolgozol szívesebben vagy egyedül?
Hogyan jönnek a jó ötleteid? Van, akinél a csoportos ötletelés az, ami újrabb és újabb jó gondolatokat generál, mások szeretnek inkább magukba mélyedni és a csendben találják meg a válaszokat a kérdéseikre.

2. Mikor tudsz a leghatékonyabb lenni?

Van, aki a reggeli órákban tud a legjobban haladni, amikor senki és semmi nem zavarja, van, aki az esti-éjszakai időszakra esküszik, de ezek a szokások nem velünkszületettek, képesek vagyunk változtatni rajta. Az biztos, hogy érdemes kiválasztani egy napszakot, amikor az elmélyültebb, kreatív, zavartalanságot igénylő feladatokon dolgozunk és ehhez ragaszkodni. Sok író például esküszik arra, hogy minden nap ugyanabban az időszakban ír, mások a hét egy adott napját választják ki a kreativitást igénylő feladatoknak.

3. Tervezz!

Lehet a kreativitást tervezni? Nem ellentmondás ez? Egyáltalán nem!
Azáltal, hogy szokássá teszed, hogy a nap egy részében a kreatív, elmélyülést igénylő feladatokkal foglalkozol, idővel azt fogod észrevenni, hogy mindig az adott időpontban felébred a múzsád és jobbnál jobb gondolataid támadnak.

Olvasd el ezt is!

4. Csalogasd elő!

A fenti példában a víz volt az, ami bekapcsolta a marketinges kreativitását, de van, akinél egy csésze forró kávé, egy bizonyos zene meghallgatása vagy a fel-alá járkálás hozza meg az ihletet. Ha nem jönnek a jó ötletek, ha úgy érzed, nem jön az ihlet, a kézírással való jegyzetelés, egy séta vagy a sport általában beindítja a jobb agyféltekét és csakhamar tele leszel új ötletekkel.

5. Határidőre nem megy...

„A legjobb múzsa a határidő”– hangzik a mondás, amit művészek gyakran emlegetnek, a mindennapi életben azonban néha ennek az ellenkezőjét tapasztalhatod: nyakig vagy a munkában, egyik feladat a másikat éri és a saját magad által szabott határidő közeledtétől megbénulsz, úgy érzed, nem tudsz a feladatra szánt idő alatt végezni.

A problémát az okozza, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen feladatokat teszel egymás után a feladatlistában. Az adminisztratív teendők, telefonhívások, emailek megválaszolása és a többi operatív feladatok, amiket lehet tervezni és kis gyakorlat után rájössz arra, mennyi időre van szükséged rájuk. Ellenben az alkotás, a hosszabb anyagok elkészítése, az ötletelés, tervezés időigényes feladat, amit nehéz határok közé szorítani. Néha gyorsan végzel vele, máskor nehezebben megy. Sokszor segít ezen a bénultságon, ha külön időt szánsz ezekre a feladatokra, elkülöníted a többitől. Jó, ha egy saját napszakot szánsz rájuk, amikor a többivel nem foglalkozol, így nyugodtabban el tudsz mélyülni benne és több sikerélményed lesz, mintha két rohanás között próbálsz valami újat kicsikarni magadból, amikor az agyad „rohanás” üzemmódban van.

Vida Ágnes pszichológus, online marketing szakértő. Pár évnyi alkalmazottság után első vállalkozását két kisgyermeke mellett indította el az interneten. Ági 2008. óta segíti azokat az anyukákat, akik szeretnének hozzá hasonló módon, elsősorban internetes eszközök segítségével vállalkozást indítani, vállalkozásukat ingyenes vagy filléres megoldásokkal népszerűsíteni. Az elmúlt 7 évben több, mint 2500 anyukának segített vállalkozást indítani, amiért 2014-ben első magyarként megkapta az Európai Bizottság Vállalkozásösztönzésért járó Nagydíját.

Variációk nyári konyhára – 12 csodás megoldás

Bennünk igazán szép emlékeket idéz, és boldogok lennénk, ha egyszer lehetne sajátunk is!

5 elviselhetetlen embertípus – egy pillanat, lehet, hogy én is közéjük tartozom?

Mindenkinek megvannak a „mumusai” – otthon és a munkahelyen is. Olyan emberek, akiket nem értünk, akiknek mindennapi működése zavaróan, furán hat. Minden kategorizálás óhatatlanul egyszerűsít, mi most mégis próbát teszünk, és egy pszichológiai elmélet alapján – kissé karikírozva – bemutatunk néhány ismerős „nehéz ember” típust. Öveket becsatolni! Lehet, hogy magadra ismersz? Csigás Zoltán írása

Amikor nem érzed magad elég jó anyának, gondolj erre a cikkre!

Azt hiszed, nem vagy elég jó anya? Mi nem így hisszük.

7 gyakori mondat, amit mostantól mondj másként a gyerekednek!

Mindig van mit fejlődni, ha a gyereknevelés a téma...

Titkos helyek a nagyvárosban - 3. rész: Róma

Colosseum, Szent Péter bazilika, Forum Romanum, Vatikán – kipipálva...

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Hűsítő nyári akciónk: 3 lapszám most csak 1185 Ft

Csak 1185 Ft