Hanna-blog: Szerelem és más drogok

2010. augusztus 11. szerda
A bal lábam, mint egy kalózé; fa. Állok a tükör előtt, igyekszem összezárni a térdeimet, bokáimat, de nem megy. Csak kisebbféle terpeszben tudok megállni, kifeszített térdekkel ugyan, de dülöngélve. Olyasféle dülöngélés ez, amit inkább belső ingadozásnak mondanék. Gyanús. A testem ég a forróságtól, képtelen vagyok olyan egyszerű műveletek elvégzésére is, mint a mosogatás. Fekszem, ernyedten, fáradtan, és ami a legrosszabb, csüggedten. Menstruálni fogok. Már megtanultam a jeleket, és végtelenül unom. A csüggedés a legelviselhetetlenebb. Ilyenkor nehéz bízni magamban. Nem tudtam bemenni a gyakorlatra. Milyen munkahely, ami ezt hosszú távon elviseli?
Jaromil. Ő segít túlélni. Az élet máshol van főhősének a nevét kölcsönöztem neki; Jaromil. Hihetetlen Jaromil a becsületes neve. Ezer éve ismerem, és csak most ismerkedünk. Vele beszélgettem álmomban. Nem, ez nem az őrület jele. Itt van, hús-vér ember. Szeret, gyereket akar tőlem. Bolond. Nem etikus még csak az sem, hogy fogom a kezed – mondtam. Lepereg róla. Tőlem független okokból vagyok beteg, és nem ez számít. Az számít, hogy gyönyörű vagyok (vak és bolond), hogy megértjük egymást szavak nélkül, hogy egy csoda vagyok. A hajam egyre ritkásabb, lassan, mint egy kemóval kezelt, úgy nézek ki, az arcom kiütésektől hemzseg- a szteroid maradványa, úgy járok, mint egy kalóz, és ő azt mondja, gyönyörű vagyok. Mellettem van, mikor 40 fokban lázasan didergek két pokróc alatt, elmosogat helyettem, fogja a kezemet, és figyelmesen olvassa a naplómat. Valami megfogta: amikor úgy érezted, valami élősködik benned, kivizsgálták, hogy mi az? – kérdezi. Nem, végül a calicil vírusban állapodtak meg az orvosok. Kérj székletvizsgálatot! Egyszer, úgy egy éve elküldtek tükrözésre, mert rémesen ment a hasam minden kis megpróbáltatás előtt. Izgultam a vizsgák miatt. Mindig ilyen voltam. Mikor elmentem, és mondták, hogy másnap tükröznének, másnapra elmúlt a hasmenésem, azt hiszem annyira izgultam. A tükrözés elmaradt. Székletvizsgálat sem volt. Jaromil nem tartja kizártnak, hogy egy féreg élősködik bennem. Fújj! És azok több méter hosszúak általában. Brrr! Majd megcsókol. Bolond.

Szokatlan és hirtelen változás az életemben, tény. Biztonságban érzem magam Jaromillel. Nem akarom tönkretenni az életét, nem akarom, hogy ápolnia kelljen. Lepereg róla. A természetes szelekcióról beszél. Ezzel nem nyugtatsz meg. Tehát én egy genetikai zsákutca, egy selejt vagyok. Nem, te élsz, és élni akarsz, akit szelektál a természet, az pont az ellenkezőjét csinálja – mosolyog. Mindenki beteg, így vagy úgy; szívproblémák, rák, magas koleszterin, cukor, stressz, és ezer más dolog. Tudom, hogy meg fogsz gyógyulni. Megesküszöm, hogy így lesz.
Vajon mi lesz halálunk után? Az álmaim valóságában akarok élni halálom után. A levegőben úszva repülni, és minden szürreális, szép képet élővé tenni. Jaromil szerint az ember szívesen képzeli magát olyannak, mint életében, de valószínűleg az atomnál is kisebb részekre hullok majd, és energiává válok. Jó, ez logikusabb, és számomra elfogadható. Legyen! Azt is mondja, hogy nekem a legnagyobb erősségem, hogy folytonosan megújulok, mint egy főnixmadár. Tehát, mielőtt fénnyé válok, hozhatok még világosságot.
Találkozni fogok egy lánnyal, akivel eddig csak chateltem. Rosszabbodott az állapota és felajánlottam, hogy beszélgessünk. Boldogan beleegyezett. Hamarosan felkeresem a művelődési házunkat, hogy szervezzek egy kis klubot az sm-betegeknek. Rengetegen keresnek meg és kérdeznek úgy, mintha szakértő lennék. Tudom, hogy lelkileg borzasztóan nehéz. Tudom, hogy nem mindenkinek jut olyan édesanya és Jaromil, mint nekem. Szeretném, ha megbeszélhetnék valakivel, amit átélnek. Terveim szerint pszichológust is hívok majd az előadásokra, de a lényeg az, hogy ne érezzék egyedül magukat. Első lépés az Éplélekhez.

« vissza

Kommentek