Olvasási idő: 1 perc
Nálam eljött az a pont, amikor beismertem magamnak, hogy a húsz(ezer) dolog közül, amit igyekszem koordinálni a gyerekemmel kapcsolatban, egyet vagy kettőt (vagy ötöt) nem bírok kézben tartani. Elengedtem. Kész. (Az én gyerekem például vacsora előtt is ehet túró rudit. Tudom, ez hülyeség.) Remélhetőleg nem örökre mondtam le az ügyről, de per pillanat nincs rá energiám vagy idegrendszerem. És úgy döntöttem, hogy nem bántom magam emiatt többé. Tudjátok, milyen felszabadító volt ez a gondolat? Az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha felvállalnánk egymás előtt a gyengeségeinket. Az talán mindannyiunkat felszabadítana. Íme más anyák tökéletlenségei.
„Szaranya” vagyok és vállalom! Íme 12 felszabadító történet
Forrás: Getty Images
R
Rögtön le is szögezném, hogy a cím direkt túlzó és hatásvadász: sem én, sem a cikkben szereplő többi anyuka nem rossz anya, sőt, valószínűleg elég jók vagyunk. De nem mindenben.
A nem az új igen, avagy végre megtanulok nemet mondani (remélem)
TE
Amikor a kislányom huszonkét hónapos korában először kiáltotta bele a világba dacosan, hogy „Nem!”, tudtam, hogy nehéz időszak elébe nézünk. De titokban szurkoltam neki, hogy tanuljon meg jobban nemet mondani, mint én.
Szülő 1, szülő 2 helyett maradnék inkább anya
LÁSD
A francia parlament úgy döntött, hogy az állami iskolákban ezentúl nem apának és anyának, hanem szülő 1-nek és szülő 2-nek nevezik majd a szülőket. Mindezt a meleg szülők miatt teszik.
