Az Öt Föld békéje

Évek óta álmodoztunk róla, hogy egyszer elmegyünk Toscanába. Most, hogy a gyerekeink már elég nagyra nőttek, eljött az ideje. Mint ahogy annak is, hogy megnézzük, miért áradoznak a barátaink a Cinque Terréről. Vigh Alexandra írása

Címkék: Toscana az Öt Föld békéje 2010. augusztus Vigh Alexandra

Katt a képre a galéria megnyitásához!

Toscana

Toscanából észak felé másfél-két órányi autóúton érjük el a Cinque Terrét: az Öt Földet. Ezt az öt kis falut évszázadokon át egyszerűbb volt a Ligur-tenger, mint a szárazföld felől megközelíteni. A 19. század végén aztán vasútvonal épült, az 1960-as években kanyargós hegyi út, és egy amerikai utazó útikönyvei is sokat tettek népszerűsítésükért. A terület az UNESCO világörökség része.

Érkezés olasz módra
Az öt falu közül Corniglia az első állomáshelyünk. La Spezia felől sűrű erdőkön keresztül kanyarog a szűk hegyi szerpentin. A látvány már messziről pazar. Corniglia az egyetlen település az ötből, mely nem a tenger partjára épült, hanem egy magas szikla tetejére. Mivel egyik faluban sem szabad autózni, Corniglia tetején, a fizetős parkolóban hagytuk a kocsit. Gyaloglás közben hamar megértettük az autótilalom okát: nem csak a környezetet védik, a szűk, meredek kis utcák, girbegurba lépcsősorok nem járműveknek valók. Itt mindenki gyalogol, a rutinosabbak túrabakancsban. A flip-flop papucsot még a legmele­gebb nyárban sem ajánlom.
Itthon filmbe illő utasítást kaptunk: keressük Signora Marilenát a Caffe Matteóban, majd ő elvezet minket a szállásunkra. Kíváncsian vártam, hogy tényleg ilyen egyszerű lesz-e, de kiderült: ez itt bevált módszer a turisták fogadására. A kávéház tulajdonosa felnézett az újságja mögül, bólintott, majd odaszólt a pultos lánynak: Marilena! Egy gyors telefon, és öt perc múlva már az apartmanunk ablakából gyönyörködtünk a kilátásban.
Corniglia, a Cinque Terre középső és legkisebb települése bájos kis falucska, egy óra alatt körbe lehet sétálni. Főutcáján, a Via Fieschin ká­véházak, pici éttermek és hangulatos borozók, középen szép kis tér, onnan pár lépcső egy kápolnához. Az utca lélegzetelállító kilátóterasz­ba torkollik, ahonnan tiszta időben mindkét irányban messzire ellátni. Nagyon szerencsésnek érzem magunkat: három teljes napunk lesz lassan, kapkodás nélkül elmerülni az öt falu szépségében. A legtöbb turista egy napra érkezik vonaton vagy hajón, és gyorsan kipipálja a látnivalókat. Ezért reggel 10 előtt és este 6 után szinte kiürül a környék, csak a kevés itt megszálló utazóval és a helyiekkel találkozunk. Ilyenkor egész más arcát mutatja az Öt Föld: nyugalom, csend, gyönyörű naplemente, gyertyafényben úszó, kedélyes éttermek.

Autó nélkül, boldogan
A Cinque Terre nemzeti park, rengetegen jönnek az itteni gyalogutakra túrázni, a kilátásban gyönyörködni. Mi azonban a lépcsőkkel tarkított meredélyek megmászása helyett inkább Cinque Terre kártyát vásároltunk és buszoztunk meg vonatoztunk.
Reggel apa és fia szerezték be a boltból a bagettet és a többi finomságot. Izgatottan mesélték, hogy épp megérkezett a faluba a piac, vagyis két mozgóbolt: az egyikben a tenger jégbe hűtött gyümölcseit árulták, a másikban a bámulatos tejtermék- és sajtválasztékot.
Reggeli után csaknem 400 lépcsőfokon kaptattunk le a faluból a cornigliai vasútállomásra. A sportosabbak felfelé is itt jönnek, de mi a délutáni visszaútra, már fáradtan, buszra szálltunk. A vonatozás nagy élmény volt, a gyerekek még sosem utaztak emeletes vagonokban. A menetrend kiszámítható, nagyjából félóránként biztos jön egy vonat, amely elvisz a következő faluba.
A Monterosso al Mare állomáson szálltunk ki, és akkor még nem sejtettük, hogy a gyerekek végig ide vágynak majd, mert itt hosszan elnyúlik egy kavicsgyűjtésre és fürdésre is alkalmas tengerparti szakasz. Gyönyörű szürke-fehér csíkos köveket gyűjtöttünk, de a szokatlanul hűvös időben fürödni sajnos nem tudtunk. Az általában fizetős strandok kánikulában tele vannak napernyőkkel, fürdőzőkkel.
Monterossóban is megtaláltuk a Cinque Terrére jellemző szűk utcácskákat, kopott, pasztellszín házakat. A főutca rengeteg ajándékboltjában főleg a régióra jellemző gasztronómiai csudákat (például olívaolajat, ezerféle pestót, limoncinót, azaz citromlikőrt, egy sciacchetrá nevű helyi desszertbort) árulnak. Az itt halászott és a helyi szardellasózó üzem­ben előállított sós hal (acciuga) az egyik legismertebb specialitás.
Nyugat felől a második falu Vernazza, ahol az állomásról nyüzsgő főutca visz le a partra, illetve a kikötő előtti főtérre. Itt kötelező leülni az egyik kávézóban egy kapucsínóra, a gyerekeknek egy adag fagyira. Színes napernyők, partra húzott tarka halászcsónakok, lustálkodó cicák, zöld spalettás házak, száradó ágyneműk, boldog turisták mindenfelé, nehéz innen elszabadulni. A kikötőben a gyerekek a hatalmas hullámfogó sziklákon ugrándoztak, és csodálták a fel-felcsapó hullámokat.
Egy hosszú lépcsősoron felmásztunk a Vernazza tetején, a főtér felett magasodó Doria-kastélyba és mellette a Belforte-toronyba. A kilátás megérte a lépcsőzést!
Este újra Corniglia, újra a főutcai pizzás, aki csak elvitelre süt, és a helyiek is tőle viszik haza a vacsorát. Ezt jó jelnek vettük, és nem csalódtunk. Az enteriőr hangulatos, a pult felett főző- és sütőeszközökből összeállított lámpasor világít.

