Angyal két keréken

Nemes Tímea mentőtiszt – a csapat egyetlen női tagja – áprilistól októberig robogón cirkál a városban, így hamarabb ér ki a sürgős esetekhez. Persze van, amikor az eset nem is olyan sürgős...
Egy harminc körüli fiatalember kétségbeesetten közölte, hogy mindkét lába lila és már nem is érzi őket. Rosszullétre panaszkodott, így rohamfelszereléssel mentünk ki hozzá. Az alsónadrágjától kezdve tényleg tiszta lila volt a lába. Éppen tusolni indult, amikor észrevette, de a fürdőszobáig már nem jutott el – azonnal mentőt hívott.
Fogadjunk, hogy fogott a farmere...
Talált.

Elküldi fürdeni
Azt a mindenit... Mit csinál ilyenkor egy mentő­tiszt?
Elküldi fürdeni. És utána újból megvizsgálja a – már normális színű – lábakat. Picit befelé mosolyoghat, miközben a páciens magyarázza, hogy ne hara­gudjunk, de ő pánikbeteg, és mindentől azonnal megijed.
Mennyi a kamu riasztás?
Sok. Épp ezért jó a mentőmotor és a mentőrobogó. Számos olyan eset van, amely nem igényel mentő­kocsit. Van, amikor csak tanácsot kell adni vagy pszichés támogatást. Nyáron sok az ájulásos eset, és mire kiérünk, már jobban is vannak. Csak meg kell nyugtatni a beteget, és ezzel felszabadul egy mentőautó.
Miért választottad a mentőtiszti hivatást?
Gyerekkori kattanás. Két dolog jöhetett számításba: vagy az idegenvezetés, vagy a mentőzés. Nyüzsgős, mozgalmas életre vágytam. Nagyon szeretek segíteni, és ez a sürgősségi részlegen a legkézzelfoghatóbb,
a leglátványosabb. Orvos nem akartam lenni: nem volt kedvem annyit tanulni. És ahhoz sem volt kedvem, hogy hetekig-hónapokig kezelek egy beteget, és végig kell néznem a szenvedését, majd a halálát. De ha kihívnak egy rákos fulladóhoz, lehet, hogy két nap múlva meghal, bennem mégis az marad meg, hogy akkor kimentem, abban a pillanatban segítettem. És ez nagyon jó érzés.
És mi van, ha nem sikerül?
A mentősök sokszor vihorásznak, viccelődnek, mindenből poént csinálnak. Ez egyfajta védekezési mechanizmus. Ha valakit nem sikerül megmenteni, akkor őszinte részvétünket nyilvánítjuk, de igyekszünk nem belemenni a dologba – ami gyereknél elkerülhetetlen. Előfordul, hogy ha egy nagyon szeretett családtag meghal, akkor kiborulnak előttem. Ilyenkor néhány elejtett mondattól bizony én is bevonódom érzelmileg.
Akkor most mesélj valami vidámat.
Egy aranyos néni, akihez nem szaktudás, csak empátia kellett, kóborolt az utcán. Teljesen zavart volt, a lakcímét sem tudta megmondani. Végül a táskájában, az iratai között megtaláltam a családja elérhetőségét, felhívtam őket, és a mentőben vártunk, amíg megérkeztek. Szegénykém csak ült ott kiöltözve, sminkben, és fogalma nem volt, hogy mi történik körülötte, meg hogy egyáltalán hol van. A család pedig nagyon-nagyon örvendezett.
Mikor van előnye a motornak a mentőautóval szemben?
Egy alkalommal eszméletlen beteghez hívtak, a környéken éppen nem volt mentőautó. A földön fekvő betegre a családja talált rá, és nagyon kétségbe voltak esve. Kiderült, hogy cukorbeteg az illető, úgyhogy hamar hiperglikémiás kómába eshetett volna. Miután bekötöttem és lefuttattam egy infúziót, hamarosan feltisztult a beteg tudata. Elmesélte, hogy aznap otthon dolgozott, de annyira intenzíven, hogy szinte el is felejtett enni. Negyed óra múlva teljesen jól lett, úgyhogy lefújtuk a rohamkocsit, már nem volt szükség rá.
Mindenhol azt hallani, hogy az egészségügy a tönk szélén van, belőled meg sugárzik a jókedv. Hogy őrzöd meg?
Engem nem érdekel, mi van az egészségüggyel. Ha valamilyen eszköz hiányzik, én azt mindenképpen beszerzem. Az a lényeg, hogy csináljak valamit. Jó lenne korszerűbb eszközökkel dolgozni, de nem ettől függ, hogy milyen lesz a kapcsolatom a beteggel, hogy mit tudok nyújtani. Az emberség nem kerül pénzbe.

Az utak királya
Most, amikor beszélgetünk, még hó van a kertben és az utcán, de gon­dolom, viszket már a tenyered, húznád a gázkart...
Rettenetesen viszket! Az én robogómat éppen szétkaptuk, és már minden este azzal zargatom a férjem, hogy csinálja meg. Két éve még irtóztam a motortól. Mentősként nagyon csúnya baleseteket láttam. Három éve, amikor a férjem udvarolt nekem, nem voltam hajlandó felülni sem a motorjára, sem a robogójára. Idén viszont szeretném letenni a vizsgát nagymotorra.
Hogy történt a nagy váltás?
A férjem vett egy 250 köbcentis choppert. És addig rágta a fülem, míg végül beadtam a derekam, és elvihetett rajta dolgozni a mentőállomásra. Azóta szenvedélyesen szeretem a motorozást. Holott már kétszer estem is, hatalmasat. Hiába van jogosítványom robogóra, még mindig csak tanulom, hogyan kell motorozni. De egyszerűen fantasztikus. Nem kell dugóban rostokolni, hűvös szél fúj, átjár a totális szabadság... Én vagyok az utak királya!
Száguldozol?
Korántsem. Minden szabályt betartok. És rendesen felöltözöm.
Miért lettél mentőrobogós?
Az egyik kollégám korábban már csinálta. Ő mesélte, hogy megtanítják rendesen motorozni az embert... Nagyon megtetszett! A mentőkocsiban egyébként nagy hátrány, hogy nő vagyok. És az is, hogy nem vagyok orvos, „csak” mentőtiszt.
Mi hátrány érhet abból, hogy nő vagy?
Vezető beosztásban kell elfogadtatnom magam férfiak között. Amikor nem motorozom, én vagyok a parancsnok a mentőautón. Az idősebb kollégáknak – a sofőrnek és az ápolónak – minden a kisujjában van. Nagyon sok mindent tudnak, én meg egy temperamentumos, fiatal csaj vagyok. Muszáj, hogy elfogadjanak, ugyanakkor azt is szeretném, ha szeretnének.
Hallgatnak rád?
Kell, hogy hallgassanak, ám a legfontosabb a teammunka. Bár az új protokollokat én ismerem jobban, ha van egy szívrohamos-bénulásos eset, aminél csak vakarom a fejem, nagyon jól jön az ápoló szakmai tapasztalata.
Robogón nincs teammunka.
Az tényleg magányosabb munka. De csak nyáron motorozom – áprilistól októberig. Tavaly javarészt a Várban ügyeltem, azt a környéket fogtuk be. Sok a rendezvény, emiatt a nyári hőségben sok az ájulás. Az idős turistákat is megviseli a városnézéssel járó kimerültség. Az effajta esetekhez elég vagyok egymagam.

Összkomfort
Milyen a felszereltsége egy mentőrobogónak?
Ez tetszett talán a legjobban, amikor elkezdtem a munkát. A mentőrobogó esetkocsi-felszereltséggel rendelkezik, azaz bármikor, bármilyen körülmények között megkezdhetem az újraélesztést. Van vérnyomásmérőm, gyógyszerek, kábító fájdalomcsillapítók, kötszerek, szülés levezetéséhez szükséges steril eszközök. Minden, amire szükség lehet. Az a legviccesebb az egészben, hogy mindez elfér a robogón és a hátizsákban.
Jársz motorostréningekre?
Folyamatosan tanítanak bennünket. Rendőrmotoros-kiképzéseken veszünk részt, megmutatják, mit hogyan csináljunk, mikor engedjük rá a gázt, hogy húzzuk a féket, hogyan vegyük a kanyart.
A szabadidődben is motorozol?
Persze! De nincsen túl sok belőle. Az is összevissza.
A férjed megérti?
Meg, pedig egészen más a foglalkozása: egy autószalon szervizében munkafelvevő. De érti, mit miért csinálok, és teljes mellszélességgel kiáll mellettem. Mindig más a beosztásom, jövök-megyek, rohanok. Nem biztos, hogy itthon talál, amikor ő végzett a munkában. De mindent megszokott és tolerál. Korábban elájult, ha vérről hallott, nem lehetett neki mesélni semmit. Aztán egyszer hallotta, amikor a kollégáimmal megbeszéltük, hogy muszáj elmesélni, mi történt, muszáj kiadni magunkból a feszültséget. Azóta mindig türelmesen rákérdez, mi volt a munkában. És annyira jó látni, hogy így is próbál segíteni.
Eljártok kirándulni a motorral?
Sokszor. Tényleg a szabadság a legfontosabb a motorozásban. Megállhatsz bárhol. Bemehetsz egészen az erdő széléig. Az is jó, hogy integet a többi motoros. Olyan, mintha egy nagy családhoz tartoznék. És az a legjobb, hogy a motoron össze tudok simulni a férjemmel.
 

Szerző: Bus István, Fotó: Molnár Zoltán, Smink: Simon Lulu
Ez a cikk Angyal két keréken címmel az Éva magazin 2010. évi májusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek