Kísért az exnője

Nocsak! Végre egy elégedett levélíró, akit csak egyetlen dolog bánt! Amikor lelkendezve meséltem rólad egy kolléganőmnek, azonnal rávágta: „Majd fogja több is!” Mármint bántani. Nem osztom a gyanakvását. Persze lehet, hogy később bántani fognak a különbségek – pont azok a tulajdonságok, amelyekért a nagy szerelem idején annyira odavagyunk. Az viszont csak rajtunk múlik, hogy felnagyítunk-e minden apró problémát vagy sem. Tudjuk, vannak, akik a bolhából is elefántot csinálnak, és társuk szavai, viselkedése, gesztusai mögé olyan szán­dékokat képzelnek, amelyektől álmatlan éjszakáik lesznek. Ők azok, akik nem megoldandó feladatokat látnak, hanem problémahalmazokat, és erőlködve, homlokráncolva küzdenek meg mások számára egyszerű helyzetekkel is.
De te nem ilyen vagy.
Leveledből kitűnik, hogy élvezed ezt a kapcsolatot, érzelmileg és szexuálisan is jól kijössz a partnereddel. Bár te ezt a szerencsének tulajdonítod, véleményem szerint nagy szerepet játszik boldogságodban pozitív gondolkodásod, elfogadó természeted is. Nyilvánvaló, hogy ezért nem szoktál sokáig egyedül maradni. Csak az bánt, ami az orrod előtt van. Az pedig egy régi felirat.
Válasszunk külön két dolgot. Egyfelől azt, hogy a párod most hozzád kötődik, másfelől azt, hogy a testén egy másoknak feltűnő jelet visel: egy régi érzelem nyomát. Nem véletlenül használom a „másoknak feltűnő” kifejezést. Az ön­magunkon lévő hegek, anyajegyek és tetoválások előbb-utóbb beépülnek a testképünkbe, így mi magunk már észre sem vesszük őket.
Minden szempontból jól vagytok, imádjátok egymást – írod. Barátod tehát nem szokott egy-egy óvatlan pillanatban sírdogálni a régi kapcsolata után. Semmilyen érzelmi távolságtartást nem észlelsz rajta, nem látod, hogy friss csalódást hordozna magában. Csak egy krikszkraksz zavar, amely mögött már nincs semmi. Egy régi hűség tartós nyoma ez, amely a divaton és az ifjúkori meggondolatlanságon kívül egy fontos dologra utal. Arra, hogy a párod nagyon is képes szilárd, mély érzelmekre.
Jobb esetben valamennyien képesek vagyunk ilyesmire. Mindannyiunk mellkasán ott viríthatna egy vagy több név. Képzeld te is a szíved fölé a saját egykori szerelmeidet. Nos, milyen érzés? Hadd tippeljek: semmilyen, ezek a régi történetek ma már nem mozgatnak meg. Legfeljebb az emlékek nosztalgikus-édes-keserű hangulata érint meg, igaz? De ezeknek már nincs súlya. A barátoddal ugyanúgy együtt van a múltja, ahogy veled. Mindannyian hordozunk a hátunkon egy kisebb-nagyobb puttonyt, tele elmúlt dolgokkal, csakhogy azt nem lehet levenni. Így kell elfogadnunk egymást, akár van róla nyom a testünkön, akár nincs.

NEKED IS VAN KÉRDÉSED, VÉLEMÉNYED? ÍRD MEG NEKÜNK!
e-mail: evaszakerto@marquardmedia.hu,levélcím: Marquard Media Magyarország Kft.,
Éva magazin, 1033 Bp., Hajógyári-sziget 213.

Szöveg: Klettner Anikó klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus, az Állami Egészségügyi Központ Urológiai Osztályának pszichológusa, Illusztráció: László Zsuzsi, fotó: Batár Zsolt, smink: Zentai flóra

Ez a cikk az Éva magazin 2010. júniusi számában jelent meg először. Minden jog fenntartva!

« vissza

Kommentek