Nehéz eljönni
A második éjszaka után autóba ültünk és átgurultunk a szomszéd faluba, Manarolába: következő szállásunkra. Ami vonaton – a tengerrel párhuzamos sziklába fúrt alagúton – 3-4 perces út, az a szűk szerpentineken több mint háromnegyed órás kocsikázás volt. Itt is a hegytetőn kellett hagynunk a kocsit.
Harmadnap kényelmesen barangoltuk be a két délre eső falut, Manarolát és Riomaggiorét. Az oda vezető gyalogutak közül a leghíresebb a szépen kiépített, kényelmes és gyönyörű panorámájú Via dell’Amo­re (www.viadellamore.com), a Szerelem ösvénye. A szerelmespárok a hagyományhoz híven leraknak ott egy lakatot, kulcsát pedig – szerel­mük zálogát – a magas sziklákról a tengerbe hajítják. Az út telis-tele van lakattal, az erre a célra felaggatott acélhuzalokon és a védőkorlátokon fürtökben lógnak a fényesebb és rozsdásabb darabok. Senki nem hagyja ki, hogy lefotóztassa magát a szerelmespárt formázó kőpadon.
Bár már minden falut végigjártunk, még az utolsó délutánt is ki akartuk használni. Mivel az idő strandolásra nem volt alkalmas, Monterosso, a gyerekek nagy bánatára, kiesett a listából. Választásunk végül a valamennyiünket magával ragadó Vernazzára esett. Mindenki mást kedvelt benne: a gyerekek a nyüzsgő mólót a hatalmas hullámtörő sziklákkal, mi a kedves, színes főteret, ahol olyan jó ücsörögni egy kávézóban és figyelni a macskákat etető helyieket a köztük zsibongó turistákkal.

Cinque Terre kártya
Minden információs központban és vasútállomáson kapható. 1, 3 és 7 napra szóló kártyák közül választhatunk. Vonatra, buszra, múzeumokba, túraösvényekre is érvényes. www.cinqueterre.com

Utazás
A Cinque Terre autóval Magyarországról kábé 1100 kilométer, ennek nagy része autópálya, csak az utolsó 40 kilométeren kell letérnünk kisebb utakra.
Repülővel több olasz város is lehet úti célunk. A Cinque Terréhez legközelebbi repterek Pisában, Milánóban, Genovában és Firenzében vannak.

Szálláshelyek
www.cinqueterre.hu

Innen jött a márvány a Dávid-szoborhoz
Toscana felől kitérőt tettünk Carrarához. A várost az Apuai-Alpok egyik hegyvonulata öleli körbe. Megtetszett a Fantiscritti név, így ezt a jelzőtáblát követtük. A világ egyetlen olyan márványbányájához érkeztünk, ahol nem külszíni fejtéssel dolgoznak, hanem a hegy gyomrában folyik az embert próbáló munka. Kisbuszba szálltunk és egy 600 méteres, szűk alagúton egy hatalmas „szentélybe” jutottunk, ahol pontos mérnöki számítások alapján, a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett termelik ki a megfelelő méretű márványtömböket. (www.marmotour.com)

A galériában lázható fotókat készítette: Pyszny László, www.cinqueterre.hu

Ez a cikk azonos címmel az Éva magazin 2010. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

2010. 09. 02. 14:05:49 | Frissítve: 2010. 09. 02. 14:09:08

« vissza

Kommentek