Brigitte Bardot-tól a brazil gyantán át – kis fazontörténelem

Brigitte Bardot-tól a brazil gyantán át – kis fazontörténelem
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Hogyan változott a bikinivonal az évek során? Mint a farmer szára, egyre csak szűkült és szűkült a tenyérnyi szőrzet területe. A magasan sliccelt fürdőruhák megkövetelték a csupasz bőrt, és elindult a szőrtelenítési láz.

Persze csak lassan. Eleinte felbukkantak a merészebb strandolók, az akkor még elfogadott bozonttal, majd a nyugati trend hamar elérte kishazánkat is. Azóta is harcolunk a kellemetlen szálakkal és figyeljük a fazonírozási trendeket. Ízlés kérdése, ki mit hord odalent, de egy biztos: a szépségipar alapkérdését járjuk most körbe.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! A fazonom az enyém

Egészen a 20. század elejéig komolyabb ruhakölteményekben mártóztak ősanyáink. Aztán megjelent a kétrészes, ami blúzt, rövidnadrágot és legginget jelentett, de hát akkoriban még nem lazultak eléggé az erkölcsök. 1907-ben egy vízi balettos hölgyike ruhájából már kilógott a könyöke, az 1922-es amerikai fürdőruhás szépségversenyen pedig a térd is. Jöttek a testhez simuló darabok, és 1946. július 5-én Párizsban megszületett Louis Reard bikinije. Reard az ATOME névre keresztelt fürdőruha „kettéhasított” változatát Micheline Bernardini sztriptíztáncosnőre adta rá először.

Bikiniforradalom és ritkuló fanszőrzet

Esther Williams, Rita Hayworth, Brigitte Bardot: három gyönyörű nő, akik megmutatták magukat kétrészesben, s bizonyára már akkor odafigyeltek a bikinivonalra, hiszen semmi sem kandikált ki a fürdőruhájuk alól. Mai ízlés szerint elég illúzióromboló lett volna, ha a kor szexszimbólumai szőrösen állnak a kamera elé. Igaz, akkoriban a normális nők nemhogy a szemérmüket, de még a hónaljukat, sőt a lábukat se szőrtelenítették.

Brigitte Bardot a 60-as években
forrás: Europress
Brigitte Bardot a 60-as években

A nagymamám meséli, hogy ifjú lány korában, az ötvenes években meglátott egy sötét kis kozmetikát, amely egy kézzel írt kartonon lábgyantázást hirdetett, és hirtelen ötlettől vezérelve megszabadult a vádliját borító édes kis pihéktől. A barátnői nagyon megbotránkoztak avantgárd húzásán, a fiúkról nem is beszélve. Mert a szőr akkoriban szexinek számított. De a nagymama makacs lány volt, és mivel a gyantázás borzasztóan fájt, attól fogva újságpapírból csavart fidibusszal égette le a lábszáráról a szálakat. Ötvenéves is elmúlt, amikor egyszer körülnézett az uszodában és rádöbbent, hogy már hónaljban sem illik szőrt viselni, úgyhogy azóta borotválja. A fanszőrzetét nem mertem megkérdezni. Mégiscsak a nagymamám...

A 60-as évektől már egyáltalán nem volt meglepő a falatnyi fürdőruha, sőt tíz év múlva elkezdték gyártani a nagyon magasra ívelő és a tangafazonokat is. Erős váltás!

Mai ízlés szerint elég illúzióromboló lett volna, ha a kor szexszimbólumai szőrösen állnak a kamera elé.

Így a 80-as évekre központi kérdéssé vált a bikinivonal. Akkoriban még csak finoman igazítottak a fanszőrzeten, inkább a természetesség volt jellemző, de az évtized végére a fürdőruhadivat alakulásával megjelent a sávos fazon. A 90-es évek a brazil fanszőrzetet hozták el nekünk, ami még keskenyebb csíkot jelentett, a millennium pedig egész a csupaszig tolta ki a határokat, s nagyon úgy tűnik, hogy maradunk ezen az állásponton. Vagy mégsem? A retrohullám végigsöpör a fazonírozáson is?

Visszatér a klasszikus bikinivonal?

Egyre többen hagyják meg nagyobb területeken a fanszőrzetet, s ezt a trendet nemcsak a férfimagazinokból leshetjük el, a kozmetikusoknál is sokan választják a csupasz fazon helyett a természetesebbet. Ahogy írtuk, ízlése válogatja, hogy ki mit visel a bugyijában, s akik most visszatérnek a szőrösebb verzióhoz, azok is csak a vénuszdombot alakítják, a szeméremajkak területét – esztétikai, higiéniai és szexuális szokásaik miatt – bizony ugyanúgy csupaszon hagyják.

Felmérésekből már több ízben kiderült, hogy a férfiak a brazil, a leszállópálya és a csupasz fazonra esküsznek, ők ugyanis nagyobb örömmel hajolnak a sima területekre. A simaság orális kényeztetés során rendkívül praktikus. De kétségtelen, hogy nem minden férfi kultiválja a teljesen csupasz verziót. Sokakat zavar a gyorsan növő szőrzet vagy a kislányos külső. Egy kapcsolatban persze simán megbeszélés kérdése, hogy mikor mi legyen a módi odalent.

Őrült szőrök

Sokat hallani teljesen bugyuta ötletekről. Lehet kapni például olyan bikinitrimmelőket, amelyekkel mintákat vághatunk az esetleg meghagyott szőrzetbe. Szívecske, csillag, nyíl – csak a fantázia szab határt. Aztán vannak, akik alul is festetik a bundát, ha nem ugyanolyan színű, mint a hajuk. Erre speciális, intim területeken is bevethető festéket használnak, nem hajra való, sima készítményeket. Pár éve pedig felbukkant a „vajazzle”, vagyis a vénuszdombra ragasztott kristályok erdeje…nos, annyira szerencsére nem lett népszerű a csillogó öl.

Az etsy.com-on kaphatók ehhez hasonló fanszőr-parókák sajátos humorúaknak. :)
forrás: etsy.com
Az etsy.com-on kaphatók ehhez hasonló fanszőr-parókák sajátos humorúaknak. :)

Fáj, nem fáj, tartós, nem tartós

Ahogy a test minden részén, odalent is lehet epilálni (a teljes szőrszálat eltávolítani) és depilálni is (csak a bőr felett lévő részeket kiirtani).

A borotva vagy az intim területekre kifejlesztett, némileg már elavultabb, kémiai hatású szőrtelenítő krémek, habok csak ideig-óráig tartják karban a területet, s mivel a szőrtüsző nem távozik, hamar elkezd serkenni a szőrzet. Ami a krémek mellett szól, az a gyorsaság. Pár perc alatt megszabadulhatsz a nem kívánt szőrtől és fájdalommentes.

Persze a borotválás is kényelmes, zuhanyozás közben elvégezhető, fájdalommentes napi rutin. A külön bikinitrimmerek ugyan gépiesítettek, de azonos célt szolgálnak, mint a borotva: a hatás nagyon nem tartós, igaz, hogy nincs fájdalom sem.

A gyanta már nem ilyen jó móka, fájdalommal jár, ellenben tartós, akár egy hónapot is ki lehet húzni az újragyantázásig, még nyári időszakban is. Bár sokan kellemetlennek tartják kitárulkozni egy kozmetikus előtt, ezért otthon készítik el a „nagy művet”, jobb szakemberhez fordulni, mert kevesebb lesz a fájdalom, alaposabb a munka és nincs sérülésveszély. Különben is, egy kozmetikusnak fel sem tűnik a mi pironkodásunk, neki ez a dolga.

No comment
forrás: Éva magazin
No comment

Epilálógéppel senki se álljon neki az intim területeknek, különösen ne a lágy részeken, mert az rettentően fájdalmas és balesetet okozhat. Akinek magas a fájdalomküszöbe, az is jobb, ha szakemberhez fordul.

Az érzékeny területek szőrtelenítésére remek és tartós házi megoldás a hideggyanta-szalagok használata. A kéz melegétől pár másodperc alatt felmelegedő gyantaszalagokat egy mozdulattal fel lehet simítani a bikinivonalra. A gyantamaradványokat könnyű eltávolítani azzal a törlőkendővel, melyet a szalagok mellé csomagoltak. Így bárhol, bármikor fazonírozhatsz!

Egyéni elhatározás kérdése, hogy ki melyik fazont választja. Ami még nagyon fontos, hogy ne csak partnerünk kedvéért csinosítsuk alsó részünket, Olyan fazont válasszunk, amiben jól tudjuk magunkat érezni és nem feszélyez bennünket a remekmű. Csak rajtunk múlik, hogy gyanta mellett döntünk-e és kibírjuk a fájdalmat, vagy beérjük a borotvával. Nyáron a strandidőszakban fokozottabb figyelmet kell rá szentelnünk, de persze egész évben jó, ha rendet tartunk az intim szféránkban.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

Ünnepelj bűntudat nélkül: 5 egészséges karácsonyi édesség

Ínycsiklandóan finom desszertreceptek következnek, egy kicsit egészségesebb kiadásban.

Döntöttem: idén nem állítunk karácsonyfát – elmesélem miért

Ha nehezen is, de meggyőztem magamat, hogy így lesz a legjobb...

A 18 legnagyobb meglepetés a Gilmore Girls új részeiből

Vigyázat, rengeteg Szívek szállodája-spoiler!

Mopszok, akik tudnak élni!

Könnyesre nevettük magunkat, és ezt ti sem ússzátok meg, garantáljuk!

Villámgyorsan elkészíthető feltűzött frizurák a vörös szőnyegről

A sztárok után szabadon... Te mesterfodrász segítsége nélkül is elkészítheted ezeket a feltűzéseket, frizurákat!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben nem jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft