Harapásveszély!

2011. január 12., szerda. Kedves Szülő! Ákost ma megharapta egyik társa a bal vádliján.
2011. január 13., csütörtök. Kedves Szülő! Ákost ma megkarmolta egyik társa a nyakán” – olvasom a bölcsis üzenőfüzetet, amit Mariann, a 2 és fél éves Ákos anyukája mutat nekem.

Ez különösen rossz hét volt szegény Ákosnak. „Beszéltem a gondozó nénikkel, türelemre intettek. Nem hibáztatom őket. De azért az borzasztó érzés, hogy ilyen áldozattípus a gyerekem. Tudom, hogy helytelen, amit érzek, de szeretném, ha egyszer már azt olvasnám az üzenőfüzetben, hogy: »Kedves Szülő, Ákos ma lekevert egyet a társának.« Félre ne érts, soha nem neveltem a fiaimat erőszakos viselkedésre, és álmomban sem hittem volna, hogy egyszer tudat alatt azt fogom kívánni, bárcsak bántana valakit a gyerekem.”

Mindenkinek rossz
Egy ilyen helyzet mindenkinek nehéz. Nehéz az óvónőnek, mert nagyon kínos egy gyereket úgy visszaadni a szülőnek, hogy sérülések vannak rajta. Nehéz a szülőnek is. A harapós gyerek szülője – jó esetben – szégyenkezik a gyerek viselkedése miatt. A megharapott gyerek szülője pedig úgy érzi: nem elég, hogy elszakadt a szeme fényétől, nem képes megvédeni, de még az is előfordulhat, hogy nem adta jó helyre, hiszen bántják, szenved. Mit tehet a bántalmazás áldozatául esett gyermek szülője? Többféle megoldás kínálkozik, ám mindegyiknek van hátránya. Ha arra biztatjuk, hogy üssön vissza, akkor lega­lizáljuk az erőszakot, ha magunk próbálunk beszélni a kis támadóval, akkor azt a hamis képzetet alakíthatjuk ki gyermekünkben, hogy mindig megoldjuk helyette a konfliktusokat. Ezt a témát jártuk körbe Mózes Eszter klinikai gyermek-szakpszichológussal.
Több ma az agresszív kisgyerek, mint korábban?
Sok szülő tapasztalata azt sugallja, hogy ebben a világban csak erőszakkal lehet érvényesülni. Sokan úgy látják, hogy az viszi valamire, aki buldózerként halad előre, ezért a gyereknek már kicsi korában meg akarják tanítani a farkastörvényeket. Én mégis azt hiszem, hogy nem az a megoldás, ha erőszakra buzdítunk, visszaütésre tanítunk. Egy ilyen konfliktusban nem feltétlenül akkor lesz győztes a gyerek, ha a támadót „megsemmisítette”, ha a sértést megtorolta – véleményem szerint sokkal nagyobb győzelem az, ha a támadást elhárította. Különösen igaz ez az óvodai vagy bölcsődei harapások, támadások esetén: ezek hirtelen felindulásból jönnek, hiszen a kisgyerekek még nehezen tudnak úrrá lenni az ösztöneiken. Ilyesmit tulajdonképpen csak úgy lehet megakadályozni, ha az érintett kitér felindult társa útjából.

Más a bölcsi, más az ovi
Ugyanarról van szó a bölcsiben és az oviban?
Nem. Különbséget kell tennünk a bölcsődei és óvodai esetek között. Egy-két éves korban a gyerekek gyakran harapnak – akár szeretet vezette felindulásból is. A szülő segíthet a gyermeknek megérteni, hogyan érzékelje idejében a másik gyerek lelkiállapotát. Egy harmadiknak született kisgyerek már 1-2 éves korában pontosan tudja, hogy ha nagy robajjal elzúdulnak mellette a testvérei, akkor tanácsos behúznia a fejét, különben akár véletlenül is fellökhetik. Ez a tapasztalat hiányzik sokszor a bölcsiben „áldozattá” vált gyerekekből, ezért hasznos az elsőszülöttet időnként gyerektársaságba vinni, az esetleges konfliktusnál pedig nemcsak
a támadót instruálni, hanem azt is, akit megtámadtak. Ezzel segítünk neki tapasztalatot szerezni, és ha legközelebb a bölcsiben valamelyik társa feldúlt állapotát észleli, hamarabb kitérhet az útjából.
Egy óvodás inkább haragból agresszív?
Ovis gyerekeknél a harapásnak már többnyire mélyebb oka van. Mint ahogy annak is, ha mindig a mi gyermekünk válik ilyen támadások áldozatává. Érdemes átgondolni, hogy nincs-e valamilyen nehézsége, nincs-e lemaradva valamiben. Könnyebben válhat áldozattá, ha például nem hall jól, vagy ha a beszédfejlődése elmaradt, ezért nehezen fejezi ki magát, és nem értik meg a társai. Ha ugyanaz
a két ovis gyakran verekszik, de emellett sokat játszanak is egymással, a támadás az érdeklődés jele is lehet. A konf­liktus megoldásában segíthet, ha a gyerekek az ovin kívül is találkoznak és közösen játszanak. Mindenesetre célravezetőbb, mint ha például apuka mind a 185 cen­tijével a másik gyerek fölé tornyosul és megfenyíti.

Tükör a szülő előtt
Mit tehetünk, ha nem javul a helyzet?
Előfordulhat olyan súlyos eset, hogy elkerülhetetlen az óvodaváltás. Azt szoktam javasolni a szülőknek, hogy tegyék mérlegre a kellemetlen élményeket és a gyerek egyéb óvodai tapasztalatait. Ha a kicsi szívesen mesél arról, hogy mit csináltak, hova kirándultak, mit játszottak, és mellesleg lezajlik egy-két inzultus, akkor nincs miért aggódni. De ha hosszabb távon túlsúlyba kerülnek a negatív élmények, a gyerek szorong az elszenvedett bántalmazások miatt, akkor tanácsos óvodát váltani, és gyerekpszichológus bevonásával segíteni az élmények feldolgozását.
Agresszív gyereknek agresszív a szülője is?
A gyermek kiváló radar és egyben a szülő elé tartott tükör. Figyeli a viselkedésünket, tőlünk tanulja a konfliktuskezelési mintákat mind a súlyos, mind a hétköznapi helyzetekben: abból, ahogyan megoldjuk a családban a nehézségeket, vagy ahogyan arra reagálunk, ha erőszakosan elénk tolakodnak a sorban. Emiatt borzasztóan fontos, hogy a szülő hiteles legyen. Ha egy édesanya csendes természetű, és a békesség kedvéért inkább otthagyja a csúnyán ráförmedő eladót, akkor hiába biztatgatja szintén visszahúzódó gyermekét a harcias visszavágásra, a gyerek tökéletesen érzékeli az ellentmondást, és összezavarodik. De fordítva is igaz. Ha a szülő káromkodva rázza az öklét az elébe vágó autósra, akkor fölöslegesen magyarázza a jelenetet végignéző gyerekének, hogy szép szóval kell a vitákat rendezni.

Szöveg: Kelemen Kata, fotó: Red Dot/Corbis. Ez a cikk a 2011. évi szeptemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek