6 dolog, amin fölösleges stresszelni karácsonykor

6 dolog, amin fölösleges stresszelni karácsonykor
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A cikk támogatója a Vichy
N

Nincs is olyan időszak, amikor fontosabb lenne, hogy engedd el, amit csak lehet, mint ilyenkor, az ünnepek közeledtével.

Az ünnepi készülődés az év legszebb időszaka. Legalábbis az kellene, hogy legyen: mindannyian arra vágyunk, hogy ilyenkor végre magunkra és egymásra figyeljünk, újragondoljuk a mögöttünk álló évet, lélekben felkészüljünk az újévre és közben süssünk-főzzünk, együnk-igyunk és főképp együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk. De a karácsonyi előkészületek valójában annyi teendővel járnak, hogy sokszor éppen pihenni, lazítani nincs időnk, hanem inkább elhatalmasodik rajtunk a stressz, és a végén azt sem tudjuk, mihez fogjunk. Persze akad néhány tényező, amiről jobb, ha tudjuk, hogy teljesen fölösleges aggódnunk – igazából szinte minden aggódnivaló ilyen. :) Még ha nem is tudjuk teljesen elengedni a stresszt (ami teljesen érthető!), jobb, ha legalább tudatosítjuk magunkban, mi az, amivel évről évre hiába gyötörjük magunkat:

1. Hogy éhen marad a család

Valójában egy sima vasárnapi ebéd bőven elég, mármint mennyiségben, adagok tekintetében. Ne számolj sokkal többféle fogással és különben is, miért sütnél még kétféle süteményt?


2. Hogy már megint fent kell maradnod egész éjszaka főzőcskézni

Nem kell. A karácsonyi fogásokat készen is beszerezheted. Itt ajánlunk néhány megbízható helyet. Ezekben a cukrászdákban és más professzionális boltokban pedig a bejglit és más ünnepi édességeket rendelheted meg!


3. Hogy észreveszik a pormacskákat az ágy alatt

Ezek téged jobban zavarnak, mint bárki mást. Ha képtelen vagy napirendre térni afölött, hogy nincs tökéletes tisztaság az otthonodban, hívj takarítót! Komolyan.


4. Hogy te leszel az egyetlen, aki mackónadrágban, kócosan és smink nélkül ünnepel

Ez tipikusan az olyan családokban fordul elő, ahol a feladatok oroszlánrészét egyetlen embernek kell vállalnia. Ezt senki sem érdemli meg, és igen, az utolsó pillanatban is van jogod másként dönteni. Szóval nyugodtan szánhatsz magadra egy kis énidőt, beülhetsz egy kád forró vízbe, alaposan megtisztíthatod és bekrémezheted az arcodat és fütyülhetsz a következményekre.

A Vichy Slow Âge nappali arcápoló például ideális a bőr nyugtatásához, a bőr öregedésének és a stressz látható jeleinek a mérsékléséhez.
A Vichy Slow Âge nappali arcápoló például ideális a bőr nyugtatásához, a bőr öregedésének és a stressz látható jeleinek a mérsékléséhez.

5. Hogy nem lesz időd beszerezni az összes ajándékot

Íme, néhány utolsó pillanatos megoldás...


6. Hogy a sok rokonlátogatással járó rohangálásban nem lesz idő úgy igazán a családdal lenni

Pedig nyilvánvalóan ez az egész ünnep lényege, nem igaz? Szóval ebben nyugodtan lehetsz egy kicsit határozottabb: próbáld meg tudatosítani magadban és a szeretteidben is, hogy a közösen töltött idő a prioritás, és ehhez képest ajándékok, csomagolópapír, mosogatás, főzés mind-mind másodlagosak. Persze úgy lenne az igazi, ha ez az egész megint csak nem egy emberen – rajtad – múlna! Kezdő lépésként már az is megteszi, ha kizárjátok az okostelefonokat és a kütyüket az ünnepből – így könnyebb lesz az egymásra figyelés.

Napi horoszkóp május 21.: a Kosoknak fontos döntést kell meghozniuk, a Szüzeknek rengeteg támogatójuk akad

A hosszú hétvége utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

50 szomorú film: te melyiken sírtad el magad? Teszteld, mennyire vagy érzékeny típus!

Vannak olyan filmek, amiknek nem érdemes nekiállni egy csomag zsepi nélkül, ugyanis a történet és a színészi alakítás szinte garantálja a sírást. De vajon mennyire vagy érzékeny típus? Most letesztelheted!

Napi horoszkóp május 20.: a Mérlegeknek végre önmagukra is jut idejük, a Halak számára minden a várakozások szerint alakul

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert izgalmas üzeneteket találsz az egyes csillagjegyek alatt!

Így védekezz a szúnyogok ellen a nyári estéken

Imádjuk a nyarat, a strandolást, a kellemes estéket, a jó időt, de a szúnyogokat már kevésbé. Sőt, állítólag idén kifejezetten nagy számban lesznek jelen a kis vérszívók, úgyhogy még többet bosszankodhatsz – kivéve, ha betartod a joy.hu szerkesztőjének tippjeit!

#van20percem: most pedig következzenek a második hét kihívásai!

