TÉL A SZÍVBEN TERMÉSZETESEN STÁJERORSZÁG

TÉL A SZÍVBEN TERMÉSZETESEN STÁJERORSZÁG

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A sötét téli hónapok alatt testnek és léleknek felüdülést hoznak a sípályán eltöltött napok – a mozgás, a jó levegő, a gondtalan együttlét acsaláddal igazi feltöltődést jelent kicsiknek, nagyoknak.

Az ünnepek után a tél legjobban várt programja a közös családi síelés: ehhez pompás választás lehet úti célként Stájerország, ahol gyerekek, felnőttek egyaránt megtalálnak mindent, ami a pihenéshez kell!

Ki korán kel, több élményre lel. Ennek a mottónak aszellemében egy ínyencreggeli – biovajjal, friss péksüteménnyel, müzlivel, gyümölcsökkel és joghurttal, házi készítésű lekvárral, szalámival és sonkával – ideális nyitányként szolgál egy téli felfedezőtúrához.

Kilenc órakor, amikor beindulnak afelvonók, a sípályák már tökéletes állapotban várják a sportolni vágyókat – a síoktatók pedig a gyermekeket, akiket már név szerint ismernek… Nincs más hátra, mint feljutni a hegyre, majd újra célba venni a völgyet egy érintetlen, mélyhóval borított szakaszon át vagy a széles, szinte még teljesen üres sípályán.

Néhány hegy- és völgymenet után előfordulhat, hogy az alpesi kunyhókból kiáramló ínycsiklandó illatok megállásra késztetnek. Mit szólna egy ízletes burgonyaleveshez ebédre? A kulináris pihenőt követően jöhet még egy utolsó lesiklás, de a nap még korántsem ér véget.

A sífutópályán megtett kilométerek után jólesik egy kis császármorzsa és egy forró kávé. Mivel estefelé már egyre lejjebb hűl a hőmérséklet, érdemes felkeresni a legközelebbi wellnessrészleget. Egy kis szaunázás, egy kis termálfürdőzés, esetleg egy jóleső masszázs… maga a felfrissülés.

Ezt követően nehéz választani a tradicionális és a kreatív stájer konyha fogásai között a számtalan díjnyertes étterem egyikében.

Egy pohár jó minőségű bor azonban semmiképp sem hiányozhat az asztalról. És a napnak még mindig nincs vége. Lezárásként egy romantikus lovas szános kiránduláson vagy fáklyás éjszakai túrán vehetünk részt, mielőtt álomra hajtanánk a fejünk.

www.steiermark.com/hu

Nyitó kép forrása: Steiermark Tourismus, ikarus.cc

Napi horoszkóp május 27.:a Bakok komoly elhatározásra jutnak, a Halak bátran vállalják a véleményüket

Mielőtt átadod magad a hétvégének, érdemes elolvasnod a napi horoszkópod, mert a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

9 ökotipp, amit ideje lenne bevezetned a konyhádban!

Gyakran vágyunk környezettudatosabb otthonra és háztartásra, mégis keveset teszünk érte...

Jól megmondtátok a véleményeteket a hölgyről, aki nem tudta feldolgozni, hogy fia vele egyidős nőt választott. Kommentjeitekből idézünk néhányat.

Ti írtátok: olvasói válaszok az édesanyának, aki nem tudja megemészteni, hogy a fia vele egyidős nővel van együtt.

Woodstock-idézés a nagyvárosban

Inspiráló alapok és pajkos hippi stílus a Promod nyári kollekciójában

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Egyéves Éva-előfizetés és féléves Apa-előfizetés most több, mint 40% kedvezménnyel!

Csak 4990 Ft