BELÉPÉS | REGISZTRÁCIÓ | 2012. május 24., csütörtök
KAPCSOLAT  



Test és lélek

Amit tudni akarsz a léböjtről

A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az önbizalom hiányával.

2011. 03. 28. 12:08


 

test,egészség,szépség,Éva magazin,2007 április,létkérdés,böjtMost vagy soha! Megfogadtam, hogy ha az idén sem merem kipróbálni a tavaszi tisztítókúrát, akkor a házassági évfordulónkra beígért tandemugrást is törlöm a naptárból. Bevallom, az ejtőernyőtől kevésbé félek, mint a koplalástól. Egyikhez sem volt még merszem soha, de a böjtről már annyiféle ellentmondó információt hallottam, hogy jónak láttam előbb szakember segítségével tisztázni a tényeket és tévhiteket.

Böjtölés = koplalás?

Dr. Balaicza Erika intézetvezető főorvos, belgyógyász közel húsz éve foglalkozik természetes gyógymódokkal, praxisában nem én vagyok az első, aki ezzel a kérdéssel fordul hozzá. Velem is úgy kezdi, mint a többiekkel: megnyugtató, meggyőző érveivel ha nem is Ádámtól és Évától eredezteti a böjtöt, de utal rá, hogy már az Ószövetségben, majd Pál apostol intelmeiben is találhatók szigorú étrendi szabályok. Ezek természetesen már az ókorban is elsősorban egészségügyi szempontokat szolgáltak. Koplalásról akkor sem volt és most sincs szó.
A tisztító böjt nem más, mint a szilárd ételektől való tartózkodás. Fontos, hogy a kúra során a szervezetet ne terheljük ilyen típusú táplálékkal, mert ezeknek megemésztése sok energiát követel. Szilárd táplálék hiányában a testünk a méregtelenítésre tudja összpontosítani erőit. A kúra alatt a szervezet csak nyákot, felesleges zsírt és salakanyagokat veszíthet. Az egészséges szöveteket nem éri károsodás. A tisztítókúra idején kizárólag folyadékot, elsősorban frissen facsart gyümölcs- és zöldségleveket és vizet szabad fogyasztani. Ezek az italok átmeneti ideig képesek kellő mennyiségű tápanyagot és energiát nyújtani a hozzám hasonló, vállalkozó szellemű kúrázóknak. Puff neki – gondoltam magamban –, mert étel nélkül még kibírom valahogy, de mi lesz, ha a napi három kávétól is meg kell válnom! (A doktornő meg is mondta, hogy bizony, a kólától, szeszes italoktól és a kávétól el kell köszönni.)

1) Ha rövid, egy-két napos böjtöt választasz, időzíts a hétvégi pihenőnapokra.
2) Akár enyhébb, akár szigorúbb tisztítókúrába kezdesz, a böjtnapok során ne fogyassz tartósított, feldolgozott és gyorséttermi ételeket, sem édességet, sem alkoholt, koffeintartalmú vagy szénsavas italokat!
3) A böjtnapokon igyál meg legalább napi három liter folyadékot.
4) Amilyen fokozatosan készülsz a böjtre a bevezetőnapokon, olyan fokozatosan térj vissza az egyre szilárdabb ételek fogyasztásához a böjt utáni felépítőnapokon.
5) Ha babát vársz vagy szoptatsz, ha beteg vagy, éppen túlműködik a pajzsmirigyed, eleve alacsony a testsúlyod, sokat fogytál mostanában vagy depressziós vagy, akkor ne kezdj böjtölésbe.
6) A különböző bentlakásos tisztítókúrák és az interneten meghirdetett módszerek nagyon eltérőek lehetnek. Mielőtt választasz, kérdezz meg egy szakembert: belgyógyászt vagy természetgyógyászt. (Különösen, ha 3 napnál hosszabb kúrára szánod rá magad, valamilyen panaszod van vagy rendszeresen szedsz gyógyszert!)
7) A böjt után ne térj vissza gondolkodás nélkül korábbi életviteledhez. Próbálj meg tudatosan kialakítani egy számodra kedvezőbb életmódot!


Fejfájás és egyéb mellékhatások

„Aki a méregtelenítőkúrától fejfájást kap, az valamit rosszul csinál” – válaszolja a szakember arra a kérdésemre, hogy a böjtölés miért jár gyakran együtt migrénnel. A fejfájást a folyadékhiány okozza, ebben az időszakban ugyanis minimum három litert kell inni naponta. A bevitt folyadék nem csupán táplál, hanem a méregtelenítést is elősegíti, és ezzel közreműködik a toxikus anyagok eltávolításában. Az évek során szervezetünkben méreganyagokat halmozunk fel, amelyek a végletekig terhelhetik testünk természetes öngyógyító képességét. Ha ez a túlterhelt állapot kialakul, szervezetünk védekező mechanizmusai annyira kimerülnek, hogy fogékonnyá válunk a betegségekre. Tévhit tehát, hogy a tisztítókúra gyengíti le az embert, és a léböjt alatt nincs erőnk semmiféle fizikai aktivitásra. A mérsékelt testedzés jó kiegészítője a kúrának, mert előmozdítja a salakanyagok kiürítését. A kulcs a testmozgás és a pihenés helyes arányának eltalálása. A pihenés azért olyan fontos, mert a szervezet nyugali állapotban végzi nélkülözhetetlen méregtelenítési feladatát. A tisztítókúrának – amennyiben egészséges ember alkalmazza – az esetleges éhségen kívül nincsenek mellékhatásai. Egyesek szerint ilyenkor beöntésre van szükség, de ez tévedés, hiszen a kúra elsősorban a mintegy hat méter hosszú vékonybelet tisztítja meg, a beöntés viszont csupán a lényegesen rövidebb vastagbél egy kisebb szakaszát öblíti át. A böjt elsődleges célja a méregtelenítés, emellett segít a súlycsökkentésben, valamint a testi-lelki regenerálódásban. Nem rossz prognózis – villan át az agyamon –, csak azt nem értem, hogy a megnyugtató szavakra miért kezdett el máris korogni a gyomrom?

Bentlakásos tisztítókúrák:
Arthro Komplex Gyógyközpont, Budapest www.arthrokomplex.hu

Danubius Health Spa Resort Sárvár (korábbi Thermal Hotel Sárvár)www.danubiushotels.com/sarvar

Dunakanyar Léböjtház, Dunabogdány www.lebojtkura.hu

Hotel Caramell, Bükkfürdő www.caramell.hu

Naturmed Hotel Carbona, Hévíz www.carbona.hu

Villa Vitae Wellness Hotel, Szentendre www.villavitae.hu

Visegrádi Vitalizáló Vendégház www.bio-tex.hu

Vital Hotel Hévíz www.vitalhotelheviz.hu


Léböjt egy vagy több napig

Amikor eldöntöttem, hogy kipróbálom a tisztítókúrát, biztos voltam benne, hogy az ötnapos változatot nem fogom kibírni. (A hét- és tíznapos pedig annyira elérhetetlennek tűnik, mint gyógytornán a Magyar vándor). A főorvos asszony felmérve, hogy kivel áll szemben, csak annyit jegyzett meg, hogy tapasztalati tény: minél hosszabb ideig csinálja valaki, annál könnyebb a diétázás, és annál hatékonyabbá válik a méregtelenítés. Aki eljut a hetedik napig, valószínűleg olyan jól fogja érezni magát, hogy könnyű lesz folytatni. Ha tíz napon át méregtelenítő üzemmódban tartjuk szervezetünket, maximális eredményt élvezhetünk. Léteznek úgynevezett elvonulós, felügyelet mellett zajló tisztítókúrák, de akinek elegendő akaratereje van és egészséges, otthon, a családi körben, sőt munka mellett is beiktathat néhány „nehéz napot”. Számomra a legjobb hír, hogy szerencsére létezik egynapos változat is! Ha úgy nézzük a dolgot, hogy a legtöbb ember sosem ad pihenőt az emésztő- és kiválasztószerveinek, és állandó terhelés alatt tartja testét, akkor én ezzel az egy nappal is kimagaslom az átlagból. A szervezet így is kap esélyt, hogy egy teljes napon át méregtelenítsen. Végül is kibírható rövid ideig nélkülözni a szilárd táplálékot. Ezen a ponton rájöttem, hogy a méregtelenítő böjt még a tandemugrásnál is izgalmasabb, mert itt magam választhatom meg a távolságot és a menetidőt, s ha mégsem élvezem a dolgot, menet közben akár ki is szállhatok.

