Hanna-blog: Egy csodálatos elme

2010. március 31.
Apu szépen, érvekkel meggyőz, hogy menjek el dr. SM.-hez (az SM doktorához). Anyu is velünk tart egy darabon. Csak, hogy érezze a törődést jóapám is, neki is bemutatom, mit csináltam az elmúlt napokban (hiszen elvált szülők gyereke vagyok) és előadom a szokásos, megállíthatatlan hisztit. Apu üvölt velem, hogy fejezzem be. Anyu engem és aput is nyugtatja. Hirtelen lenyugszom és elalszom.
Először dr. SM. is megvizsgál, elkéri az összes leletemet, amiket az elmúlt héten kaptam. Megkér, hogy nyújtsam előre mind a két kezem, aztán ellentmondást nem tűrően marasztal; befektet egy kórterembe. Egy óra múlva mágneses rezonanciavizsgálat (MR), mondja kedves mosollyal.
Nincsenek nálam ruhák, de apa biztosít, hogy behozza őket. Hamarosan magamra hagy, várom az MR vizsgálatot. Addig EKG-t csinálnak, megkérdezik, mit eszem, dohányzom–e, milyen a székletem, vizeletem, és ezekből mennyit produkálok naponta. Elmondom, aztán behívnak a gépbe, ami mágneses rezonanciával szeletekre vágja a koponyámat és a gerincemet. Felszeletelik, legalább is virtuálisan, de úgy érzem, ténylegesen is. A közepe felé megszúrnak egy tűvel, hogy befessék a pontokat a koponyámon. Ez az MR nem olyan hangos, mint máshol, mégis néha úgy érzem, fáj. Biztos az zavar meg, hogy a karjaim furán mozognak. Dr. SM azt mondta az MR előtt, hogy az arcom bal oldala lebénult teljesen. Szóval ezért nem tudtam nyelni a nyálam beszéd közben! Ha csak az arcom bénult le, miért ilyen a járásom?
Visszamegyek a szobába. A mellettem lévő nőt lumbálták, most alszik. A lumbálásról mindenkitől azt hallottam eddig, hogy fájdalmas. Sajnálom a nőt, és örülök, hogy engem nem kell kitenni ekkora fájdalomnak. A nő egész nap alszik, azt mondják, sokat kell innia, de fel sem tud ülni, ráadásul, még ha tudna is, akkor sem szabad neki. 24 órás fekvés szükséges az gerincvelőfolyadék levétele után. Ő becsületesen alszik egy teljes napot.
Apa hamarosan visszajön. Fogja a kezem, becézget, szerintem örül, hogy megint kisgyereknek tűnök. A húszas éveimben járok, de most nagyon kiszolgáltatottnak, esetlennek érzem magam. Nem mintha ez korfüggő lenne, persze. Apa beszélt dr. SM -mel, aki SM-et diagnosztizált. Most már lehiggadtam, és bár nagyon reméltem, hogy másról van szó, nem hisztizek. Kétségbe is eshetnék, de a másodperc töredéke alatt úgy döntök, meggyógyulok, a kétségbeesésen amúgy is túl vagyok már. Apa azt mondja, hogy az agyunkról nagyon keveset tudnak az orvosok, és már kezd érvényt szerezni magának az alternatív gyógyítás, neki pl. van egy ismerőse… Már megszoktam, hogy mindenki előszedi a sclerosisos ismerőseit, hogy lelket öntsön belém, de tudom, hogy ez az a betegség, ami mindenkinél más, amiről nagyon keveset tudnak az orvosok is. Azt is mondta dr. SM, hogy bevesz majd engem a fiatal sclerosisos betegek gyógyszerprogramjába.

Szerző: H. Hanna. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek