BELÉPÉS | REGISZTRÁCIÓ | 2012. május 24., csütörtök
KAPCSOLAT  



Társadalom

Az iszlám esküdt ellensége

Ayaan Hirsi Ali tizenöt éve halálos fenyegetésben él. A muszlim világban fatvát mondtak ki rá.

2012. 03. 19. 13:01


 

Ayaan Hirsi Ali, iszlám, profimedia.hu, éva, 2011. október

Ayaan Hirsi Ali a világ egyik legvakmerőbb asszonya. A szomáliai származású emberjogi aktivista, nőjogi harcos, iszlámellenes politikus idén, 42 évesen ad életet első gyermekének.

El nem hált esküvő
Ayaan Hirsi egy nagy múltú, előkelő nemzetségbe született, de apját csak ritkán látta. Szomáliában már akkor is polgárháború dúlt, ezért anyjával és testvéreivel megállás nélkül menekültek – előbb Szaúd-Arábiába, aztán Etiópiába, majd Kenyába. Bár apjával így is jó kapcsolata volt, végtére neki köszönheti, hogy Kenyában az angol általános iskolába járhatott. Persze apuka nem egészen arra szánta gyermekét, amivé később, már
a saját akaratából lett. A lány középiskola után még a Muszlim Testvériség gyülekezetébe járt, fekete hidzsát (tradicionális fejkendőt) viselt, és mélyen hitt a Korán tanításaiban – mellesleg ez volt a környezetében az egyetlen hely, ahol női fejjel szellemi táplálékhoz juthatott. Egyébként neki is az volt a dolga, hogy szolgálja a családját, és várja, amíg eldöntik, hogy ki lesz a férje. Bár akkor még szó szerint nem fogalmazódott meg benne, egyet alaposan megtanult gyerekkori élményeiből: sosem fog kiszolgáltatottan élni egy férfi árnyékában.
23 éves lett, mire apja talált neki egy Kanadában élő, jómódú szomáliai férfit. Sok Nyugatra vándorolt muszlim tér vissza házasodni az óhazába, ahol a nőket még nem rontotta meg a nyugati kultúra, így hitelesebben képviselik az iszlám értékeket.
Ayaan Hirsi azonban hiába élte le egész addigi életét a Korán szerinti legfőbb női erényben, vagyis a feltétlen engedelmességben, leendő férje láttán zsigeri ellenállás támadt benne, amit akkor még nem mert hangosan kimondani. A szer­­tartás első felét megtartották Szomáliában, a másodikra Kanadában került volna sor. A férj hamarabb visszautazott Kanadába, de a feleség soha nem érkezett meg.

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »

« vissza

Kommentek



Ajánlott cikkek ebben a témában

A jövő városai

A jövőkutatás mindig is izgalmas területnek számított: nemcsak a tudósokat ihlette meg, hanem az írókat és a rendezőket is.

2012. 03. 27. 10:48

Miért okoz boldogságot a jó zene?

Biztos tudsz felelni a kérdésre, de vajon tudományosan is vizsgálható témáról van szó?

2012. 03. 17. 10:12

Csudutov Csudinka fejvadász

Úgy hozta az élet, hogy informatikus fejeket kezdett vadászni. A teljes cikk a 2012. évi márciusi számban olvasható.

2012. 03. 01. 14:05

2012. 05. 04. 12:41

Az autista szupersztár
A hatéves Ethan videóját több, mint egymillióan nézték meg egy hét alatt.

2012. 05. 03. 09:21

4 modern kori sértés
Kinyomtál és más kifejezések, amelyek 20 éve még semmit nem jelentettek. Vagy valami egészen mást.

2012. 04. 19. 12:33

Interjú Nényei Borbálával
Író, az Éva magazin állandó szerzője. Az interjút, amely szülinapi számunkban jelent meg, gyerekkönyve megjelenése alkalmából közöljük online.

2012. 03. 27. 10:48

A jövő városai
A jövőkutatás mindig is izgalmas területnek számított: nemcsak a tudósokat ihlette meg, hanem az írókat és a rendezőket is.

2012. 03. 22. 15:04

Egy zongorajavító
Az Opera mögötti utcák a muzsikusok, az ódon zeneszerszámok és a hangszerkészítő mesterek tanyái.










„kinyújtotta a nyelvét, mondom vazze ez málnanyelv a javából, felrántottam a pólóját, és igen, tiszta vörös kiütés volt a hasa."

„Ebben a tesztben lerántom a leplet az Alverde arcpírról: vajon tényleg olyan csodaszer-e, mint ahogy azt állítják róla. Teszt, képek, olvasói vélemények."

"élveztem, nagyon is, szerencsére az nem látszik, hogy az első 5 percben remegett a kezemben a kés :)"


1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció, a programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott.
„Ujjé, a ligetben nagyszerű!”
Változatos gyereknapi programok a városligeti Napozóréten az OTP Kalandparkban, 2012. május 26 -27.-én
Nyerj limitált kiadású Kérastase terméket
A Kérastase Elixir Ultime egy egyedülálló hajszépítő szérum, melynek limitált kiadását nyerheted meg.



Legyél a nyár arca!
Keressük az Imedeen Derma One arcát! Jelentkezz az IMEDEEN szépségversenyére, nyerj ajándékokat, kerülj be a Joy magazinba! (x)
Szójával az évek ellen
A táplálkozástudomány a szóját, igazi csodaszernek tartj, mely sokan más áldásos hatása mellett az öregedés ellen is hat.
Nyerj Dettol automata szappanadagolót!
Mi már kipróbáltuk, praktikus, elegáns és a gyerekeknek nagyon tetszik!


2012. április 2012. június 2012. május a szerkesztő levele öko öko baba bariton Bay Ágota betlen katalin bodza Boros Dóra Bus István címlap család desszert diéta divat DIY eper fagyi gasztro grill gyerek gyerekek hogyan horoszkóp inspiráló nők Jakabffy Csaba játék játékszabály játékszabályzat kölyök könyv kimenő kis utazás kiskanál lakberendezés létkérdés lustanyu mai tipp május mese nagy utazás nagykanál Nényei Borbála nyaralás nyár nyereményjáték otthon Pataki Katalin Pócsik Anita pócsik anita program program és utazás programajánló promóció psziché recept receptek Rojkó Annamária saláta süti sorozat Spanyolország spájz Szász Barna szépség és divat szépség és divat szépségápolás szjnick szoprán tartalmi ajánló tábor társadalom töltsd le! tüske veronika tej test és lélek tipp ui. utazás vakáció Vargha Zsuzsa videó videó werk zoo


Tradíció új stílusban (X)
Bogár ezúttal új stílusban, az új Beetle modern vonalaival tért vissza, felidézve a klasszikus formákat.
Az álmok valóra válnak Súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesíti a Tchibo, a Csodalámpa Alapítvány támogatásával
ageLOC® Technológia: A 40-esek az új 30-asok
Tények és vélemények a fiatalosságról


GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN
"2012 MÁJUSÁBAN 23-án GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN !
1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció és kibővül az Iskolatej akcióval. A programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott az Emese termékkel.
Paprikás Ízek Fesztiválja (X)
Picit hegyes, picit csípős, vagy éppen kerek és színes, de már vagy 500 éve a miénk!





PROMÓCIÓ
MAI TIPP

Program és utazás

Szépség és divat

Otthon

Öko

Családi kassza
PSZICHÉ

Család

Sorozat

Test és lélek

Párkapcsolat

Társadalom
RECEPTEK

Spájz

Hagyományos receptek

Mit főzzek ma?
ÉVA TV
JÁTÉK

Töltsd le!

Játssz és nyerj

Csináld magad!

Kupon


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY