Te simán rábízod a nagyira a gyereket?

Elkényezteted, mondja az anyjának, az a dolgom, hangzik a viszontválasz. Az unoka, az unoka, neki jár a toronyóra lánccal, és a csillagos ég a határ. De mi van, ha a szülő azt szeretné, hogy a gyereke inkább a földön járjon?
Fülöp Virág írása

Angyalnagyi
Persze a nagyinál mindent szabad, itthon meg semmit, panaszkodik a négyéves Hanna, amikor a mamája éppen kulcsra zárja a konyhaszekrényt az orra előtt. A szerényben van a csoki, amiből két kockánál nem jár több. Ez van, mondja nagy Hanna, ügyet sem vetve kis Hannára, pedig lánya komoly színészi teljesítménnyel rogy a padlóra, és szenved halálos csokoládéhiányban. Ez van, folytatja nagy Hanna, az anyósom teletömi őket édességgel, nálunk pedig egyszerűen nem divat. Hiába szólok neki, hogy a gyerekekkel szúr ki, egy kis csoki nem árthat címszóval, folyamatosan eteti őket, és még látványosan sajnálja is a lányokat. Most mondd meg, mit csináljak? Ha betegek, a nagyi mindig kéznél van, a lányok igénylik is, tudja a régi házi gyógymódokat, itt alszik, rengeteget segít. Mit csináljak? – Nem tudom én sem, ne engedj, mondom neki. Beszélj vele, beszélj az anyósoddal, mondom nagy Hannának, közben kis Hanna befejezi a szenvedést, és egy filctollal firkálni kezdi a padlót. – De hát ezerszer elmondtam neki, megegyeztünk, hogy mi neveljük a gyerekeket, ő pedig mindenben mellettünk áll, mondja Hanna. Az én szüleim vidéken élnek, jó, ha kéthavonta látják a gyerekeket, de ott nincs is gond. Falusi ház, mennek a nagymamával tyúkot etetni, horgászni járnak a nagypapával, megnézik a kecskét, kész az élmény. Itthon meg kezdődik minden elölről és én rettegek az ünnepektől, mert a pesti nagyi biztos, hogy kétszer annyi ajándékot vesz nekik mint kellene. Lassan odáig jutunk, hogy kis Hanna jobban várja, mit kap a nagymamától a születésnapjára, a mi ajándékunk már alig számít. Ha nekiszegezem az anyósomnak a kérdést, hogy mire jó ez a nagy költekezés, azt mondja, de hát kire költsek, ha nem rájuk, egy öregasszonynak már nem kell semmi. Úgyhogy nekünk mindig megvan a legújabb Barbie baba, én egyet engednék, de hét van belőle. Van négy zenélő játékmobilunk, két világító mackónk, meg hat darab illatos műanyag hercegnőnk. A gyerekek persze imádják a nagyit, mindig hoz ajándékot, és bármire rávehető. Nála lehet fagyit enni ebéd előtt vagy sütizni az ágyban, minden kívánság teljesül, egy időben kis Hanna Angyalnagyinak hívta, hát nem őrület? Én meg maradok a gonosz anya szerepében, mert próbálom az ésszerű korlátokat megtartani.

A sapka
Cseng a telefon. Jutka kotorászik a táskában, nem találja, a mobil egyre hangosabban berreg, végre megvan. Melyik gombot kell megnyomni, szemüveg nélkül nem látja. Egyik kezében a telefon, másikkal a babakocsit ringatja. Felveszi. Halló! Megismeri a lánya hangját. Anyu vedd ki a sapkát Balázska szeméből, biztosan becsúszott! Tényleg. A baba békésen alszik a sapka alatt, még jó is, hogy nem süt a szemébe a téli nap. Jutka óvatosan megigazítja a fejfedőt, Balázska megmozdul, de nem ébred fel. Sétálnak a parkban, megint megszólal a telefon, a lánya az iránt érdeklődik, hány takaró van Balázskán, mert hallotta a rádióban, ma nagyon hideg lesz. Kettő, válaszolja Jutka, de van még egy tartalék a kocsi aljában, rátegyem? Persze, mondja a lány, és mikor jöttök, kérdezi. De hát még csak fél órája vagyunk lent, azt mondtad, legalább egy órát sétáljunk. Jó, de nem ilyen hidegben! Leteszi. Jutka megfordítja a kocsit és elindul hazafelé. Negyedóra alatt otthon vannak. A meleg lakásban felébred a kicsi, sírni kezd. Látod, már éhes, mondja a lánya, szemrehányással a hangjában. Jutka utánamegy, segíteni akar, de legfeljebb a pelenkát foghatja, amivel Balázska száját törölgeti ebéd közben a mamája. Balázska jókedvű, maszatos képpel rávigyorog a nagymamára, ez a fogatlan mosoly mindent megér, dönti el ott helyben Jutka. De édes, mondja a lánya, hogy örül neked. Jutka boldog. Mindent megtenne azért, hogy kivívja lánya elismerését, hogy bebizonyítsa érdemes a nagymamaszerepre. Eddig egyszer hagyták rá az unokáját, a fiatalok barátokkal voltak vacsorázni, kell egy kis kikapcsolódás. Balázs és Jutka remekül megvoltak, a nagymama éppen a szőnyegen hasalt, amikor a lánya belépett az ajtón. Alig telt el egy óra, biztosan itthon hagytak valamit, gondolta. Anyu te mit csinálsz? – kérdezte a lánya. Jutka éppen egy kisautót piszkált ki a dívány alól. Ez bement ide, mondta lihegve, és Balázskának ez a kedvence. De anyu, Balázsnak már rég fürödnie kéne, és a pelenkáját kicserélted? Még nem, de mindjárt, mindjárt, olyan jól eljátszottunk. Jutka ránéz az órára, tényleg már fél nyolc, jogos a harag. De te mit keresel itt? vonja kérdőre az aggódó anyát, hazajöttem, válaszolja, mert úgy éreztem a gyereknek szüksége van rám. És a baráti vacsora? Otthagytam őket, megeszik nélkülem is, mondja a lánya. Azzal fordul, és már ereszti a gyerek vizét, cseréli a pelenkát, készíti a kiságyat. Jutka mindenhol a nyomában, de nélküle is megy minden, mint a karikacsapás. Pedig kettőt felneveltem, mormogja, és kimegy, megkeresi a kabátját.

A látogatás
Itt vannak anyámék, jelenti az ablakból a férje, nincs túl sok öröm a hangjában, pedig legalább egy hónapja nem látta a szüleit. Dóra kapkod, a nappaliban játékok hevernek szanaszét, papucs az asztalon, gyurma ragadt a terítőre, nincs már idő kicserélni. Csengetnek, a gyerekek repülnek az ajtó felé, nagymama, nagypapa, kiabálják, és már ott ugrál mindkettő, arra sincs idő, hogy a nagyszülők a kabátot letegyék. Peti a nagyanyja nyakában szimatol, jó illatod van, mondja neki, az asszony kacag, közben vetkőzik, megint olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Sári a nagyapját nézi, csillogó szemmel simogatja a ráncos homlokot, imádja a papát. Na menjünk be, mondja a nagymama, és egy perc alatt felméri a helyzetet, megint rendetlenség van, a menyére néz, de aztán nem szól egy szót sem. Üljetek le, mondja Dóra, és zsebre vág egy fél pár gyerekzoknit, közben ujjaival a haját gereblyézi. Régóta nem jutott el fodrászhoz, irigykedve nézi anyósa frissen vágott haját, milyen jól néz ki még mindig, gondolja. Kértek kávét, kérdezi, ne fáradj, válaszolja az asszony, majd megcsináljuk magunknak. Egy perc múlva már a konyhában van, fedőt emel, mi volt az ebéd, benéz a hűtőbe, megállapítja, hogy túl sokat költenek sajtokra, nem egészséges, ahelyett, hogy gyümölcsöt, zöldséget vennének, a gyerekeknek kell a vitamin. A kávé végül elmarad, Dóra áll és hallgatja a leckét arról, hogyan kellene helyesen táplálni a gyerekeket, ugye Peti is milyen sovány, biztos nem eszik eleget. A hétéves Peti ebből mit sem hall, a nagyapja hátán lovagol, a hároméves Sári sikongatva ugrál körülöttük. De a ti dolgotok, én nem akarok beleszólni, fejezi be anyósa, és a fia után néz. Dóra sejti, mi következik: anyósa most majd felajánlja a segítségét a férjének, elmondja, hogy Dórának sok ez a két gyerekkel. Bár nem mondják, Dóra pontosan tudja, hogy nem ilyen asszonyt képzeltek a fiuk mellé. Eleinte próbált megfelelni az elvárt képnek, de aztán feladta, harminckét évesen már nem fog megváltozni, még az anyósa kedvéért sem. A nagymama most sorra veszi a gyerekeket, mi volt az iskolában Peti, mutasd az ellenőrződet, hát ez mi? Így nem lesz bicikli húsvétra, aztán megsajnálja a megszeppent unokát, na jó, majd meglátjuk. Sári, hány verset tanultál meg az óvodában, halljuk. Sári szaval, közben az anyját keresi a szemével, Dóra súg neki. A nagymama hátrafordul, hagyd, hogy a gyerek maga küzdjön meg az eredményért, mi lesz így belőlük, ha mindig kisegíted őket? A mai világban csak a saját erejükből juthatnak előre, meg kell tanulniuk! Dóra védi Sárit, még csak hároméves, könyörgöm, mit akarsz tőle? Nem lehet elég korán kezdeni, jelenti ki sértődött hangon a nagymama, ez igaz, mondja a nagypapa is, az én időmben nem kényeztették el ennyire a gyerekeket. Volt egy falovunk, aztán örültünk, ha nem kaptunk ki minden este. Most más világ van, mondja Dóra, én nem verem a gyerekeimet. Egy-két pofon még nem ártott senkinek, mondja a nagymama, én is keményen fogtam a fiamat, és lett is belőle valami! Büszkén körülnéz, jogász, jövőre bíró is lehet, mit gondolnak, ha elengedte volna a gyeplőt, akkor is kitűnő lett volna? Én azt akarom, hogy boldog gyerekek legyenek, mondja Dóra halkan.

A pszichológus mondja
Sándor Móni pszichológus, gyakorló mama, két fia van, a 13 éves Bálint és a kilencéves Misi, akikhez 5 nagymama és 5 nagypapa tartozik. Tapasztalata tehát van bőven első kézből is, de hivatalból is. „A gyereknek az a jó, ha megtanul alkalmazkodni. A szülő-nagyszülő viszonyban az a legfontosabb, hogy ha nem akarunk konfliktust, ne adjunk listát a gyerekhez. A kapcsolatot ugyanis éppen a túl sok instrukcióval lehet tönkretenni, és még azzal, ha kőkeményen ragaszkodunk bizonyos, talán nem is olyan fontos szabályokhoz. Amikor úgy tűnik, nagyi a gyereknevelésben direkt anya ellen harcol, akkor biztos, hogy a valódi konfliktus nem ott van, ahol látszik. A meccset a felnőtteknek egymás között kell lejátszani. A gyerekek remekül felismerik, hogy melyik helyzetben milyen szabályok érvényesülnek, és a teljes tiltás ugyanolyan rossz vonal, mint a túlzott engedékenység. Lefordítva: ne vegyünk csokit, ha nem akarunk, de ne csináljunk problémát abból, ha a nagyszülőknél a gyerek bepótolja a hiányt. Kérdezzük viszont meg a nagymamát, mi a baja velünk. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a nagyszülő nem bébiszitter, ne csak akkor számoljunk vele, amikor nekünk kényelmes. Szervezhet a nagyi is programot az unokával, s nemcsak olyankor, amikor mi amúgy sem érünk rá gyerekezni. A nevelési vita a felnőttek le nem játszott csatáját tükrözi, az anyós és a meny közötti feszültség színtere. Az ilyen jellegű problémát az ember a saját mamájával jóval egyszerűbben megoldja, mint az anyósával, ebben az esetben a férj az, aki tehet valamit. Rajta múlik, hogy képes-e megvédeni saját családját a saját szüleitől, kimondja-e az „ebből elég” kezdetű kulcsmondatot. Konfliktus nélkül nem létezik kapcsolat, de egy dologra érdemes ügyelni: az emberek általában olyan nagyszülők lesznek, mint amilyen szülők voltak.”

Az ideális nagyszülő

Misi (9)szerint: sportos és milliárdos, és sok helyre elviszi az unokáját.
Az ideális nagyszülő

Bálint (13) szerint: nem nyaggat, de törődik az unokájával, alkalmazkodó, aktív és nem a régi időkben él.

Misi szerint a nagyszülők soha nem mondják azt, hogy most el kell menniük dolgozni.
Bálint szerint van, amit csak a nagyszülővel beszél meg az ember, és van, amit csak a szülővel.

Bálint és Misi szerint az a legjobb, ha mindkettőből van, a szülő és a nagyszülő is fontos.

A cikk a 2008. márciusi Évában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek