Amikor leültünk beszélgetni, még a próbák sem kezdődtek el, még csak annyit lehetett tudni, hogy augusztusban Szegeden, az István, a király harmincadik évfordulóján ünnepi bemutató lesz. Csak az volt biztos, hogy ez az István olyan lesz, amilyennek eddig még nem láttuk. Alföldi Róbert rendezi és Feke Pál énekli a címszerepet. Akkor még csak azt tudtuk, hogy nagyon várjuk. Pataki Katalin interjúja

Alföldi Róbert
Mert amíg le nem leültünk Alföldi Robival, még szinte minden más volt. Pár telt házas Mephisto, aztán június legvégén elköszönni a társulattól, kiköltözni az igazgatói irodából, kényszerűen hátrahagyni az elmúlt öt évet a Nemzetiben, és új életet kezdeni.

Hogy vagy?
Egyben vagyok, ezt fontosnak tartom. Borzalmas, hogy be kell fejezni valamit, ami épült lépésről lépésre, eljutott valahová, és még messzebb is tudott volna jutni, de ma még itt vagyok, még tart az évad és sok dolgom van. Az az emocionális sokkterápia, amit kapunk egy ideje a közönségtől, az sokat segít, az egyben tartja az embert. Mondjál példát az elmúlt 60 évünkből, amikor az emberek ennyire akarták és értették a színházat, vagy ennyire mindenáron be akartak jutni egy előadásra a Nemzetibe...
Mégis menned kell.
Igen, így döntött a politika.
Nem voltál erre felkészülve?
Hittem, hogy sokkal jobban számít a teljesítmény.
Miből gondoltad, hogy számít?
Mert látható, mérhető, kimutatható eredményeket értünk el, és mert úgyis rá kell jönnünk arra előbb vagy utóbb, hogy csak ez számít, nem tudunk előbbre jutni másképp.

Fotó: Znamenák István

Mit csinált veled ez az elmúlt öt év?
Igazolt. Nem rendültem meg egy pillanatig sem ahitemben, hogy őszintének, sőt még őszintébbnek kell lenni akkor is, ha ez problematikus. Annak kell lenned, aki vagy, azt kell mutatni magadról, aki vagy. Akkor is, ha ez konfliktusokat szül. Mert minden megúszott, elsunnyogott konfliktus utána háromszorosan üt vissza, mint Döbröginél. Mert ez egy hazug helyzet.

Röhejes lett volna
El tudtad kerülni a kompromisszumokat egy ilyen vezetői poszton?
Sokat piszkáltak, támadtak, volt minden, de végül is azt csinálhattam, amit akartam. És meg se próbáltam nem azt csinálni. Természetesen egy ilyen intézménynél szükségesek a kompromisszumok, de azok szakmaiak, és nem politikaiak. De meg se próbáltam keresni, hogy mit kellene csinálni, hogy jobban szeressen a hatalom. Röhejes lett volna, én magam se hittem volna el. Nem volt egyszerű öt év, nem voltak egyszerű helyzetek, de valahogy globálisan mégsem volt bonyolult, mert csak végeztem amunkámat, amiben hiszek.
És még hiszel?
Ha majd nem hiszek abban, hogy hozzáteszek valamit a világ jobbításához, akkor majd nem csinálom. Nyavalyogni nem fogok. A mai magyar társadalom eléggé gondoskodik munícióról, hogy legyen gondolatom arról, hogy „merre ne”. Egyre hangosabban kell üvölteni és verni az asztalt, mert nagy baj lesz, ha ez így megy tovább, és ez független attól, hogy ki melyik pártra szavazott – ez nagyon fontos. Együtt fogunk belesüppedni a mocsárba, nem lesz, aki kihúzza a másikat. A művészek tükröt tartanak, kongatják a vészharangot, ha kell. Az a dolguk. És most van dolog. Most muszáj beszélni, mert ijesztő, ahogy mindenki egyre inkább megpróbál igazodni, mert most alkalmilag ez tűnik kifizetődőnek. Pont ilyen időkben szükséges egy művésznek jó kérdéseket feltenni és pontosan fogalmazni.
Van olyan, hogy valakinek igaza van?
Teljesen? Biztosan nincs. De ez csak akkor derül ki, ha beszélünk egymással. Ha csak magunkban eldöntjük, hogy a másik hülye, nem lehet igazunk. Akizárólagosságnak sosincs igaza, szerintem az nem működik. Társadalmi és gondolkodási szinten se. A kizárólagosan csak pozitív vagy kizárólagosan csak negatív gondolkodás abszurd. És ha most majd megint el kell kezdenünk arrafelé menni, hogy a gondolatainkat igazítani kell, szabályozni és „jó irányba” rakni, az rémisztő időket idéz.
István és Koppány szóba állnak egymással adarabban…
A kérdés az, hogy megértik-e egymást, és mire mennek. Meg az, hogy ha egy ország csak egyet akar, föl akar építeni valami szépet és jót, közben két részre szakad és kinyírja egyik a másikat, az vajon mennyire csodálatos. Szörényi Levente és Bródy János fontosnak gondolta, hogy megnézzük, hogyan működik a darab ma, kortárs színházként. Próbálunk keresni benne olyan kérdéseket, amelyek amostani életünket is feszegetik.
Feke Pál mint kortárs István?
Pali neves, formátumos, szakmailag elismert musicalszínész, és ma senki nem tudja olyan szinten elénekelni a szerepet, mint ő. Még nem dolgoztunk együtt, érdekes találkozás lesz.

Interjú Feke Pállal – lapozz a következő oldalra!

--pagebreak--

Feke Pál
Amikor leültünk beszélgetni, Pali még csak abban volt biztos, hogy Alföldi Robival kemény és nem szokványos lesz együtt dolgozni, és hiába énekelte már el István szerepét ezerszer, most talán mindent újra át kell majd gondolnia.

Hányadik Istvánod lesz?
Ha belegondolok, gyerekkorom óta kísér az István, a király. A zenés műfaj szeretete ezzel a művel indult nálam, meg a Jézus Krisztus Szupersztárral. Megvolt nekünk otthon bakeliten, dúdoltam állandóan, kívülről tudtam az egészet. A következő kép, hogy 2001-ben elindulok Amerikába turnézni. Egy kamaraváltozattal másfél hónap alatt beutaztuk az Újvilágot, akkor Koppányt játszottam. Aztán 2003, Kecskemét, Nyári Játékok, itt Torda szerepét énekelhettem. A sorsfordító, szakmai és magánéletet átalakító őrület pedig a Magyar Televízió A Társulat című produkciója volt, aminek sikerült elnyernem a főszerepét. 350ezer ember látta országszerte élőben az előadást: négy telt házas Sportaréna, Szegeden aDóm tér, Székesfehérvár, Debrecen, a legnagyobb sportcsarnokok, szóval messze a leghatalmasabb siker volt az elmúlt tíz évben. Ekkora közönséget csak az István, a király képes bevonzani. Ez itthon mindent visz, még a külföldi darabokkal összehasonlítva is az István a legnépszerűbb zenés színházi mű.
És úgy érzed, hogy leginkább István vagy?
Azért szeretem, mert ez a karakter nagyon sokszínű. A lírai részek finomságát is meg kell tudni teremteni, aztán meg jön egy jelenet, például a temetéskép, ahol rockos megszólalással iszonyatos nagyot kell tudni hangban produkálni. Ezt a kettősséget nagyon élvezem: István érzékeny figura, hol lágy és tépelődő, hol meg kirobbanóan kemény és határozott.
Te is ilyen vagy?
Igen, elég szélsőséges vagyok. Apámtól makacsságot, önfejűséget, határozottságot kaptam, anyám lelkizős, tőle az érzékenységét örököltem.

Megrögzötten
Az igazadért megküzdesz?
Erős az igazságérzetem. Ha valótlant állítanak rólam, akkor nagyon keményen fellépek. Megrögzötten kiállok amellett, amiben hiszek. Ezt a szakmát is csak így tudom csinálni. Küzdő ember vagyok. A maximális teljesítményért mindent megteszek a munkámban, szigorú vagyok magamhoz abban, hogy mindig a legjobbat teljesítsem, és elmondhatom, hogy nagyon sok mindent elértem mostanra. A hivatalos elismerések is fontosak nekem, a Junior Prima és az Artisjus díja különösen jólesett, de alegbecsesebb ajándék az élettől mégiscsak az, hogy teljesülhetett, amiről gyerekkoromban álmodoztam: eljátszhattam a musical- és rockopera-irodalom legnagyobb szerepeit.
Mit csinálsz, amikor nem játszol?
Aktívan lazítok, töltődöm, gyűjtöm az erőt. Elég változatos dinamikával tartom karban a testem-lelkem. Például nemrég beleszerettem a golfozásba, ez meditációs gyakorlatként is működik nálam: remekül kikapcsol, lelassít. Máskor meg konditerembe megyek, mert az a fajta mozgás is kell az egészségemhez. Otthon is jól elvagyok, szeretek a kertemben tenni-venni, de van egy saját zenekarom is, a Paul & Hód, velük magyar slágereket játszunk újrahangolva.
Színesen élsz, mégsem laza, alternatív fickóként vagy a nézők fejében. Magabiztosan, hatalmas rutinnal hozod sorban a nagy formátumú történelmi figurákat a színpadon. Nem félsz, hogy az Alföldi-féle modern István-feldolgozás majd kizökkent a megszokott kereteidből?
Adná az ég! 32 éves vagyok, itt lenne az ideje, és alig várom, hogy valami vagy valaki kibillentsen amegszokott medremből, hogy megint tanulhassak valami újat magamról. Ez nagyban hozzájárulna nemcsak a személyes fejlődésemhez, de aszakmai előrelépésemhez is. Élvezem az új feladatokat, és örülök, hogy Alföldi Robival dolgozhatom. Nagyon nehezek az István, a király szerepei, talán a magyar rockopera-irodalomban a legnehezebben elénekelhetők. Iszonyatos kondíció, fizikai és hangi erőnlét kell hozzá, és erre azt hiszem, készen vagyok. Megtiszteltetés és kihívás egyszerre ez alehetőség. Nagyszerű kollégákkal léphetek színpadra, izgatott vagyok.

Cikkünk az Éva korábbi számában jelent meg.