Társadalom
Hajléktalanlét Svédországban
Segíts magadon, az állam is megsegít – nagyjából ez jellemző Svédország hajléktalanpolitikájára. Csakhogy az északi országban tízből nyolc hontalan drogos, alkoholista vagy pszichés beteg, akik képtelenek elkapni a szociális intézményekből feléjük dobott mentőövet. Januári számunkban írtunk a magyarországi helyzetről: most itt egy kis kitekintés.
2011. 11. 15. 13:23
|
„Látod, ez itt a béke szigete” – néz körbe Brigitta Stockholm belvárosában a hajléktalan nők napközi otthonán, ahol éppen születésnapot ünnepelnek a lányok, asszonyok. Miközben a ház vezetőjére várok, az 54 éves nő szinte kérdezés nélkül meséli élete történetét. Ökölbe szorított kézzel mutatja, hogyan verte az élettársa éveken keresztül. A férfi a mai napig drogdíler, és az asszonyt is kábítószerezésre kényszerítette. Brigitta többször próbált szakítani élettársával és a szenvedélybetegséggel, de mindig visszaesett. Végül három éve fordított hátat korábbi életének. Ma tiszta, és minden jó szándékú segítséget elfogad, mert anélkül, mint mondja, képtelen lett volna felállni.
Ezeknek a nőknek rendkívül nehéz az újrakezdés, ha egyáltalán sikerül. Svédországban a hajléktalan nők átlagéletkora 41 év. Sokan közülük tizenévesen találkoznak először a kábítószerrel, alkohollal, és évtizedekig semmi más inger nem éri őket, így azt sem tudják, hogyan kell vagy lehet normálisan élni és gondolkodni – mondja Tora Östborn, a napközi otthon egyik munkatársa. A 90-es évek elejétől működő házba, Svédország első női hajléktalanellátójába naponta átlagosan 50 nő tér be – többségük az utcáról – némi élelemért, tisztálkodásért, néhány óra pihenésért. Az otthonban dolgozók az alapvető szükségletek kielégítésén túl másfajta segítséget is nyújtanak a rászorulóknak: képviselik őket a hivatalos ügyek intézésénél, elvonókúrákra, kezelésekre viszik őket. A cél – Tora Östborn fogalmazása szerint visszavezetésük a társadalomba – nem könnyű: minthogy sokszor az alapok is hiányoznak, újra és újra próbálkozni kell velük. Előfordul, hogy az első kísérlet és az utolsó, sikeres akció között tíz év is eltelik. Az otthon munkatársai most arra a legbüszkébbek, hogy nemrég megmentették egy újszülött kislány életét és talán – óvatosan fogalmaznak – az édesanyjáét is. A 24 éves heroinista nő öt hónapos terhesen tért be hozzájuk, teljesen szétcsúszva. Zokogott, hogy vegyék el tőle a babát. Ma a kislány két hónapos, egészséges. Édesanyját jelenleg is metadonnal próbálják leszoktatni a heroinról, a kicsi szervezetét pedig méregtelenítik. Az orvosok szerint van remény a nő gyógyulására. És mi lesz a kórház után – kérdezem –, hová fognak menni? „Adományokból már be is rendeztük a lakást, amit az önkormányzat bocsátott rendelkezésükre” – kapom a választ.
Segítség – milyen áron?
Svédországban szinte hibátlan a szociális háló, az adók magasak, éppen ezért sokan hiszik, hogy nincsenek hajléktalanok – ezt már Jenny Lindroth, a Situation Stockholm nevű hajléktalanújság sajtóreferense mondja. De sajnos nem így van. Egy tavalyi felmérés szerint országszerte csaknem 18 ezer hajléktalan (vagyis bejelentett lakcímmel nem rendelkező) személy él, közülük minden negyedik nő. Stockholmban 3000 és 5000 közé teszik számukat. Az állam mindenkinek garantál éjszakára tetőt a feje fölé, és a nappali melegedőkben is van elég hely, mégis sokan élnek az utcákon, alszanak lépcsőházakban, húzódnak meg biciklitárolókban, ahol éppen rájuk talál az éjszaka. Részegen vagy belőve ugyanis a legtöbb helyre be sem engedik őket. A szenvedélybetegségek következtében lecsúszott emberek elvileg megkapják azt a szociális segítséget, amellyel kimásznának a gödörből, ám szemükben ennek nincs túl nagy jelentősége, ugyanis nem adják ingyen. A feltételnek – „ne igyál, ne drogozz, ne légy prostituált, és akkor segítünk” – a legtöbben képtelenek megfelelni. A havonta 22 ezer példányban megjelenő lap másfajta támaszt kínál a hontalanoknak. Munkával pénzt kereshetnek, de hogy mire költik, az már az ő dolguk. „Így nem csupán munkához jutnak, hanem igazi felelősséghez is, hiszen mi nem szabjuk meg, hogy szabadidejükben mit csináljanak. Egyetlen követelményhez kell kőkeményen tartaniuk magukat: munkaidőben legyenek józanok” – mondja Jenny Lindroth. A szervezet 15 éve működik, jelenleg is 300 regisztrált újságárusa van, és évente 5 millió svéd koronával (125 millió forint) támogatják a hajléktalanokat.
Mit tesz az állam?
A skandináv országban évente 600 ezer koronát, vagyis több mint 15 millió forintot költenek minden egyes hajléktalanra. A 18 ezer érintett ellátásának éves költsége így eléri a 11 milliárd koronát, ami közel 280 milliárd forintnak felel meg. Ebből fedezik az egészségügyi ellátást, a hajléktalanszállókat, a nappali melegedőket és a különféle rehabilitációs programokat. A legtöbb szálló magántulajdonban van, és az önkormányzatoktól minden hajléktalan elszállásolása után napi 200 és 300 korona közötti összeget (5000–7500 forintot) kap. Stockholmban kórházat is létrehoztak kifejezetten hajléktalanoknak, így nem fordulhat elő, hogy ha valaki nem fizet adót, nem jut egészségügyi ellátáshoz. A hajléktalanok társadalomba integrálására évente több látványos programot indítanak. Stockholmban a közeljövőben például belvárosi tömbházakban száz lakást bocsátanak a hajléktalanok rendelkezésére. Amennyiben a beköltözőknek sikerül beilleszkedniük a lakóközösségekbe, az önkormányzat hosszú távú lakhatási szerződést köt velük.
Mit tesz a társadalom?
Svédországban nagy hagyománya van a társadalmi összefogásnak, adakozásnak. A Városi misszió nevű szervezetet az 1800-as évek közepén alapították a szegények megsegítésére. Az intézmény ma is az ország legnagyobb karitatív intézménye, széles körben támogatja a rászorulókat, alapítványi iskolákat, idősotthonokat, hajléktalanellátó helyeket működtet. Tavaly például 152 millió koronát, (3,8 milliárd forintot) gyűjtöttek össze egyéni és céges adakozásokból, hagyatékokból. A Városi misszió a 70-es években nyitotta meg első használtholmi-üzletét, ma már csak a fővárosban van belőle hét. Ezekbe bárki beadhatja megunt ruháit, játékait, ott rendbe teszik és eladják őket. Az üzleti sikeren felbuzdulva pár éve létrehozták a Remake hálózatot: ezekben a boltokban olyan ruhákat, bútorokat árulnak, amelyeket tervezők alakítottak át. Marie Teike üzlettulajdonos meséli: sokakat megfog az a gondolat, hogy egy adományból, egy öreg darabból némi fantáziával eladható termék szülessen, ráadásul környezetkímélő módon. A Remake trendinek számít Svédországban, az adakozók és a vásárlók tudatosan támogatják a rászorulókat. Az üzletek bevételeinek a negyedét fordítják a hajléktalanokra.
Az önkéntes szolgálatok ugyancsak divatosak Északon. Viktor Widing és két barátja négy évvel ezelőtt nekiálltak jogi tanácsokat adni hajléktalanoknak, természetesen ingyen. „Munkánk nagyrészt abból állt, hogy hivatalokban, állami szerveknél képviseltük a hajléktalanokat, hogy megkapják a különféle támogatásokat, az egészségügyi ellátásokat, hiszen ezek az emberek s legtöbbször nincsenek tisztában állampolgári jogaikkal.” A fiatal jogászt még ma is sokszor megállítják az utcán azok az emberek, akiknek segített. Ilyenkor szívesen beszélget velük, akár arról is, hogy mit kell tenniük saját maguknak, ha ki akarnak kecmeregni reménytelennek látszó helyzetükből. És hogy hány embernek sikerül? A statisztika lesújtó: Viktor Widing két év alatt több száz hajléktalannal ismerkedett meg, és közülük kettőről tudja biztosan, hogy azóta állandó fedél van a feje fölött.
Segítség – milyen áron?
Svédországban szinte hibátlan a szociális háló, az adók magasak, éppen ezért sokan hiszik, hogy nincsenek hajléktalanok – ezt már Jenny Lindroth, a Situation Stockholm nevű hajléktalanújság sajtóreferense mondja. De sajnos nem így van. Egy tavalyi felmérés szerint országszerte csaknem 18 ezer hajléktalan (vagyis bejelentett lakcímmel nem rendelkező) személy él, közülük minden negyedik nő. Stockholmban 3000 és 5000 közé teszik számukat. Az állam mindenkinek garantál éjszakára tetőt a feje fölé, és a nappali melegedőkben is van elég hely, mégis sokan élnek az utcákon, alszanak lépcsőházakban, húzódnak meg biciklitárolókban, ahol éppen rájuk talál az éjszaka. Részegen vagy belőve ugyanis a legtöbb helyre be sem engedik őket. A szenvedélybetegségek következtében lecsúszott emberek elvileg megkapják azt a szociális segítséget, amellyel kimásznának a gödörből, ám szemükben ennek nincs túl nagy jelentősége, ugyanis nem adják ingyen. A feltételnek – „ne igyál, ne drogozz, ne légy prostituált, és akkor segítünk” – a legtöbben képtelenek megfelelni. A havonta 22 ezer példányban megjelenő lap másfajta támaszt kínál a hontalanoknak. Munkával pénzt kereshetnek, de hogy mire költik, az már az ő dolguk. „Így nem csupán munkához jutnak, hanem igazi felelősséghez is, hiszen mi nem szabjuk meg, hogy szabadidejükben mit csináljanak. Egyetlen követelményhez kell kőkeményen tartaniuk magukat: munkaidőben legyenek józanok” – mondja Jenny Lindroth. A szervezet 15 éve működik, jelenleg is 300 regisztrált újságárusa van, és évente 5 millió svéd koronával (125 millió forint) támogatják a hajléktalanokat.
Mit tesz az állam?
A skandináv országban évente 600 ezer koronát, vagyis több mint 15 millió forintot költenek minden egyes hajléktalanra. A 18 ezer érintett ellátásának éves költsége így eléri a 11 milliárd koronát, ami közel 280 milliárd forintnak felel meg. Ebből fedezik az egészségügyi ellátást, a hajléktalanszállókat, a nappali melegedőket és a különféle rehabilitációs programokat. A legtöbb szálló magántulajdonban van, és az önkormányzatoktól minden hajléktalan elszállásolása után napi 200 és 300 korona közötti összeget (5000–7500 forintot) kap. Stockholmban kórházat is létrehoztak kifejezetten hajléktalanoknak, így nem fordulhat elő, hogy ha valaki nem fizet adót, nem jut egészségügyi ellátáshoz. A hajléktalanok társadalomba integrálására évente több látványos programot indítanak. Stockholmban a közeljövőben például belvárosi tömbházakban száz lakást bocsátanak a hajléktalanok rendelkezésére. Amennyiben a beköltözőknek sikerül beilleszkedniük a lakóközösségekbe, az önkormányzat hosszú távú lakhatási szerződést köt velük.
Mit tesz a társadalom?
Az önkéntes szolgálatok ugyancsak divatosak Északon. Viktor Widing és két barátja négy évvel ezelőtt nekiálltak jogi tanácsokat adni hajléktalanoknak, természetesen ingyen. „Munkánk nagyrészt abból állt, hogy hivatalokban, állami szerveknél képviseltük a hajléktalanokat, hogy megkapják a különféle támogatásokat, az egészségügyi ellátásokat, hiszen ezek az emberek s legtöbbször nincsenek tisztában állampolgári jogaikkal.” A fiatal jogászt még ma is sokszor megállítják az utcán azok az emberek, akiknek segített. Ilyenkor szívesen beszélget velük, akár arról is, hogy mit kell tenniük saját maguknak, ha ki akarnak kecmeregni reménytelennek látszó helyzetükből. És hogy hány embernek sikerül? A statisztika lesújtó: Viktor Widing két év alatt több száz hajléktalannal ismerkedett meg, és közülük kettőről tudja biztosan, hogy azóta állandó fedél van a feje fölött.
|
Hasonló témájú cikkeink:
Van kiút a hajléktalanlétből?
Diplomával a hajléktalanszállón
Szerző: György-Horváth Zsuzsa, fotók: György-Horváth Zsuzsa, Erika Rogeux. Ez a cikk először az Éva 2009. márciusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.
Kommentek
Ajánlott cikkek ebben a témában
Tabletta ultrakönnyű változatban, eperízű gumi óvszer, hormont adagoló spirál, pesszárium és még sorolhatnánk.
2011. 10. 20. 11:55Bizonyára van abban igazság, hogy egy skandináv idősebb korában se túl ráncos, mert hazájában magas a páratartalom és kevesebb a napsütés.
2011. 10. 18. 15:33Maria Sklodowskát 2011-ben, száz évvel a második Nobel-díja után a legnagyobb lengyel személyiségnek választották meg egy internetes szavazáson.
2011. 07. 26. 11:522012. 05. 04. 12:41
Az autista szupersztárA hatéves Ethan videóját több, mint egymillióan nézték meg egy hét alatt.
2012. 05. 03. 09:21
4 modern kori sértésKinyomtál és más kifejezések, amelyek 20 éve még semmit nem jelentettek. Vagy valami egészen mást.
2012. 04. 19. 12:33
Interjú Nényei BorbálávalÍró, az Éva magazin állandó szerzője. Az interjút, amely szülinapi számunkban jelent meg, gyerekkönyve megjelenése alkalmából közöljük online.
2012. 03. 27. 10:48
A jövő városaiA jövőkutatás mindig is izgalmas területnek számított: nemcsak a tudósokat ihlette meg, hanem az írókat és a rendezőket is.
2012. 03. 22. 15:04
Egy zongorajavítóAz Opera mögötti utcák a muzsikusok, az ódon zeneszerszámok és a hangszerkészítő mesterek tanyái.
