Csábító műsor a szegedi csillagtető alatt

Csábító műsor a szegedi csillagtető alatt

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is kihagyhatatlan előadásokkal várja nézőit. A Tosca címszereplője Rost Andrea, a Vízkereszt intrikusa Alföldi Róbert lesz.

Giacomo Puccini népszerű mesterművével, a Toscával indul az évad. A június 30-án és július 1-jén színre kerülő előadás címszereplője hazánk egyik legnépszerűbb, a nemzetközi operaéletben is megkerülhetetlen énekes, Rost Andrea. Partnere többek közt László Boldizsár és Kálmándy Mihály lesznek. Bocsárdi László rendező az opera üzeneteként azt szeretné kiemelni, hogy egész életünket a szenvedély vezérli. A világot látszólag a férfiak uralják, de igazából a nők irányítanak, így Tosca miatt Scarpia és Cavaradossi is elveszti biztosnak hitt egyensúlyát.

Fergeteges fesztiválelőadás született tavaly az Ének az esőben hollywoodi musicalből, melynek címadó dalát még az is jókedvűen dúdolja, aki sosem látta a világ egyik legismertebb filmjét. Július közepén visszatér az előadás a Dóm térre. Több méteres filmszalagokkal, pompás korabeli jelmezekkel elevenedik meg az álomgyár grandiózus hangulata a színpadon. Sőt, még az eső is elered: a fülbemászó Singin’ in the rain dallamai alatt összesen 532 liter víz zúdul esőcseppek formájában a színpadra.

Shakespeare kacagtató vígjátékában, a Vízkereszt, vagy amit akartokban a bolondozás és a szerelem áll egymással szemben. Álruhák, hamis szerelmes levelek, szövevényes cselekmény, vidám csalafintaságok garantálják, hogy igazán jól szórakozzunk. A Szabadtéritől megszokott látványos kivitelezés elmaradhatatlan. Béres Attila rendező már számos alkalommal varázsolt izgalmas és látványos produkciókat a Dóm téri deszkákra. Ez alkalommal “tettestársai” nem kisebb nevek lesznek mint Alföldi Róbert, Görög László, Pálmai Anna, Czakó Julianna, Hernádi Judit, Bodrogi Gyula, Elek Ferenc vagy éppen Szikszai Rémusz.

Victor Hugo nagyregényéből született a varázslatos musical, A Notre Dame-i toronyőr, melyből egyszerre kapunk képet Quasimodo, Esmeralda, Frollo és Phoebus kapitány érzelmeiről és Párizs utánozhatatlan hangulatáról. Fülbemászó Disney-dallamokkal és egy igazán szenvedélyes történettel andalít a produkció augusztusban. Magyarországon még sosem láthatták a nézők a népszerű darabot, most a Budapesti Operettszínházzal közösen vág bele a nagy kalandba a Szabadtéri. Az előadást Kerényi Miklós Gábor KERO® viszi színre. A csúf, ám csupaszív címszereplő bőrébe a nemrég Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze címet is elnyerő Veréb Tamás bújik.

Ennél aranyosabban nem lehet beszélni a gyerekekkel az apjuk félrelépéséről – így csinálta anno Diana hercegnő

Az utóbbi hónapokban minden Diana hercegnőről szól, hiszen most van a halálának 20. évfordulója, így olyan titkok, információk is kiderülnek róla, amik korábban rejtve maradtak.

Ide utazz a horoszkópod szerint, ha HALAK jegyű vagy!

Maxold ki a pihenést egy csodás vízparti helyen!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

5 lapszám Éva + 5 lapszám InStyle

Csak 2995 Ft