Fess akár egy igazi művész!

Borítókép: Fess akár egy igazi művész!
Elindult a Your Art Stúdió!

Te is gondolkoztál már rajta, hogy jó lenne valamit a két kezeddel alkotni úgy, hogy közben kikapcsolódsz, jól érzed magad és még a siker is garantált?
Hát most itt a lehetőség, hiszen november 3-án nyitja meg kapuit a Your Art Stúdió. A festések keretén belül minden este egy új híres festmény kerül megfestésre, melyet közösen a művészeti vezető segítségével tudunk megfesteni.

Semmit nem kell hoznunk a helyszínre, hiszen minden szükséges eszközt biztosítanak számunkra: vásznakat, ecseteket, kötényt, hogy ne legyünk festékesek és persze állványt, amin megfestjük a saját művünket. Közben nem is maradunk éhen, hiszen rágcsálnivalókkal és italokkal is kedveskednek nekünk.
A hangulat garantált, egyik kezünkben egy pohár finom borral a másikban pedig ecsettel indulunk neki a nagy útnak, amikor is az üres vásznat megtöltjük élettel és színekkel. 3 óra elteltével kicsit az elején még hihetetlennek tűnik, de elkészül a remekmű, melyet akár a saját falunkra, vagy ajándékba is adhatunk. Mindenféleképpen egy hatalmas élmény, melyet nem szabad kihagyni, ha ilyen kreatívkodásra vágyunk!

Akár barátokkal, barátnővel való kikapcsolódásról, akár születésnapról, vagy lány és legénybúcsúról, csapaépítőről legyen szó, minden esetben tökéletes program.
A Your Art Stúdió elérhetőségei:
www.yourart.hu
0670/977-2180

A Your Art Stúdió elérhetőségei:
www.yourart.hu

1036 Budapest, Lajos utca 78. 6. emelet
0670/977-2180