A legstílusosabb királyi fők Európában – 3. rész: Charlène monacói hercegnő

A legstílusosabb királyi fők Európában – 3. rész: Charlène monacói hercegnő
Forrás: Europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

U

Uralkodói család? Nem csak a brit létezik ám! Új royality-sorozatunkban sorra vesszük a legstílusosabb koronás főket és a legjobb öltözékeket! Ismerjétek meg Charléne monacói hercegnőt!

A sajtó előszeretettel ragasztja rá időről-időre a búskomor és mindig magányos hercegnő címét. Vajon igazuk van?
A magas, vékony és szőke dél-afrikai Charlène Lynette Wittstock 1978-ban született Zimbabwe-ban. Sportolói vénáját édesanyjától örökölte, aki szintén profi úszóként és edzőként dolgozott. Az ír és német felmenőkkel megáldott, rendkívül attraktív fiatal lány 22 évesen részt vett a Sydney-ben megrendezett Olimpián, ebben az évben találkozott először Albert herceggel Monte-Carlóban. 2006-ban összeköltöztek és ugyanebben az évben jelentek meg hivatalosan is egy párként a Téli Olimpián. 2010-ben eljegyezték egymást, majd 2011. július elsején összeházasodtak. 2014 decemberében pedig életet adott ikergyermekeinek, Gabriellának és Jacques-nak, akik bemutatását a monacói nép kitörő örömmel fogadta a Grimaldi-palota előtti téren.
Bár a fotókon valóban mindig visszafogott és tartózkodó benyomását kelti, a hercegné él-hal a kisgyermekekért és a sport-rendezvényeken őszinte lelkesedéssel és energiával vesz részt. Hivatalos megjelenésein előszeretettel választja a svájci luxusmárka, az Akris általában monokróm színösszeállítású és letisztult vonalvezetésű kreációit.
Nézzük hát, mit visel egy monacói hercegnő a 21. században!

1. Nyári nyugalom

Kaliforniában a Barbara Sinatra Gyerekközpont látogatásán egy Neiman Marcus – Akris ruhában.

2.Milicista stílus minimálban

Az 55. Monacói TV Fesztivál koktélpartiján egy Ralph Loren modellben.

3.Konzervatív klasszis

A hercegi ikerpár keresztelőjén, Dior-ban.

4.Hófehér hamvasság

Christian Dior estélyiben hat hónapos kismamaként, 2014-ben A Los Angeles-i Grace Hercegnő Alapítvány gáláján.

5. Esküvői elegancia

2013-ban Stockholmban, Madeleine hercegnő és Christopher O'Neill esküvőjén, Akris-ban

6.Rózsaszín révület

2011-ben a monacói 63. Vöröskereszt Bálon megint Akris ruhában, férjével.

Neked melyik szettje tetszett a legjobban? Szavazz!
Nyári nyugalom
Milicista stílus minimálban
Konzervatív klasszis
Hófehér hamvasság
Esküvői elegancia
Rózsaszín révület
Megosztom az eredményt
Így készíthetsz cuki papírkoszorút fillérekből – VIDEÓ!

Egyszerű és mutatós adventi papírkoszorú! Sokszínű, mintás dekorpapírokat találsz hozzá az Éva Advent különszámban.

Így adhatsz olyan ajándékot egy férfinak, aminek tényleg örülni fog

Vesd be ezeket a technikákat, és így talán könnyebb lesz neki ajándékot választani!

Így segíthetsz valakinek az újrakezdésben – 1. rész: a múlt elengedése

A bajban is elkél a jóbarát és a külső segítség. Még ha valaki nem is mondja.

Időutazás: városok látképe több évtizeddel ezelőtt és most

Bizonyos városokat már el sem tudnánk képzelni modern épületek, felhőkarcolók nélkül. Pedig egykor minden a földúttal kezdődött.

Angelina Jolie találkozott Justin Trudeau-val – nézd meg a filmplakátra illő fotót!

A színésznő az ENSZ különmegbízottjaként nagyon keményen felszólalt egy vancouveri konferencián a nők elleni erőszak tárgyában, a kanadai miniszterelnök pedig figyelemreméltó fényképet posztolt kettőjükről.

A férjem és én már nem szexelünk – viszont közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha

A szerelem és a szex nem mindig jár kéz a kézben – meséli a 37 éves Nancy. Úgy sejtjük, sok hasonló példa lehet körülöttünk is, ezért döntöttünk úgy, hogy megosztjuk ezt a történetet.

10 alkalom, amikor gyerekek túl sokat kotyogtak ki a szüleikről

Persze a legtöbb ártatlan kis félreszólás – vagy őszinteség.

4 szokás, ami meggátol benne, hogy többet tudj spórolni

Sok kicsi sokra megy, és ez sajnos a kiadásokkal is így van.

Két remek állásajánlatot is kaptál? Így dönts közöttük!

Választani is tudni kell, ha épp akad két vagy több jó ajánlat.

Ugye, milyen cukik ezek a teljesen egyforma klónozott kiskutyák?

Dél-Koreában "hozták létre" az afgán agarakat.

Gondold újra a fényfüzért! – 12 alternatív dekoráció

Nem csak a karácsonyfán mutat jól az égősor. De nem ám!

Így lehet könnyen, gyorsan, nagyon szépen ajándékot csomagolni – VIDEÓ!

Nézd meg videónkat, hogy te is ilyen szépen csomagolhasd be az ajándékodat!

Folyton elalszol a kanapén? Ezért változtass rajta! – 5 érv és 6 tipp

Hiretelen kidőlsz, aztán nyugtalanul alszol? Ez bizony nem túl jó!

Egy ausztrál házaspár elválik, ha bevezetik az országban a melegházasságot

Márpedig ez minden bizonnyal meg fog történni, miután egy felmérés során az ausztrálok többsége melegházasság-pártinak bizonyult.

10 idézet, ami még a legszűkebb látókörűeket is nyitottságra inspirálja

Addig érzem jó helyen magam, amíg képes vagyok egy dolgot több szemszögből is meglátni.

DIY gyerekkel: készüljön együtt a karácsonyfadísz!

Ezek lesznek a legkedvesebb és legegyedibb díszek a fán!

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft