Bepisil, pedig már 7 éves

Lehet, hogy a kérdés egyszerű, a válasz viszont bonyolult, de legalábbis sokrétű. Először is nem mindegy, hogy a kis­fiú még nem is volt szobatiszta, vagy pedig „visszaeső”. Az első esetben nem tanulta meg a záróizmok kontrollját, tehát hiányzik egy tanulási folyamat, a másodikban viszont bizonyára valamilyen lelki hatás (trauma) érte.

Azt tekintjük visszaesőnek, aki már biztonságosan szobatiszta volt, s egyszer csak újra bepisil?
Pontosan. Újra bepisil, méghozzá rendszeresen. Sokszor igazán nyilvánvaló ok húzódik meg a háttérben: kistestvér születik, a gyerek új környezetbe kerül, haláleset történik a családban, megijeszti egy ráugató kutya. Sok minden lehet.
Minden esetben meg lehet találni az okot?
Nem biztos, de mindenképpen meg kell próbálni, sokszor pszichológus segítségével. S ha legalább sejtjük a dolgot, okvetlenül beszéljünk róla a gyerekkel.
De hogyan beszéljünk, hogy ne okozzunk még nagyobb traumát?
Azt fölösleges is mondani, hogy semmiképpen se szidjuk le, ne büntessük meg. Ne legyen ez állandó téma, de ne is legyintsünk rá, ne tegyünk úgy, mintha észre sem vennénk. Bátorítsuk óvatosan, mondjuk neki, hogy ő ügyes gyerek, ezt is meg tudja oldani. De ne nyomuljunk nagyon, itt is meg kell találni az arany középutat.
Nehéz kerülni a témát, ha mindennap pizsamát, ágyneműt kell cserélni, matracot szellőztetni.
Ezért is fontos, hogy minél hamarabb kiderüljön az ok.
A helyzet sokszor a szülő és a gyerek közti játszmává fa­jul. A szülő kísérletezik: nem engedi a gyereket este hat után inni, felébreszti az éjszaka meghatározott óráiban, mindenféle csodakészülékeket állít be – általában nem sok sikerrel, vagy ha mégis, a megoldás csak átmeneti.
Talán nem is érdemes ennyi energiát ráfordítani. Majd csak kinövi – így is okoskodhat a szülő –, a felnőttek nem szoktak bepisilni.
Ez igaz, de az is igaz, hogy nem feltétlenül a szülőnek kell megoldania a problémát. Ha nem javul meg a helyzet – mert azért az is előfordulhat, hogy tényleg csak rövid, átmeneti visszaesésről van szó, stabilizálódik a gyerek lelki­állapota, s minden rendbe jön –, akkor keressük fel a gyer­mekpszichológust.
Mennyi a türelmi idő?
Alapszabály, hogy ne aszaljuk a gyereket a tünetekben, hanem forduljunk szakemberhez. De ne rohanjunk rögtön az első eset után, csak akkor kérjünk segítséget, ha mondjuk 4-5-6 hónap alatt sem javul a helyzet. Gyakori hiba, ha a „balesetekre” a szülőnek kész a magyarázata: felfázott, biztos beteg lesz, rosszat álmodott, előző nap túl sokat ivott satöbbi. Ilyenkor sajnos későn kezdik kezelni a neurotikus tüneteket.
Mindig lelki okokra kell gondolnunk?
Többnyire igen, bár – ritkán – előfordul szervi probléma is. Ha a pszichológus nem lát lelki okot, szakorvoshoz fogja átirányítani a gyereket.
Vannak veszélyeztetettebb gyerekek?
Egyes irányzatok így értelmezik a gyerek viselkedését: a vizelet, amíg a testén belül van, az övé, de amint távozik, az már veszteség, ezért nem adja, visszatartja a végsőkig. Természetesen kudarcot vall és bepisil. Ugyanezen irányzat szerint a széteső családokban a gyerek, szintén nem tuda­tosan, a bepisiléssel hozza össze az elvált szülőket, az egymástól távol került családtagokat (a szétfolyó és elterülő vizelet összeköti a „bent” és a „kint” körét).
El merjük engedni nyári táborba azt a gyereket, aki éjjel még be-bevizel? Nem lesz ez neki nagyon kínos?
Nincs mindenkire érvényes válaszom. Akarata ellenére semmiképpen se küldjük a gyereket nyári táborba. Ha ő maga akar menni, akkor talán ez a helyzet lesz a megoldás kulcsa, hiszen ott nem a mamának-papának teljesít, nem vár külső megerősítést, ez az egész pisilés az ő ügyévé válik – ami amúgy is a legfontosabb a szobatisztává válásban.

Szöveg: Betlen Katalin, Fotó: profimedia.hu
Ez a cikk Bepisil, pedig már 7 éves címmel az Éva magazin 2009. évi júniusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek