A tökéletes karácsony forgatókönyve

Idén már október végén megkezdődött a karácsonyszezon. Bármerre járok, szól a Csendes éj, a bevásárlóközpontokban kikerültek a meglehetősen kopottas gagyi gömbök a műanyag fenyőágakra, és mindenhol nagy erőkkel sulykolják belénk, hogy már tegnapelőtt el kellett volna kezdenünk a készülődést.
Sajnos ilyen szempontból klasszikus fogyasztó vagyok, a gyönyörűen feldíszített kirakatfák, az újságokban sorozatosan megjelenő mesés receptek hatására ugyanis minden évben már november elejére megfogalmazódik bennem az épp aktuális tökéletes karácsony forgatókönyve. Lelki szemeim előtt már most látom a hibátlanul feldíszített, bronz összhatású fát és önmagamat, amint ízléses karácsonyi mintás köténykében sütöm a mennyei mézeskalácsot: illata belengi még a folyosót is. Elképzelem az Aprók csillogó szemét, ahogy várják a Jézuska csengetését, és rohannak a fához megnézni az ajándékokat. És természetesen látom a saját gyártmányú gasztronómiai remekműveimtől roskadozó asztalt, valamint a férj elismerő tekintetét, amellyel nyugtázza, hogy igen, valóban egy szakács őstehetséget vett feleségül.

Túlgasztronomizálni
Aztán az élet rendre felülírja a jól felépített karácsony-forgatókönyveimet, így folyton csalódás lesz a vége. Egy alkalommal olyan gasztronómiai remekművet alkottam ebédre, hogy a férjem nem tudott önmérsékletet tanúsítani és úgy teleette magát, hogy egész délután csak fetrengett. Aztán pont amikor csengetett a Jézuska, mintegy végszóra ki kellett rohannia a vécére, így az angyalszárnyak suhogása helyett az ő rosszullétének hangjait hallhattuk. Egy másik karácsonyt olyannyira túlgasztronomizáltam, hogy reggel 7-től délután ötig jószerével ki sem mozdultam a konyhából, a csini kötényem koszlott ronggyá avanzsált, aztán porcukortól ragacsos hajjal, kissé reszketeg térddel, hullafáradtan énekeltem a Mennyből az angyalt, majd fél 9-kor (még a desszert előtt) bevágtam a nyálcsorgatós szunyát a kanapén, és csak hajnali háromkor ébredtem fel irdatlanul elfeküdt nyakkal. Olyan is volt, hogy előre meg nem fontolt szándékkal hihetetlenül magasztos hangulatba kerültem, eggyé szerettem volna válni a karácsony szellemével, ezért indítványoztam a szüleimnek és a tesómnak, hogy énekeljünk zsoltárokat, vagy gyalogoljunk el a térdig érő hóban az éjféli misére. De a többi családtagom nem volt hajlandó osztozni az áhítatomban, és se énekelgetni nem akartak gyertyafénynél, se a mínusz 10 fokban több kilométert sétálni, csak a Beethoven II-t bámulták egy pohár borral a kezükben, én meg ott maradtam egyedül a nagy magasztomban, és nagyon dühös voltam a földhözragadt rokonságomra.
Lényegében nem tudok egyetlen karácsonyi forgatókönyvről sem, amely szép rendben megvalósult.
Idén megfogadtam, hogy nem tervezek el előre semmit, így nem érhet túl nagy csalódás. Mindenki tudja, hogy a karácsony lényege nem a drága ajándék, nem a nagy zabálás és nem is a félholtra gürizett családanya, hanem az együttlét és a szeretet. Így van, ezt fogom szem előtt tartani. Egyfélét főzök (na nem meleg szendvicset, mint tavaly), és nem pepecselek éjszakákon keresztül 48 (2 gyerek) egyforma rénszarvasos adventinaptár-zsákocska megvarrásával, mert állati nagy strapa volt, és ingem-gatyám, plusz egy csomó időm ráment, mire minden zsákba kitaláltam valamit, ami lehetőség szerint nem tartalmaz finomított szénhidrátot, de azért nem is csak egy Pókember-matrica.

Csak egyszerűen!
Nem fogom elvárni, hogy a gyerekek szenteste meghitten énekelgessenek velem és Jézus születéséről beszélgessünk (de azért örülök, ha így lesz), hanem tudomásul veszem, hogy őket most még a játék érdekli, továbbá nem leszek morcos, ha latyak van hó helyett.
Nem csinálom saját kezűleg bonyolult díszeket, mert nincs se túl sok kézügyességem, se kitartásom, valamint nem veszek méregdrága új díszeket holmi divathóbortból kifolyólag, mert ismerem a saját korlátaimat, és tudom, hogy jövőre megint másfélére fogok vágyni, meg aztán a gyerekeknek is fontos, hogy évről évre ugyanazokat a díszeket lássák, hiszen így alakul ki a szívükben a hagyomány. (Nekem is azonnal eszembe jut az a csíptetős, hullatós farktollú, krómozott papagáj, ha a gyerekkorom karácsonyára gondolok).
Bár most az Éva Adventben láttam egy szuper adventi naptárat, úgyhogy azt talán mégis megcsinálom! Nem is kell varrni, csak szépen felcsipeszelni a díszes csomagolópapírból készült zsákocskákat – ennyit még én is meg tudok csinálni. És tehetnék bele diót meg mogyorót! (Legfeljebb még egy-két matchboxot és kicsi pónit meg még amit jártamban-keltemben találok.) Valamint láttam gyönyörűséges türkizkék üveggömböket, amik meseszépen feldobnák a bronz összhatású karácsonyfát, igazán elég lenne egy pár darab, nem is kerülne annyira sokba, a gyerekek pedig ragaszkodhatnának a jól ismert bronz rénszarvasokhoz.
A menüt illetően … Jaj ne. Hát mi ez, ha nem egy félig megírt karácsonyi forgatókönyv???

Szerző: Kelemen Kata (lustanyu.hu), fotó: Europress. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek