Cicikérdés
„A férfi mohó vágytól fűtve kapcsolta ki az asszony melltartóját, s a két mellbimbó csipkebörtönéből kiszabadulva hetykén meredt az ég felé…”
2012. 01. 03. 11:41
|
|
Ez a mondat szinte minden romantikus (vagy kevésbé romantikus) regényben elhangzik.

Igazából azért akadt meg a szemem rajta, mert a nyáron olvasott strandkönyveimben minden „mellesleg” érintett szereplő 35–45 év körüli, többgyermekes, karcsú nő volt. Elgondolkodtam, hogy vajon miért nem szerepel egyetlen helyen sem, hogy „a férfi mohó vágytól fűtve kapcsolta ki az asszony melltartóját, s a két mellbimbó csipkebörtönéből kiszabadulva azonnal 14 centit zuhant, majd bágyadtan nézte a földet”. Valószínűleg ez a befejezés jóval reálisabb, mint a hetyke ég felé meredés, bár el kell ismernem, hogy nem épp romantikus regénybe való.
Mellünk nőiességünk egyik legfontosabb szimbóluma, és ellenáll mai kontrollmániás világunknak, mert jóformán semmilyen ráhatásunk nincsen állapotára. Se torna, se erősítés, se krém nem tudja javítani méretét, alakját, pozícióját, életünk (életmódunk) és korunk viszont nagyon is nyomot hagy rajta.
A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
Kommentek
Egyszerű kontyok, hörcsögök, tanfolyam apáknak. Syoss hajkefével is kapható! Megjelenés május 23-án.
2012. 05. 23. 07:52Lelkes, bátor nők (és persze férfiak) életük csúcsán belevágnak a családalapításba, születik egy rakás gyerek, faltól falig kitöltik anyjuk idegrendszerét. Olykor a legelszántabb nőből is kitör: „Ha nem kapok egy negyedórát, belebolondulok!”
2012. 05. 18. 19:42Kiderült, hogy nemcsak jó, hanem hasznos is felidézni a tüneményes balatoni vakációt, a fájó szerelmet vagy az óvoda udvarán felépített csodálatos homokvárat.
2012. 05. 17. 12:342012. 05. 18. 19:42
Szeretnék egy kicsit egyedül lenni!Lelkes, bátor nők (és persze férfiak) életük csúcsán belevágnak a családalapításba, születik egy rakás gyerek, faltól falig kitöltik anyjuk idegrendszerét. Olykor a legelszántabb nőből is kitör: „Ha nem kapok egy negyedórát, belebolondulok!”
2012. 05. 17. 12:34
Az emlékek hasznaKiderült, hogy nemcsak jó, hanem hasznos is felidézni a tüneményes balatoni vakációt, a fájó szerelmet vagy az óvoda udvarán felépített csodálatos homokvárat.
2012. 05. 07. 14:44
Szülnél a gyerekeid előtt?A cikkben található videón egy hatgyerekes édesanya ad életet hetedik babájának. A szülés alatt ott volt az egész család...
2012. 04. 30. 16:20
Felnőttjátszótér ÓbudánA múltkor rosszat, most viszont jó hírt hoztunk az óbudai Hajógyári-szigetről.
2012. 04. 27. 13:02
Miért pont ő a legjobb barátnőd?Megkértük néhány olvasónkat, hozzák el hozzánk a legjobb barátnőjüket. Lefényképeztük és kifaggattuk őket.