Az evamagazin.hu és a Gyerünk, anyukám! közös kihívássorozata május 14-én indul, de ti bármikor csatlakozhattok! :)

Napi horoszkóp május 19.: a Skorpiók számára nagy kaland kezdődik, a Szüzeknek felelősségteljes döntést kell hozniuk

Hétvégén is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, hisz ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

A futás hatása a termékenységre - érdemes visszavenni a családtervezés előtt?

Ha szeretnél családot alapítani, akkor valószínűleg azon is elgondolkodtál már, hogyan hat a futás a termékenységre. A Runner's World cikkéből kiderül, mikor érdemes visszavenni kicsit a heti futásaid mennyiségéből és mikor nincs szükség semmilyen változtatásra.

„Sokkal jobban szeretek adni, mint kapni” – interjú egy fiatalemberrel, aki baleset következtében bénult le

Egy autóbaleset. Egy fiú, aki lebénult, mert az ittas haverja árokba hajtott. Tizenhárom év. Düh, megbocsátás, újrakezdés. Csángó Dani története.

Gondoltad volna? Ez a vitamin segíthet abban, hogy emlékezz az álmaidra

A mélyalvás fázisában olyan élethűnek tűnik minden, ami álmodban történik, azonban gyakran előfordul, hogy ébredés után semmire nem emlékszel. Szerencsére szakértők szerint van egy vitamin, aminek fogyasztásával könnyebben fel tudod idézni, mi történt alvás közben. A JOY-Magazin cikkéből kiderül, pontosan miről is van szó.

Napi horoszkóp május 18.: a Kosok maximalizmusuk miatt képtelenek nemet mondani, a Skorpiók végre átadhatják magukat a pihenésnek

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, mert ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Pár perces szépségpraktikák anyukáknak és időhiányban szenvedőknek

Kisgyermekes anyuka vagy és nincs időd szinte semmire, pláne nem magadra? Pedig nagyon fontos lenne, hogy naponta legalább pár perc énidőd legyen. Egy-egy szépségpraktika elsajátítása a mindennapokban, például nem csak hogy kikapcsol, de sokkal jobban is érzed majd tőlük magad a bőrödben. És hát azt mindannyian tudjuk, ha boldog a mama, akkor boldog a baba is! Na jöhetnek a tippek?

Ha ezt a 7 trükköt betartod, mindig rend és tisztaság uralkodik majd a konyhádban

Utálsz főzni? Amint belépsz a konyhába inkább gyorsan ki is fordulsz onnan, akkora a kupi? Nem emlékszel, hogy mikor cserélted le utoljára a mosogatószivacsot és hogy mikor dobtad ki a lejárt élelmiszereket a hűtődből? Ez sajnos a legjobbakkal is előfordul néhanapján, de ha betartod Marie Kondo - a New York Times egyik bestseller írójának trükkjeit-, örömmel töltesz majd újra időt ebben a helyiségben.

Gyógydiéta: 4 recept, amitől jobban leszel

Azt azért nem javasoljuk, hogy a rendelőben kapott recepteket ne váltsd ki, de a szakácsdoktor jóvoltából mi most olyan receptekkel szolgálunk, amelyeket megelőzésképpen vagy a gyógyszerek mellett is érdemes bevetni. Dale Pinnock könyvéből válogattunk.

Harry herceg és Meghan Markle esküvője - Miért méltatlan ez az egész cirkusz a királyi családhoz?

Komolyan mondom az elmúlt néhány nap eseménye felért egy Barátok közt epizóddal. Csak itt Magdi anyus és a pernahajder Géza helyett, Meghan Markle apja, és pletykás féltestvérei borzolják a kedélyeket. Miközben az ember olvassa az újabb és újabb híreket, mélyen belül azt érzi, hogy ez az egész teljesen méltatlan a királyi családhoz.

Napi horoszkóp május 17.: A Kosok elismerésre vágynak, a Szüzeknek régi álma válhat valóra

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ezúttal is sokat elárulnak a csillagok!

Pedig nem is volt olyan rég! 10 mindennapi tárgy, amit a gyerekeink már nem is értenének

Összeállításunkban az ezredforduló környékének mindennapi tárgyait, jelenségeit szedtük össze. Olyanokat, melyek az elmúlt tíz év során haltak ki...

Elhunyt Tom Wolfe – a Hiúságok máglyája és a Talpig férfi szerzője

87 éves korában elhunyt a híres amerikai író és újságíró: Tom Wolfe. Halálhírét két nappal ezelőtt a New York Times ügynöke jelentette be, amikor is a halál okát fertőzésként jelölték meg. Wolfe-nak olyan remekműveket köszönhetünk, mint a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, a Festett malaszt vagy a Hiúságok máglyája – amiből később film is készült Tom Hanks, Bruce Willis és Melanie Griffith főszereplésével.

Napi horoszkóp május 16.: a Bikák nem várt akadályba ütköznek, a Nyilasok a tökéletességre törekszenek

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert izgalmas dolgokat tudhatsz meg az egyes csillagjegyekből!

Dolgozz ott, ahová mindig is vágytál!

Két bevállalós csaj idén Balira viszi az irodádat – interjú a Paradise Project kitalálóival!

Kövess minket

Éves előfizetéssel most az Utazó különszámunkat is megkapod, és 6950 Ft helyett csak 3950 Ft-t fizetsz.

Csak 3950 Ft