„Életünkben a szépség uralkodjék” – A magyar kerámia útkeresése

Az utóbbi években, főleg a retró stílus előretörésével egyre inkább divatossá válnak az egyedi kerámiák. Aki ráadásul értékálló darabot szeretne magának, a legjobb, ha a 20. századi nagymesterek alkotásait keresi, amik letisztult formavilágukkal nem csupán könnyen találnak otthonra bármelyik enteriőrben, de egy darabka kerámiatörténetet is becsempésznek a falak közé.

Ha a magyar kerámia megújítóiról beszélünk, akkor kikerülhetetlen a 20. század triásza: Gádor István, Gorka Géza és Kovács Margit. Az egyedi kerámiaművészet előretöréséig egészen az első világháborúig kellett várni, ekkor kezdték a nagy gyárak (Herend, Zsolnay) elveszíteni jelentőségüket az iparművészetben, független, önálló kisműhelyekben alkotó művészek jelentek meg.

Ilyen volt, a később egy teljes kerámiagenerációt kinevelő, Gádor István is, aki a 20-as években Bécsben, a híres Wiener Werkstätte tagja lett, melynek akkori vezetője a kor legelismertebb iparművésze, Josef Hoffmann volt. Hazatérve az expresszionizmus szellemében kezdett dolgozni. A triász másik nagy alakja Gorka Géza, aki szintén külföldön, Németországban tanult, de ihletet az alföldi fazekasságból merítetve a modernizálás szellemében alkotott. Gazdag életművében egy kis kitérővel erősen hatott rá az art deco is. Ebben a korszakában harsány mázakkal, stilizált emberi alakokat formázott, ezen alkotásai a mai napig üde színfoltjai bármelyik lakásnak. Kovács Margit, külföldi tanulmányai után, hazatérve alkotómunkáját a népművészet iránti szenvedélye és mély vallásossága ihlette meg. Figurális kerámiái könnyen felismerhetőek jellegzetes népi ihletésű stílusukról, és a terrakotta színre felvitt színes mázakról.

A második világháború után, érthető módon, a használati kerámiák felé fordult a figyelem. Gyönyörű teáskészleteket, tálakat, vázákat alkottak ekkor, sokszor akár sorozatgyártásra is. Az 50-es évekre azonban teljesen megváltoztak az iparművészettel szembeni elvárások: az életöröm megjelenítését kapták feladatul a keramikusok. Ebben a stílusban talált magára igazán Kovács Margit, akinek művei a fiatalságot, a boldog harmóniát sugározzák. Gádor eközben az Iparművészeti Főiskola tanszékvezetőjeként Picasso hatására az absztrakt művészet felé fordult. Gorka, eltérve a kijelölt útról, anyagkísérletekbe kezdett, a máz és forma szerves egységére, együttes alakulására törekedve archaikusan egyszerű kerámiákat alkotott.

1956 után már az új nemzedék, köztük Gorka Géza lánya, Lívia vált a kerámia- és szobrászművészet meghatározó alakjává. Édesapja műhelyéből kinőve azonban saját útját járta, az anyag és a forma egységének harmóniája foglalkoztatta. Amorf plasztikáin, az elszíneződések és elfolyások dekortalanságát használta ki, modernségükben még ma is előremutaónak számítanak.

Ha többet szeretnél tudni erről a korszakról, akkor ajánljuk a New York Kávéház november 7-ei programját, ahol megidézik a 20. századi magyar kerámia megújítóit, és bemutatják a fiatal generáció útkeresését is, Lublóy Zoltán porcelántervező, Gorka-Focht Máté, a Gorka család leszármazottja, Dr. Lovag Zsuzsa művészettörténész, Tűzkő Péter, műkereskedelmi szakértő és Esztergályos Cecília, színművész segítségével. Háziasszony: Juhász Anna