To bi or not to bi

És igen, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg az én fejemben is a dolog. Mégis, ahogy ott álltunk késő este a bárban, próbáltam úgy tenni, mintha a kérdés váratlanul ért volna. Pedig váratlanul csak Jo természetessége ért. Ahogy mélyen a szemembe nézve végre bedobta azt, amiről én csak titokban álmodoztam.
De hát Jo egy másik világban nőtt fel. Bár családi gyökerei a Közel-Kelethez kötik, ízig-vérig felső osztálybeli, nyugat-európai lány. Olyan magától értetődően repked Madrid és London, New York és Damaszkusz közt, mint ahogy én bebuszozom Budaörsről a körtérre. És hasonló természetességgel kezeli saját biszexualitását is. Alapesetben inkább a férfiakra bukik, de pár évvel ezelőtt egy ideig együtt élt egy lánnyal, és voltak egyéjszakás kalandjai is bőven. Most épp őrülten szerelmes, ezúttal egy férfiba. Nemrég házasodtak össze.
Én hiszek a skálaelméletben. Eszerint ha a sze­xualitást egy skálának képzeljük el, aminek az egyik végén a 100 százalék hetero-, a másikon pedig a 100 százalék homoszexualitás van, akkor a többségünk valahol a középső széles sávban helyezkedik el. Persze az emberek javarésze sosem jut még a közelébe sem annak, hogy a saját nemével kapcsolatos fantáziáit megvalósítsa, így a sokszor ösztönösen bevillanó vágyképek örökre megmaradnak mélyen őrzött titkoknak. Hogy mennyire elfojtva, az leginkább a társadalmi elfogadottságtól – vagy inkább el nem fogadottságtól – függ.
Ismertem egy fiút, aki a pesti éjszaka egyik legnagyobb szoknyapecére volt – tegyük hozzá, igazán bájos szoknyapecére –, az ágyban viszont legjobban az anális ingerlésre bukott. Olyannyira, hogy egy-két, felcsatolható dildóhoz elég bátor barátnőt is elfogyasztott. Más kérdés, hogy szerencséjére nyitott, nagyvárosi közegben élt és nőtt fel, így viszonylag ritkán kellett igazodnia az olcsó „seggbekuki höhöhö” poénoktól bűzlő, átlagos magyar férfiközeghez. Nem is sokat gyötörte magát azzal a felesleges áldilemmával, hogy most akkor ő meleg-e vagy sem. Élvezte barátnőivel az analitást és kész.
A lányoknak ez persze könnyebben megy. Jóval kevesebb az előítélet a leszbikus szerelemmel szemben, és persze a közelébe sem ér annak az agresszivitásnak, amellyel a többségi társadalom (főként férfi) tagjai gyűlölni képesek a meleg fiúk szexualitását. („Felőlem azzal buzulnak, akivel akarnak, csak ne mutogassák magukat, mert elhányom magam.” – Ma kábé ez az átlagmagyartól elvárható legliberálisabb pozíció.)
Egy lánytól azonban a szeretet testi kifejezése – jó esetben – természetes, sőt, elvárt. Márpedig a hevesebb kamaszkori barátnőviszonyok nem sokban különböznek egy rendes párkapcsolattól. Van bennük minden, ami szerelemben lenni szokott: rajongás, gondoskodás, féltékenység, harag – és igen, testiség is. Ez persze elsősorban nem szexuális, csak amolyan majmos-kurkászós hajbirizgálás, szeretgetős átölelés, na meg az összetartozást hirdető, obligát kézen fogva sétálás. De ki tudná megmondani, hogy hol a határ a barátnős gyengédség és az érzéki gyengédség között? Nem is túl nehéz átcsusszanni rajta – annál ijesztőbb elsőre –, főleg, ha segít néhány pohár gátlásoldó alkohol. Tegye fel a kezét, aki úgy csinálta végig a kamaszkori bulijait, hogy egyetlenegyszer sem csókolózott, majdnem csókolózott, vagy akart csókolózni lánnyal, de legalábbis látott lányokat csókolózni. Na ugye.
A fiatalkori lányélmények zöme valószínűleg ilyen részeg éjszakákon esik meg, legtöbbször inkább kíváncsiságból és buliból, mintsem igazi leszbikus vágyból. Kevésből lesz persze igazi szex. Emlékszem, elsős gimnazista voltam, amikor először elengedtek egy szilveszteri házibuliba. Igaz, csak a szomszédba, és
onnan is haza kellett mennem éjfélkor. (Máig se tudom, hogy a szüleim szigorúbbak voltak-e az átlagnál, mindenesetre aznap este nagyon utáltam őket. Azóta meg folyamatosan hálás vagyok, amiért 18 éves koromig fogták a gyeplőmet.) Nem volt nagy buli, közeli osztálytársak és barátok gyűltünk össze, úgy húszan. Talán ittunk, talán táncoltunk is, nem emlékszem. Csak arra, hogy egy idő után egymás hegyén-hátán hevertünk a kanapén, zenét hallgatva, röhögcsélve. Aztán egyszer elhalkultunk: valami nagyon finom hangulat szállt le ránk. Véletlen érintésekkel indult, véletlennek álcázott simításokkal folytatódott. Valaki a hajammal játszott, valakinek a karját cirógattam. Olyan távol volt ez a szextől, mint én akkoriban, tök szűzen, alig néhány hónappal életem első csókolózós járása után. Felbukkant életünkben az érzékiség, mi pedig tág szemmel rácsodálkoztunk. Lehet, hogy a felismerés öröméből fakadt a közös élmény. Hogy ugyan a gyerekkorral együtt hátra kell hagynunk a biztonságos anyai ölelést, kárpótlásul vár minket odaát a gyengédségnek egy másfajta, de annál izgalmasabb világa. És persze az is lehet, hogy megszépítem a múltat, és velem ellentétben a többiek akkoriban már rég gyakorlott erotikahajhászok voltak. De nekem talán ez volt az egyik utolsó gyerekkori éjszakám.
Jó tíz évvel később az az éjszaka Jóval pedig az utolsó kamaszkalandjaim egyike. Egyik legszebbike.

Szerző: Hevesi Flóra, portré: batár zsolt, smink: Hornyák judit, fotó: profimedia.hu. Ez a cikk a 2012. évi januári számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek