Külföldön is hódítanak a hazai alapanyagok

Külföldön is hódítanak a hazai alapanyagok

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az idei, 77. OMÉK-on újra több ezer látogató ismerkedhetett meg a McDonald’s hazai beszállító partnereivel. Nézd meg, kiktől jönnek a finomságok!

Az látogatók nem csak azt tudhatták meg a Meki beszállítóiról, hogy már évek, vagy évtizedek óta gondoskodnak a hazai vendégek tálcáira kerülő termékek alapanyagairól, de azt is, hogy az itthon megtermelt csirkehússal, salátával, paradicsommal, hagymával és tojással egyre több külföldi McDonald’s éttermet is ellátnak.

Az érdeklődők végre szemtől-szembe találkozhattak a jól ismert Mekis termékek összetevőivel. Megtekinthették a McNuggets alapanyagául szolgáló csirkemellfilét, a ketchup ízét adó hazai paradicsomot, a salátákba kerülő salátafejeket, a friss tojásokat és rácsodálkozhattak a hagyma bronzos héjára, szakszerű kifejezéssel: „páncéljára”.

A bemutató asztalok felett elhelyezett tájékoztatókból kiderült, hogy a hazai beszállítóknak nemcsak itthon, de külföldön is jelentős szerepük van a McDonald’s ételeinek előállításában.

Meglepetést okozott a kiállított libamáj és libacomb, azóta ezekkel az alapanyagokkal a hazai McDonald’s éttermekben ismét találkozhatnak az ínyencségek kedvelői.

Az alapanyagokkal való ismerkedésben a Mekilexikon oldalon elérhető videók is segítettek. A Mekilexikon transzparencia programot a McDonald’s 2014 júniusában indította útjára azzal a céllal, hogy a szóbeszéd és az interneten terjedő legendák helyébe egyszerű tényeket állítson. Az oldalra látogatók személyre szabott válaszokat kapnak kérdéseikre, a válaszok megértését pedig fényképes és videós illusztrációk is segítik. AZ OMÉK standon a frissen megszerzett tudásukat a látogatók a Mekilexikon online tesztjein azonnal próbára is tehették.

A kíváncsibbak két külföldről érkező alapanyagot, a burgonyát és a marhahúst is felfedezhették, megismerkedhettek az Innovátor fajtájú burgonyával és megszemlélhették a darált marhahús alapanyagának márványosságát, amelyből a húspogácsák 100%-ban, vagyis minden egyéb összetevő, vagy adalékanyag hozzáadása nélkül készülnek.

Azerbajdzsántól Svájcig
A McDonald’s itthon kizárólag az Eisberg Hungarytől vásárolja termékeihez a salátafélét, friss hagymát, kígyóuborkát, paradicsomot és koktél paradicsomot. A hazai Eisberg 2003 óta kizárólagos salátabeszállítója az osztrák McDonald’s éttermeknek is. Az idei évre tervezett közel 3000 tonna beszállítandó termék nagy részben Csongrád megyei termelőktől érkezik, és a román és lengyel éttermi vendégek tálcájára is jut belőle.

A szegedi székhelyű Mezőker Kft. egyike a McDonald’s három kizárólagos európai hagymabeszállítójának. A makói termőterületen, illetve annak pihentetésekor, a Vajdaságban termelt vöröshagymát a cég hódmezővásárhely-gorzsai üzemében dolgozzák fel, innen jut el több mint 15 ország McDonald’s éttermeibe.

A kecskeméti Univer 27 éve szállít szószokat az étteremlánc szendvicseihez. Ketchupjukhoz kizárólag magyar termőhelyről származó paradicsomot vásárolnak, jellemzően Kecskemét környéki gazdáktól. A McDonald’s ma már évente 750-1300 tonna sűrített paradicsomot vásárol tőlük, amely 40 ország éttermeibe jut el.

A szigetcsépi Capriovus Kft. 2002 óta a magyar McDonald’s kizárólagos tojásbeszállítója. Évi 3 millió, mélyalmos tartásból származó héjas tojásával nem csak a magyar, hanem a román éttermeket is ellátja.
Az OSI Food Solutions Hungary bábolnai üzemébe a feldolgozásra szánt csirkehús magyar vágóhidakról, túlnyomórészt a kisvárdai Master Goodtól érkezik. Az évi 14 ezer tonnányi feldolgozott termék pedig hazánkon kívül még 19 ország éttermeibe jut el – Azerbajdzsántól Svájcig.

Sokkal több jut külföldre, mint amennyi külföldről érkezik
A McDonald’s hazai beszállító partnerei 2011 és 2014 között összesen 68 milliárd forint értékben exportáltak termékeket Európa és más régiók McDonald’s éttermeibe. Ez az érték a teljes hazai élelmiszerexport több mint 1,3%-ának felel meg. A mennyiség jelentőségét jól mutatja az is, hogy ha a hazai éttermek tavalyi külföldi beszerzéseinek értékét levonjuk a teljes beszállítói exportértékből, akkor 13,4 milliárd forintos pozitív mérleget kapunk.

Bővítenek, növekednek
A McDonald’s nemzetközi piacokon is sikeres beszállítói az elmúlt években 60 milliárd forintot ruháztak be gyártósoraik korszerűsítésére, kapacitásaik bővítésére. Erősödő exportőrként több munkaerőt is igényelnek, 2014-ben mintegy 500 főt alkalmaztak a hazai és külföldi McDonald’s éttermek ellátására: 200 fő kizárólag a magyar éttermek kiszolgálásán, 300 pedig a külföldi McDonald’s megrendelések teljesítésén dolgozott.

Ez a legfontosabb készség, amivel egy 21. századi tanulónak rendelkeznie kell

Programozni? Három nyelven beszélni? Kapcsolathálózatot építeni? Ezek mind nagyon fontos feltételek a sikerhez, de a CNN újságírója szerint van egy készség, ami mindegyiknél alapvetőbb a mai diákok számára.

Minimalista karácsony, avagy 5 tipp, hogy élvezd is az ünnepet

A karácsony a te ünneped is, tehát ha van olyan eleme (legyen az főzés, ajándékozás vagy valami egészen más), ami nem tesz maradéktalanul boldoggá, akkor nyugodtan elgondolkozhatsz rajta, hogyan szabadulhatnál meg tőle. Ehhez pedig akár a minimalista életmód alapelveit is segítségül hívhatod.

Jennifer Lawrence: Amikor visszanézem egy filmemet, mindig a tokámat és az aknémat veszem észre először

J-Law egy kerekasztal-beszélgetésen mondta ezt. „Megbolondultál?” – ez volt Jessica Chastain első reakciója, de aztán rájött, hogy ő maga is eléggé kritikusan figyeli magát a filmvásznon.

Így szervírozz, hogy minden ünnepibb legyen! – 8 ötlet

Szinte biztos, hogy így nem kell sok maradékot elcsomagolnod másnapra...

15 másodperc alatt boldoggá tesz ez a website pusztán azzal, hogy kiszámolja, hányadik leggazdagabb ember vagy a világon

Épp most próbálod kitalálni, hogyan jöjjetek ki a hó végéig? Vacillálsz, hogy felvegyél-e egy újabb hitelt? Jó hírünk van.

Minél korábban aggatod fel az ünnepi égőfüzéreket az otthonodban, annál boldogabb ember vagy – állítja egy pszichológus

Te is úgy érzed, évről évre egyre korábban kezdődik a karácsonyi időszak? Nos, ez nem biztos, hogy baj – jelentette ki egy pszichológus szakértő.

4 mindennapos dolog, amitől még rosszabb lesz a gyulladt, pattanásos arcodnak

Talán észre sem veszed, hogy ezeket csinálod, pedig jó lenne felhagyni velük.

Valaki képes volt magas művészetet csinálni a tükörtojásból

Fogalmunk sincs, hogy a fenébe faragja ki ezeket az alakzatokat a fehérjéből meg a sárgájából. Kivéve persze, ha Photoshoppal.

Íme, a tökéletes megoldás arra, hogyan válassz babakocsit!

Ehhez fogható módszerrel még nem találkoztunk.

A fehérbor jótékony hatásai

Biztosan számtalanszor hallottad már, hogy milyen jó hatással van az emberre a minőségi bor mértéktartó fogyasztása, azonban érdemes tudnod, hogy egészen pontosan melyek is ezek a pozitív hatások.

Napi horoszkóp november 21.: a Kosok ügyei pozitív irányt vesznek, az Oroszlánoknak váratlan fordulat adhat lendületet

Ma is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Mostantól a rántott hús sem tilos a fogyókúra alatt: isteni és egészséges panír receptek, amikért odáig leszel

Fogyózol, de ölni tudnál valami "rendes" kajáért, mondjuk egy jó kis rántott szeletért? Mostantól nem kell száműznöd ezt a finomságot az étrendedből, mert van pár egészséges verzió, amit bátran fogyaszthatsz – persze csak módjával!

6 viselkedés, amivel eltaszítasz magadtól másokat

Lehet, hogy a viselkedésed miatt távolodnak el tőled a számodra fontos emberek?

Jé, ezt nem is tudtam: egészen pontosan ezért korog a gyomrunk, amikor éhesek vagyunk

Már órák óta nem ettél és a gyomrod jól hallható jelekkel adja tudtodra, hogy ez tarthatatlan állapot? Most kiderül, mi okozza a furcsa és néha kellemetlen zörejeket.

Sokféle korú, bőrszínű és testalkatú női főszereplőkkel dolgozik a Disney a legújabb filmjében – nézd meg az új előzetest!

Az Időcsavar című fantasy 2018 tavaszán érkezik az amerikai mozikba Oprah Winfrey, Reese Witherspoon és Mindy Kaling főszereplésével.

5 hazugság, amit soha többé ne mondj magadnak

Te is nap mint nap elmondod magadnak ezeket a hazugságokat?

Mit szólnál, ha a 10 éves gyereked netes újságot alapítana?

És nem, egyáltalán nem babázásról szólnának ezek a hírek...

Így segíthetsz valakinek az újrakezdésben – 2. rész: az új befogadása

A bajban is elkél a jóbarát és a külső segítség. Még ha valaki nem is mondja.

Van egy látványos japán módszer, amellyel sokkal egyszerűbb megérteni a szorzást az iskolában – vagy mégsem japán és mégsem olyan egyszerű?

Két-, sőt háromjegyű számokat is könnyedén (és helyesen) összeszorozhatunk ezzel az eljárással. Egy matektanár ki is próbálta kérésünkre a tanítványaival, és aztán megkérdezte tőlük, milyen volt.

Kövess minket

Előfizetés