Lelkizés és pszichoterápia

Mindnyájan küzdünk. Gyűlnek a gondok, a zűrök az életünkben, terheltek a kapcsolatok. Tisztá­zatlan a múlt, beláthatatlan a jövő. Nem vagyunk a magunk ura, vagy éppen túlságosan kontrolláljuk a környezetünket.
Ezek a problémák mindig is léteztek, de korunkban – legalábbis mi így érezzük – mintha fel­halmozódtak volna. Az elmúlt évtizedekben szinte mindenki költözött, sok család szétszóródott. Rengeteget változik a világ, döntéseinkhez nemhogy szüleink, de 10–15 évvel idősebb ismerőseink élete sem ad támpontot. Úgy érezzük, mindent magunknak kell megoldanunk, elölről, újra kitalálnunk. A társadalom legfontosabb intézményei, a család, az egészségügy, az iskola gyökeres változáson mennek keresztül. Sorra jelennek meg az alternatív megoldások, melyeknek gyakran örülünk, hiszen a régivel nekünk is volt problémánk, ugyanakkor nehezen tájékozódunk a zűrzavarban. Ráadásul sokszor észre sem vesszük, ha mindebben elakadtunk valahol, vagy ha mégis, nem tudjuk, hova fordulhatnánk segítségért.
A legkézenfekvőbb megoldás egy jó beszélgetés. Szülők, testvérek, barátok jönnek számításba. Ha mellettünk áll valaki, együtt érez velünk, érti azt a helyzetet, amiben vagyunk, az akkor is nagy segítség lehet, ha igazán jó ötlete neki sincs. (Hát még, ha van!) Pusztán az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, átsegíthet egy nehezebb időszakon, egy reménytelennek tűnő kérdésen.
De mi van, ha nincs kivel beszélni? Mi van, ha nem érezzük őszintének a segítő kezeket? Ha éppen velük vannak a konfliktusaink?

Önsegítő technikák
Vegyük például a horgászást. Látszólag a horgász nem csinál semmit, csak bámulja az úszót (esetleg a kapásjelzőt). Valójában azonban megteremtett magának egy csöndes, intim környezetet, ezzel ellensúlyozva a mindennapok zsúfoltságát. Amikor horgászunk (továbbá kirándulunk, jógázunk, gombfocizunk, biciklizünk satöbbi), ha nem is mindig tudatosan, de töltődünk: pótoljuk az életünkből hiányzó, pihentető kikapcsolódást, elmélyülést, lelassulást – ez pedig segít abban, hogy mozgósítani tudjuk erőtartalékainkat. Ám van, hogy ez nem megy egyedül: ilyenkor célszerű segítséget kérni.

Mi a pszichoterápia?
A pszichoterápia szakma, képviselőinek hivatása a lelki segítségnyújtás. Jellegzetessége, hogy a terapeuta a hozzá fordulóval különös kapcsolatban áll. Ebben az aszimmetrikus helyzetben két (vagy egyes esetekben több) ember úgy alakít ki kifejezetten intim, bizalmas légkört, hogy közben a figyelem csak a segítséget kérő(k)re irányul. A terápia rendszeresen ismétlődő találkozások formájában zajlik. A célt a kliens(ek) és a terapeuta közösen határozzák meg: a kezelés irányulhat egy adott tünet megszűnésére (például kényszeres kézmosások), valamilyen állandó probléma jobb megértésére (például sosem volt még normális párkapcsolatom), vagy akár általánosan a mélyebb önismeretre is.
A pszichoterápia abból a szempontból hasonlít a többi gyógyító tevékenységhez, hogy meghatározott szakmai irányelvek szerint történik, célja pedig valamilyen panasz, szenvedés megszűnése vagy legalábbis enyhülése. Különbözik viszont az orvoslás többi részétől abban, hogy a pszichoterápia során kerüljük az egészség és betegség merev elkülönítését. Nem akkor kezdünk valakit kezelni, ha felállítható egy bizonyos diagnózis, hanem akkor, ha segítséget kér, függetlenül attól, hogy az adott panasz a kívülálló számára mennyire tűnik súlyosnak.
Pszichoterápiába járni nem mindig jó. A kezelés során óhatatlanul a felszínre kerülnek gyengeségeink, hiányosságaink, és bizony ráébredünk arra, hogy magunknak kell vállalnunk a felelősséget ezek megváltoztatásáért. A gyakran kínos felismerésekért azonban kárpótol annak öröme, hogy végre sikerül normálisan beszélni a szeretteinkkel, pontosan odaérni, ahová indultunk, megfelelően el­látni a munkánkat, vagy kilábalni egy szűnni nem akaró, megmagyarázhatatlan testi beteg­ségből.