Fokozatos ráhangolódás
Akárhány napig tartjuk is a tisztítókúrát, a léböjt előtt és után tartsuk be a fokozatosság elvét – tanácsolja a doktornő. Előbb hagyjuk el a húsokat, majd a lisztből készült ételeket, az édességeket, végül fogyasszunk párolt növényeket, és csak utána térjünk át a folyadékokra. Ugyanígy a böjt végeztével – mivel az emésztőrendszer több napig pihent – óvatosan kezdjünk el enni. A gyümölcslevek után jöhet a zöldségleves, majd megpróbálkozhatunk némi nyers zöldséggel. Mindezt önállóan, orvosi felügyelet nélkül is elvégezhetjük, de akinek valamilyen egészségügyi panasza van, előbb feltétlenül konzultáljon szakemberrel, és csak akkor kezdjen tisztítókúrába. A léböjtkúra bizonyítottan hatásos krónikus betegségek gyógyítására, magas vérnyomás, érelmeszesedés, szív- és keringési betegségek kezelésére. Mindemellett eredményesen hat a cukorbetegségre, a magas vérzsírértékre és húgysavszintre, az elhízás minden fajtájára, a krónikus emésztőrendszeri betegségekre, a légúti betegségekre, bőrbetegségekre, valamint bizonyos mozgásszervi bántalmakra. Az univerzális módszer kapcsán, bevallom, fantasztikus ötlet jutott eszembe. Még a tandemugrás előtt bátran kipróbálom a léböjt egynapos változatát. Ha sikerül és hatásos, akkor a házassági évfordulónk alkalmából megajándékozom a férjemet egy tíznapos, egyszemélyes, elvonulós változattal. Azt hiszem, mindkettőnknek jót fog tenni.
Egy kezdő böjtös naplója: Kattints ide!

Szerző: Rojkó Annamária, Fotó: Red Dot
Ez a cikk az
Éva magazin 2007. évi áprilisi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek



Ajánlott cikkek ebben a témában

Egynapos böjt

Mi jut eszedbe a böjtről? Hosszan tartó önmegtartóztatás, a kitartás művészete. Nos, ezt ideje újraértelmezni- íme, a böjtölés kíméletes ugyanakkor eredményes formája.

2012. 03. 06. 15:18

A hálaadás ünnepe: böjt

Léböjt, édesség- vagy alkoholmegvonás... A felhalmozott bűnöket kívánja így megbűnhődni az ember. Mindez közeli rokonságban áll a vallási hagyományokkal.

2011. 03. 14. 16:16

Egy kezdő böjtös naplója

Nem változtatta meg gyökerestül az életemet. Csak segített, hogy úgy éljem az életet, ahogy egy ideje egyébként is szerettem volna.

2011. 03. 11. 17:48

2012. 05. 18. 19:42

Szeretnék egy kicsit egyedül lenni!
Lelkes, bátor nők (és persze férfiak) életük csúcsán belevágnak a családalapításba, születik egy rakás gyerek, faltól falig kitöltik anyjuk idegrendszerét. Olykor a legelszántabb nőből is kitör: „Ha nem kapok egy negyedórát, belebolondulok!”

2012. 05. 17. 12:34

Az emlékek haszna
Kiderült, hogy nemcsak jó, hanem hasznos is felidézni a tüneményes balatoni vakációt, a fájó szerelmet vagy az óvoda udvarán felépített csodálatos homokvárat.

2012. 05. 07. 14:44

Szülnél a gyerekeid előtt?
A cikkben található videón egy hatgyerekes édesanya ad életet hetedik babájának. A szülés alatt ott volt az egész család...

2012. 04. 30. 16:20

Felnőttjátszótér Óbudán
A múltkor rosszat, most viszont jó hírt hoztunk az óbudai Hajógyári-szigetről.

2012. 04. 27. 13:02

Miért pont ő a legjobb barátnőd?
Megkértük néhány olvasónkat, hozzák el hozzánk a legjobb barátnőjüket. Lefényképeztük és kifaggattuk őket.










„kinyújtotta a nyelvét, mondom vazze ez málnanyelv a javából, felrántottam a pólóját, és igen, tiszta vörös kiütés volt a hasa."

„Ebben a tesztben lerántom a leplet az Alverde arcpírról: vajon tényleg olyan csodaszer-e, mint ahogy azt állítják róla. Teszt, képek, olvasói vélemények."

"élveztem, nagyon is, szerencsére az nem látszik, hogy az első 5 percben remegett a kezemben a kés :)"


1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció, a programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott.
„Ujjé, a ligetben nagyszerű!”
Változatos gyereknapi programok a városligeti Napozóréten az OTP Kalandparkban, 2012. május 26 -27.-én
Nyerj limitált kiadású Kérastase terméket
A Kérastase Elixir Ultime egy egyedülálló hajszépítő szérum, melynek limitált kiadását nyerheted meg.



Legyél a nyár arca!
Keressük az Imedeen Derma One arcát! Jelentkezz az IMEDEEN szépségversenyére, nyerj ajándékokat, kerülj be a Joy magazinba! (x)
Szójával az évek ellen
A táplálkozástudomány a szóját, igazi csodaszernek tartj, mely sokan más áldásos hatása mellett az öregedés ellen is hat.
Nyerj Dettol automata szappanadagolót!
Mi már kipróbáltuk, praktikus, elegáns és a gyerekeknek nagyon tetszik!


2012. április 2012. június 2012. május a szerkesztő levele öko öko baba bariton Bay Ágota betlen katalin blogajánló bodza Boros Dóra Bus István címlap család desszert diéta divat DIY eper fagyi gasztro grill gyerek gyerekek hogyan horoszkóp inspiráló nők Jakabffy Csaba játék játékszabály játékszabályzat kölyök könyv kimenő kis utazás kiskanál lakberendezés létkérdés lustanyu mai tipp május mese nagy utazás nagykanál Nényei Borbála nyaralás nyár nyereményjáték otthon Pataki Katalin pócsik anita Pócsik Anita program program és utazás programajánló promóció psziché recept receptek Rojkó Annamária saláta süti sorozat Spanyolország spájz Szász Barna szépség és divat szépség és divat szépségápolás szjnick szoprán tartalmi ajánló tábor társadalom töltsd le! tüske veronika tej test és lélek tipp ui. utazás vakáció Vargha Zsuzsa videó videó werk zoo


Tradíció új stílusban (X)
Bogár ezúttal új stílusban, az új Beetle modern vonalaival tért vissza, felidézve a klasszikus formákat.
Az álmok valóra válnak Súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesíti a Tchibo, a Csodalámpa Alapítvány támogatásával
ageLOC® Technológia: A 40-esek az új 30-asok
Tények és vélemények a fiatalosságról


GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN
"2012 MÁJUSÁBAN 23-án GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN !
1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció és kibővül az Iskolatej akcióval. A programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott az Emese termékkel.
Paprikás Ízek Fesztiválja (X)
Picit hegyes, picit csípős, vagy éppen kerek és színes, de már vagy 500 éve a miénk!





PROMÓCIÓ
MAI TIPP

Program és utazás

Szépség és divat

Otthon

Öko

Családi kassza
PSZICHÉ

Család

Sorozat

Test és lélek

Párkapcsolat

Társadalom
RECEPTEK

Spájz

Hagyományos receptek

Mit főzzek ma?
ÉVA TV
JÁTÉK

Töltsd le!

Játssz és nyerj

Csináld magad!

Kupon


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY