Történetek a rendelőből
Családi mediációknál az érintetteknek jó volna egy légtérben tárgyalni, különleges helyzetekben, például erőszak esetén azonban ez nem lehetséges.
2011. 07. 19. 12:34
|
|
A gyermekkel való kapcsolattartás vagy a vagyonmegosztás kérdésében mégis egyezségre kell jutni.
A felek nem találkoznak a tárgyalás folyamán, hanem külön szobában tartózkodnak, a mediátor közöttük járva (innen az elnevezés) közvetíti ajánlataikat, a becsmérlő megjegyzéseket, sértegetéseket azonban nem adja tovább. Az érintettek a saját küldöttüknek tekintik a mediátort, aki segít nekik ésszerű javaslatokat megfogalmazni a másik szobában várakozó fél számára, majd a vitapartner szerepébe helyezkedve felvázolja az adott ajánlat várható fogadtatását. Amíg a mediátor az egyik félnél tartózkodik, a másik telefonon vagy személyesen egyeztethet a tanácsadóival. Ebben az eljárásban a mediátor aktívabban törekszik a békéltetésre.
Közös vagyon, közös cég
Mária (41) és Dénes (44) közösen nevelték lányukat, Bettit (10). Egy évvel ezelőtt Dénes egy vita hevében megütötte a feleségét.
Bár megfordult Mária fejében, végül mégsem tett feljelentést, de azonnal beadta a válókeresetet. A férj elköltözött (azóta új társa van). A házaspár viszonya továbbra is rossz, céges ügyeikben munkatársaikon, magánügyeikben lányukon keresztül üzengetnek egymásnak.
A család a férfi elköltözéséig egy nagy értékű, budai házban élt, melyet a házasság alatt vásároltak, ám a földhivatali bejegyzésben csak Dénes szerepel tulajdonosként. Dénes apai öröksége egy pékséghálózat, melynek 8 éve üzlet- és cégvezetője. Máriával együtt tovább bővítették a hálózatot, néhány üzletet közösen nyitottak. Mária számos kreatív ötlettel járult hozzá az üzletfejlesztéshez, amit Dénes is elismer. Emellett Mária felel a cégen belül a logisztikai kérdésekért.
Miről kell megállapodni?
A cég hatékony és sikeres működésének érdekében mindketten kerülni akarták a hosszadalmas jogi procedúrát, de egyikük sem tudott elképzelni olyan megegyezést, amelyben ne járna rosszul. A bíróságra már kész megállapodást akartak benyújtani, ennek kidolgozását várták a mediációtól.
A sétáló formával a mediátor állt elő, mert Mária a verés óta nem volt hajlandó szóba állni Dénessel. Külön-külön időpontban tartott előkészítő beszélgetésen először megvilágították a mediátor számára a fennálló helyzetet. A közös tárgyalásra negyedórás eltéréssel kaptak meghívást, hogy érkezéskor se kelljen találkozniuk, és egy-egy külön szobában foglaltak helyet. A mediátor közöttük járkálva minden fordulónál feljegyezte az aktuális témát, illetve a felajánlásokat. Az első feladat azoknak a témáknak a meghatározása volt, amelyekben megállapodásra kellett jutniuk (ezek részben már az előkészítő beszélgetésen tisztázódtak). A mediátor úgy döntött, hogy Máriával kezd, így először vele írták fel egy papírra a tárgyalandó témákat. A papírral a mediátor átment a másik szobába: Dénes egyetértett
a témákkal, így első körben a mediátor mindjárt megdicsérhette a feleket, amiért kellő együttműködést tanúsítottak. A témák, amelyekben sikerült megállapodniuk,
a következők voltak: Mi történjen a válás után a nagy értékű ingatlannal? Mi történjen a hálózattal? Mi történjen Mária munkahelyével? Miképpen tudja Mária és Dénes az addigi életszínvonalat tartani? És főleg: kinél éljen Betti?
Sikeres séta
A tárgyalás indulásakor Mária és Dénes egyetértettek abban, hogy Betti Máriánál maradjon. Mindketten elfogadták, hogy nem lenne jó döntés, ha Mária továbbra is a cégben dolgozna. Így viszont Máriának új megélhetési forrás után kell néznie. Abban sem volt vita köztük, hogy bár a céget Dénes örökölte, az üzlet felfuttatásában Mária is jelentős szerepet játszott. A mediátor könnyű helyzetben volt, minden fordulónál a nézetazonosság hírét vihette a feleknek egyik szobából a másikba. Ekkor következett a legkényesebb pont: a pékséghálózat tulajdoni viszonyainak rendezése. Mária szorongott a bizonytalan jövőtől, ezért azt szerette volna, ha a céget eladják és a bevételt elfelezik. Dénesnek viszont az üzlet – apai, dédapai öröksége – többet jelentett puszta anyagiaknál, ezért nem akarta eladni. Mária attól félt, ha enged, kisemmizik, Dénes viszont azt hangoztatta, hogy Mária nemcsak a vagyon miatt akarja kihúzni alóla a céget, hanem mert tudja, hogy fontos neki.
A mediátor megérezte, hogy a pékséghálózat ügyét nem lehet önmagában kezelni, össze kell kapcsolni egy másik hasonlóan fontos kérdéssel, hogy legyen lehetőség az alkudozásra. Így egyszerre kért a felektől ajánlatot a pékséghálózat és a ház tulajdonviszonyainak alakítására. Ez az ötlet láthatóan megkönnyítette az egyezséget. Néhány forduló után végül a következőkben maradtak: A mediációs megállapodás alapján a ház Máriáé lesz, ám a forgalmi érték harmadát kifizeti Dénesnek, s ehhez banki hitelt vesz fel. Dénes viszont lemond a neki járó egyharmad feléről, hogy ezzel támogassa Máriát. Cserébe Mária eláll a cég és a pékséghálózat eladásának követelésétől, így mindkettő száz százalékban Dénes tulajdonában marad. A cég forgalmi értékét felméretik szakemberrel, s annak harmadát Dénes kifizeti Máriának, aki ezzel az összeggel új vállalkozást tud indítani.
Megállapodtak abban is, hogy a következő két évben Dénes egy konkrét emeltebb összeggel járul hozzá Betti neveléséhez, két év után pedig alacsonyabb összeget fizet gyermektartás fejében. A gyermek láthatását illetően úgy döntöttek, hogy Betti minden héten két éjszakát az apjánál tölt. Bár a tárgyalás úgy zajlott le, hogy a felek egy percre sem találkoztak személyesen, a végén mégis szinte szó szerint ugyanazt mondták: nem hitték volna, hogy kölcsönösen elfogadható ajánlatot tudnak tenni egymásnak, és képesek lesznek fontos kérdésekben közös nevezőre jutni.
Sétáló mediáció
A hatékony konfliktuskezelés
itt következő, hatékony módszere – a sétáló mediáció – azoknak is megoldást kínál, akik között annyira megromlott a viszony, hogy a gyűlölettől nem állnak szóba egymással, nem képesek egy légtérben meglenni, sőt, a fizikai agressziótól sem riadnak vissza, ennek ellenére
vannak közös ügyeik, netán közös gyermekük!
Szakértőnk: Süle Judit pszichológus, fotó: Batár Zsolt, smink: Zentai Flóra.
Ez a cikk a 2010. évi márciusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.
Kommentek
Az ember nagyon kíváncsi: végigpróbálgat minden földből kinövő zöldet, mit hasznosíthat belőle – és legtöbbször a termését, a levelét vagy a gyökerét eszi meg.
2012. 05. 22. 11:15Melyik kerékpáros gyerekülés a legbiztonságosabb? Ezt a kérdést jártuk körbe.
2012. 05. 07. 11:50A szerelemféltés ördöge Ámor állandó kísérője. Könyörtelenül csap le és hatalmas pusztítást hagy maga után.
2012. 04. 11. 12:182012. 05. 18. 19:42
Szeretnék egy kicsit egyedül lenni!Lelkes, bátor nők (és persze férfiak) életük csúcsán belevágnak a családalapításba, születik egy rakás gyerek, faltól falig kitöltik anyjuk idegrendszerét. Olykor a legelszántabb nőből is kitör: „Ha nem kapok egy negyedórát, belebolondulok!”
2012. 05. 17. 12:34
Az emlékek hasznaKiderült, hogy nemcsak jó, hanem hasznos is felidézni a tüneményes balatoni vakációt, a fájó szerelmet vagy az óvoda udvarán felépített csodálatos homokvárat.
2012. 05. 07. 14:44
Szülnél a gyerekeid előtt?A cikkben található videón egy hatgyerekes édesanya ad életet hetedik babájának. A szülés alatt ott volt az egész család...
2012. 04. 30. 16:20
Felnőttjátszótér ÓbudánA múltkor rosszat, most viszont jó hírt hoztunk az óbudai Hajógyári-szigetről.
2012. 04. 27. 13:02
Miért pont ő a legjobb barátnőd?Megkértük néhány olvasónkat, hozzák el hozzánk a legjobb barátnőjüket. Lefényképeztük és kifaggattuk őket.