Nem minden segítő beszélgetés pszichoterápia. A terapeuták hosszú képzési folyamaton mennek keresztül (melyet pszichológus és orvos diplomával egyaránt meg lehet kezdeni). A képesítés meg­szerzése után még évekig szakmai kontroll, úgynevezett szupervízió mellett dolgoznak. Nem véletlen ez a szigorú ellenőrzés. A pszichoterápia során a páciens személyiségén dolgozunk. Ám a terapeuta munkaeszköze sem más, mint saját személyisége. Ha saját magát nem ismerte meg megfelelően, ha nem tudja, hol vannak a határai, a gyengeségei, a hiányosságai, akkor könnyen olyan utakra tévedhet a kezelés, ahol már nem az ő kezében van a kontroll, és akkor nem garantálható, hogy a kliens­nek valóban a hasznára lesz az egész. Emiatt megfelelő képzettség nélkül bajosan lehet valódi pszichoterápiát végezni.
Nem pszichoterápia az, amikor mindkét fél problémáját együttesen próbáljuk megoldani: a terápiában minden figyelem a páciensre irányul. Az sem terápia, ha levesszük a kliens válláról a terhet, helyette akarjuk megoldani a bajait (akár tanáccsal, akár közvetlenül, az életébe beavatkozva). Olyan két ember között, akik más téren is kötődnek egymáshoz, aligha jöhet létre pszichoterápiás kapcsolat. Sőt, a terápia lezárása után sem tanácsos „most már lehetünk barátok” alapon új vizekre evezni; jó, ha a végén a két fél elbúcsúzik egymástól.
A pszichoterápiás kapcsolat nem mester-tanítvány viszony. Egyáltalán nem feltétel, hogy a terapeuta ma­ga is túl legyen azokon a küzdelmeken, amiken a kliens éppen keresztülmegy. A gyógyulás iránya nem a terapeuta elvárásainak, értékrendjének, világnézetének függvénye, hanem a kliens fejlődési lehetőségei határozzák meg. Ez nem azt jelenti, hogy a terápia menetét a kliens diktálja, hanem azt, hogy nem jó, ha a terapeuta a saját érdekeinek megfelelően alakul.

Főbb irányzatok
Magyarországon tizenhat pszichoterápiás módszerben lehet képesítést szerezni. A pszichoanalízis és a rokon technikák úgy tartják, hogy gondjaink élettörténetünk korábbi nehézségeire, különösen az első néhány életévünkre vezethetők vissza. Szüleinkkel, testvéreinkkel, közvetlen hozzátartozóinkkal való kapcsolatunk alakulása később is visszaköszön. Ami a gyerekkorban jól alakult, az jól fog menni később is, ami viszont elromlott, azzal később is problémánk lesz. (Ha például a kicsit nem hagyják önállóan játszani, akkor lehet, hogy a felnőttkori döntésekkel lesz problémája.) Ezért a terápia célja, hogy megértsük, a jelen problémák hátterében milyen korábbi elakadások állnak, és ennek meg­felelően próbáljuk újraformálni a viszonyainkat.
A kognitív irányzat nem a régi, elfeledett emlékek feltárását tűzi ki célul, hanem az aktuális tünetek, az­az az abnormális magatartás és a kóros gondolatok megjavítását. A terápia menete inkább edzés­re hasonlít, a kliens igyekszik megérteni, hogy mit csinál rosszul, és gyakorolni, hogyan lehetne jobban.
A pszichodráma csoportban történik. Minden alkalommal valamelyik tag elmondja életének egy jellegzetes problémáját, amit a többiek megjelenítenek. Így kívülről láthatja a konfliktust nemcsak életének valóságos szereplőivel, de érzéseivel, vágyaival, gondolataival együtt (a dráma során ugyanis ezeket is játszhatja egy-egy szereplő). Önmagunkkal való találkozásunk katartikus lehet, és segítséget nyújthat abban, hogy megértsük, hogyan állhatunk jobban helyt a hasonló helyzetekben.
A hipnózis során tudatmódosult állapotot hozunk létre annak érdekében, hogy könnyebben eljussunk a páciens panaszaitól, tüneteitől az okokig. Tudatunk szilárd fegyelméhez képest ebben az elrévedt állapotban egymás mellé kerülhetnek olyan dolgok is, amelyek összefüggését korábban nem tudtuk volna elképzelni. Mindez szintén vezethet katartikus felismerésekhez, melyek hozzásegítenek a kóros magatartásformák levetkőzéséhez, a testi betegségekből való kilábaláshoz, az állandó emberi konfliktusok jobb kezeléséhez.
Gyerekekkel teljesen máshogy kell foglalkozni, mint felnőttekkel. A gyerek még nem reflektál a sa­ját viszonyaira, nem látja magát kívülről, esetében nem feltétlenül a megértés a gyógyulás út­ja. Gyerekeknél más a felelősség kérdése is, hajlamosabbak vagyunk a környezetet hibáztatni a prob­lémákért, de a megoldást akkor is a gyerekkel együtt kell megtalálni. A gyerek személyisége még intenzíven változik. Ha jól avatkozunk bele a fejlődésébe, azzal sokat segíthetünk, de ha elmulasztjuk a megfelelő pillanatot, később nehezebb dolgunk lesz.

Áttétel
A terapeuta idegen ember, akiről a páciens néhány felszínes információn kívül nem tud semmit. Ám ott, a terápiás helyzetben egyszerre csak valódi érzelmek, indulatok jelennek meg, feltörnek emlékek, felidéződnek álmok. Sokszor mindez mintha a terapeutával függne össze: őt szereti vagy éppen őt veti meg a kliens, akinek az az érzése támadhat, mintha a terapeuta jelen lett volna bizo­nyos élethelyzeteiben. Ezt a szinte misztikusnak tűnő jelenséget nevezzük áttételnek. Az áttétel kezelése nagyon nehéz feladat a terapeuta számára. Ám sokszor ennek segítségével érthető meg az, hogy valójában mi a páciens problémája.
Az áttétel miatt gyakran előfordul, hogy az éppen terápiába járó személy irreális dolgokat fogalmaz meg a terapeutával, a terápiával kapcsolatban. Lehet, hogy túlságosan dicséri, de olyan is van, hogy elkeseredetten, lemondóan beszél az egészről. Ilyenkor a rokonoknak, barátoknak rossz érzése támadhat, úgy vélik, hozzátartozójuk rossz kezekbe került. Türelemre van szükség, a terápia végére ezek a szélsőséges indulatok általában meg szoktak szelídülni.

Hogyan válasszunk terapeutát?
Mint láthatjuk, az egyes terápiás irányzatok szemléletben, technikában is jelentősen eltérnek egymástól. Aki nem járatos a kérdésben, talán kissé elveszettnek érzi magát. Vajon nekem melyik a legmegfelelőbb eljárás? Hol találom a hozzám illő terapeutát?
Meg szeretnénk nyugtatni a kedves olvasót; ennek a döntésnek koránt sincs olyan nagy tétje, mint elsőre gondolnánk. Az összes pszichoterápiás kezelést megelőzi egy első beszélgetés, ennek során a terapeuta el tudja dönteni, hogy az általa alkalmazott módszer megfelelő-e a kliens számára, vagy helyesebb-e máshová irányítani. Persze megvan az esélye, hogy önző érdekből magánál tartja a nem oda való pácienst, ám minél képzettebb szakemberrel van dolgunk, ennek annál kisebb az esélye. Ezért is érdemes az önjelölt pszichomókusok helyett hiteles terapeutát választani. A pszichoterápiás rendelők jól megjelenítik magukat az interneten. A honlapjukon található ismertetők tartalmát nem nehéz ellenőrizni, így hamar kiderül, kik a szakmai körökben is elismert, megbízható szakemberek. Az első találkozás a páciens szempontjából is nagyon fontos, hiszen ennek alapján dönti el, képes lesz-e a terápia hónapjai (esetleg évei) során a legbensőbb érzéseit és gondolatait megosztani a választott személlyel.

Pszichoterápiás élet Magyarországon
A magyar pszichoterápiás élet aránytalan, a szakemberek mintegy 70 százaléka Budapesten dolgozik. Budapest kivételével egy-két nagyobb városban vannak csak az egészségbiztosító által finanszírozott terápiás intézmények, a kezelések döntő többsége fizetős. Közismert, hogy a pszichoterápiás órák ára igen magas, az egyéni terápiáknál 5–10 ezer forint körül mozog, a csoport ennél kevesebbe kerül. Mindennek oka egyrészt a különleges figyelem és a terápiás felelősség, másrészt szükség van rá, hogy a kliens „megérezze” a terápiát, ez ugyanis fokozza a motivációt.
Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jó a különböző irányzatok kommunikációja. Közös szakmai szervezetek, közös folyóirat és közös etikai kódex hangolják össze a munkát, aminek egyértelműen a kliensek látják hasznát.
Nehéz döntés segítségért folyamodni. Előítéleteink vannak: pszichológushoz az elmebetegek szoktak menni. Bizonytalanok is vagyunk, nem hiszünk a módszerben, talán nem látjuk értelmét. Ám jó, ha tudjuk, hogy a pszichoterápia nem hókuszpókusz, nem befolyásolható emberek megvezetése, hanem tudományos alapokon nyugvó, szakszerű segítségnyújtás. És mint ilyen, mindenki számára hozzáférhető.

Szöveg: Dr. Eörsi Dániel, fotó: europress, red dot. Ez a cikk a 2009. évi októberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek