Vadiúj mosdók az Állatkertben

Borítókép: Vadiúj mosdók az Állatkertben
– mutatjuk, milyenek lettek a felújítás után!

Idén szeptemberben a Henkel Magyarország Kft. két márkájának támogatásával felújításra került a Budapesti Állatkert éttermének női és férfi mosdója. Az októberi átadást követően az Állatkert vendégei a már felújított mosdókat használhatják, melyekben akár a felnőttek akár a gyermekek számára tetszetős dekorációs matricákat helyeztünk el.

A projekt célja az volt, hogy a családok egy higiénikusan tiszta mosdóba tudjanak gyermekeikkel bemenni, hiszen a higiénia az egyik legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartani akár egy szabadidős program közben is, mint egy állatkerti látogatás. A Bref termékek a fogyasztók számára higiénikusan tiszta és friss WC-t biztosítanak, a széles termékportfóliót számos WC tisztító és WC frissítő alkotja. Fontos a fogyasztók figyelmét felhívni arra, hogy a WC helyiséget folyamatosan tisztán és frissen kell tartani - a takarítások között is. Kiemelendő a mellékhelyiségek megfelelő eszközökkel való tisztán tartása, valamint azok frissen tartása a takarítások közt is.

Szilárd, gél vagy folyékony? Milyen WC-frissítőt válasszunk?