Párkapcsolat
 
Szépség és divat
 
Társadalom
 
Sorozat
 
Mi írtuk
 
Gasztro
 
Iskola-Óvoda


Az Öt Föld békéje

Évek óta álmodoztunk róla, hogy egyszer elmegyünk Toscanába. Most, hogy a gyerekeink már elég nagyra nőttek, eljött az ideje. Mint ahogy annak is, hogy megnézzük, miért áradoznak a barátaink a Cinque Terréről. Vigh Alexandra írása

Címkék: Toscana az Öt Föld békéje 2010. augusztus Vigh Alexandra

Katt a képre a galéria megnyitásához!

Toscanából észak felé másfél-két órányi autóúton érjük el a Cinque Terrét: az Öt Földet. Ezt az öt kis falut évszázadokon át egyszerűbb volt a Ligur-tenger, mint a szárazföld felől megközelíteni. A 19. század végén aztán vasútvonal épült, az 1960-as években kanyargós hegyi út, és egy amerikai utazó útikönyvei is sokat tettek népszerűsítésükért. A terület az UNESCO világörökség része.

Érkezés olasz módra
Az öt falu közül Corniglia az első állomáshelyünk. La Spezia felől sűrű erdőkön keresztül kanyarog a szűk hegyi szerpentin. A látvány már messziről pazar. Corniglia az egyetlen település az ötből, mely nem a tenger partjára épült, hanem egy magas szikla tetejére. Mivel egyik faluban sem szabad autózni, Corniglia tetején, a fizetős parkolóban hagytuk a kocsit. Gyaloglás közben hamar megértettük az autótilalom okát: nem csak a környezetet védik, a szűk, meredek kis utcák, girbegurba lépcsősorok nem járműveknek valók. Itt mindenki gyalogol, a rutinosabbak túrabakancsban. A flip-flop papucsot még a legmele­gebb nyárban sem ajánlom.
Itthon filmbe illő utasítást kaptunk: keressük Signora Marilenát a Caffe Matteóban, majd ő elvezet minket a szállásunkra. Kíváncsian vártam, hogy tényleg ilyen egyszerű lesz-e, de kiderült: ez itt bevált módszer a turisták fogadására. A kávéház tulajdonosa felnézett az újságja mögül, bólintott, majd odaszólt a pultos lánynak: Marilena! Egy gyors telefon, és öt perc múlva már az apartmanunk ablakából gyönyörködtünk a kilátásban.
Corniglia, a Cinque Terre középső és legkisebb települése bájos kis falucska, egy óra alatt körbe lehet sétálni. Főutcáján, a Via Fieschin ká­véházak, pici éttermek és hangulatos borozók, középen szép kis tér, onnan pár lépcső egy kápolnához. Az utca lélegzetelállító kilátóterasz­ba torkollik, ahonnan tiszta időben mindkét irányban messzire ellátni. Nagyon szerencsésnek érzem magunkat: három teljes napunk lesz lassan, kapkodás nélkül elmerülni az öt falu szépségében. A legtöbb turista egy napra érkezik vonaton vagy hajón, és gyorsan kipipálja a látnivalókat. Ezért reggel 10 előtt és este 6 után szinte kiürül a környék, csak a kevés itt megszálló utazóval és a helyiekkel találkozunk. Ilyenkor egész más arcát mutatja az Öt Föld: nyugalom, csend, gyönyörű naplemente, gyertyafényben úszó, kedélyes éttermek.

Autó nélkül, boldogan
A Cinque Terre nemzeti park, rengetegen jönnek az itteni gyalogutakra túrázni, a kilátásban gyönyörködni. Mi azonban a lépcsőkkel tarkított meredélyek megmászása helyett inkább Cinque Terre kártyát vásároltunk és buszoztunk meg vonatoztunk.
Reggel apa és fia szerezték be a boltból a bagettet és a többi finomságot. Izgatottan mesélték, hogy épp megérkezett a faluba a piac, vagyis két mozgóbolt: az egyikben a tenger jégbe hűtött gyümölcseit árulták, a másikban a bámulatos tejtermék- és sajtválasztékot.
Reggeli után csaknem 400 lépcsőfokon kaptattunk le a faluból a cornigliai vasútállomásra. A sportosabbak felfelé is itt jönnek, de mi a délutáni visszaútra, már fáradtan, buszra szálltunk. A vonatozás nagy élmény volt, a gyerekek még sosem utaztak emeletes vagonokban. A menetrend kiszámítható, nagyjából félóránként biztos jön egy vonat, amely elvisz a következő faluba.
A Monterosso al Mare állomáson szálltunk ki, és akkor még nem sejtettük, hogy a gyerekek végig ide vágynak majd, mert itt hosszan elnyúlik egy kavicsgyűjtésre és fürdésre is alkalmas tengerparti szakasz. Gyönyörű szürke-fehér csíkos köveket gyűjtöttünk, de a szokatlanul hűvös időben fürödni sajnos nem tudtunk. Az általában fizetős strandok kánikulában tele vannak napernyőkkel, fürdőzőkkel.
Monterossóban is megtaláltuk a Cinque Terrére jellemző szűk utcácskákat, kopott, pasztellszín házakat. A főutca rengeteg ajándékboltjában főleg a régióra jellemző gasztronómiai csudákat (például olívaolajat, ezerféle pestót, limoncinót, azaz citromlikőrt, egy sciacchetrá nevű helyi desszertbort) árulnak. Az itt halászott és a helyi szardellasózó üzem­ben előállított sós hal (acciuga) az egyik legismertebb specialitás.
Nyugat felől a második falu Vernazza, ahol az állomásról nyüzsgő főutca visz le a partra, illetve a kikötő előtti főtérre. Itt kötelező leülni az egyik kávézóban egy kapucsínóra, a gyerekeknek egy adag fagyira. Színes napernyők, partra húzott tarka halászcsónakok, lustálkodó cicák, zöld spalettás házak, száradó ágyneműk, boldog turisták mindenfelé, nehéz innen elszabadulni. A kikötőben a gyerekek a hatalmas hullámfogó sziklákon ugrándoztak, és csodálták a fel-felcsapó hullámokat.
Egy hosszú lépcsősoron felmásztunk a Vernazza tetején, a főtér felett magasodó Doria-kastélyba és mellette a Belforte-toronyba. A kilátás megérte a lépcsőzést!
Este újra Corniglia, újra a főutcai pizzás, aki csak elvitelre süt, és a helyiek is tőle viszik haza a vacsorát. Ezt jó jelnek vettük, és nem csalódtunk. Az enteriőr hangulatos, a pult felett főző- és sütőeszközökből összeállított lámpasor világít.

Nehéz eljönni
A második éjszaka után autóba ültünk és átgurultunk a szomszéd faluba, Manarolába: következő szállásunkra. Ami vonaton – a tengerrel párhuzamos sziklába fúrt alagúton – 3-4 perces út, az a szűk szerpentineken több mint háromnegyed órás kocsikázás volt. Itt is a hegytetőn kellett hagynunk a kocsit.
Harmadnap kényelmesen barangoltuk be a két délre eső falut, Manarolát és Riomaggiorét. Az oda vezető gyalogutak közül a leghíresebb a szépen kiépített, kényelmes és gyönyörű panorámájú Via dell’Amo­re (www.viadellamore.com), a Szerelem ösvénye. A szerelmespárok a hagyományhoz híven leraknak ott egy lakatot, kulcsát pedig – szerel­mük zálogát – a magas sziklákról a tengerbe hajítják. Az út telis-tele van lakattal, az erre a célra felaggatott acélhuzalokon és a védőkorlátokon fürtökben lógnak a fényesebb és rozsdásabb darabok. Senki nem hagyja ki, hogy lefotóztassa magát a szerelmespárt formázó kőpadon.
Bár már minden falut végigjártunk, még az utolsó délutánt is ki akartuk használni. Mivel az idő strandolásra nem volt alkalmas, Monterosso, a gyerekek nagy bánatára, kiesett a listából. Választásunk végül a valamennyiünket magával ragadó Vernazzára esett. Mindenki mást kedvelt benne: a gyerekek a nyüzsgő mólót a hatalmas hullámtörő sziklákkal, mi a kedves, színes főteret, ahol olyan jó ücsörögni egy kávézóban és figyelni a macskákat etető helyieket a köztük zsibongó turistákkal.

Cinque Terre kártya
Minden információs központban és vasútállomáson kapható. 1, 3 és 7 napra szóló kártyák közül választhatunk. Vonatra, buszra, múzeumokba, túraösvényekre is érvényes. www.cinqueterre.com

Utazás
A Cinque Terre autóval Magyarországról kábé 1100 kilométer, ennek nagy része autópálya, csak az utolsó 40 kilométeren kell letérnünk kisebb utakra.
Repülővel több olasz város is lehet úti célunk. A Cinque Terréhez legközelebbi repterek Pisában, Milánóban, Genovában és Firenzében vannak.

Szálláshelyek
www.cinqueterre.hu

Innen jött a márvány a Dávid-szoborhoz
Toscana felől kitérőt tettünk Carrarához. A várost az Apuai-Alpok egyik hegyvonulata öleli körbe. Megtetszett a Fantiscritti név, így ezt a jelzőtáblát követtük. A világ egyetlen olyan márványbányájához érkeztünk, ahol nem külszíni fejtéssel dolgoznak, hanem a hegy gyomrában folyik az embert próbáló munka. Kisbuszba szálltunk és egy 600 méteres, szűk alagúton egy hatalmas „szentélybe” jutottunk, ahol pontos mérnöki számítások alapján, a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett termelik ki a megfelelő méretű márványtömböket. (www.marmotour.com)

A galériában lázható fotókat készítette: Pyszny László, www.cinqueterre.hu

Ez a cikk azonos címmel az Éva magazin 2010. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

2010. 09. 02. 14:05:49 | Frissítve: 2010. 09. 02. 14:09:08


« vissza

Kommentek




Ajánlott cikkek ebben a témában
Jön a Duna!
Jön a Duna!
Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak egy fél órára 7 éves lehetnék, és én is huncutkodhatnék velük!

Hűséges hűtlenek
Hűséges hűtlenek
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent ...

Fejezetek egy apa naplójából 1.
Fejezetek egy apa naplójából 1.
Mint tudjuk, a pokol tornáca a legjobb szándékokkal van kikövezve. De hogy lett út közben a kis ...

Mindjárt menstruál
Mindjárt menstruál
Nem is gondolná az ember, hogy manapság, amikor már az esti mese előtt is intimbetétet hirdetnek a ...

Amit tudni akarsz a léböjtről
Amit tudni akarsz a léböjtről
A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az ...

Mi legyen, ha nagy lesz?
Mi legyen, ha nagy lesz?
Régen, egy vagy két generációval ezelőtt, a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az ...

Mákos bejgli koszorú
Mákos bejgli koszorú
Itt az ideje kipróbáli új bejgli tésztákat is!

Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Lépten nyomon reklámba, árusba ütközöm az oviban. Engem zavar. Nálatok van ilyen?

Sütőtökdesszert
Sütőtökdesszert
Ha desszert, akkor adjuk meg a módját! A sütőtökből nagyon finom nyalánkságot lehet készíteni.

Könyv
Könyv
Ahogy mindig, most is szuper könyveket mutatunk be nektek!




BELÉPÉS >>
Ha még nem regisztráltál, itt megteheted.

RSS Hírfolyam ÉVA Magazin a Facebook-on Fórum Éva szakácskönyvvarázsló Saját profil Előfizetés
Promóció
A Gerlóczy Caféban minden este 9-kor kisorsolnak egy párt, akik egy ajándék éjszakát tölthetnek a Gerlóczy legszebb szobájában. A többieket pedig hazaviszik taxival! Az akció február 29-ig tart.
elolvasom


Promóció
Válaszolj jól, és tied lehet három Oriflame Nature Secrets kozmetikum.
elolvasom


Sorozat
A szerkesztő februári levelében Kecskés Karina, Dobó Kata és Gryllus Dorka is megszólal. Olvasd el és válaszolj emailben Pócsik Anita kérdéseire!
elolvasom

Promóció
A bőrápolási termékek tárházából kézkrémeket használnak a legtöbben a magyar nők közül, míg a legkevesebben a narancsbőr elleni küzdelemre fordítanak figyelmet – derült ki a Gerovital Plant friss felméréséből.
elolvasom

Promóció
Az áruházak polcai roskadásig tömve vannak a különböző márkájú és minőségű tejtermékekkel. A laikus vásárló azonban sokszor sem a termékjelölésekkel, sem a csomagolásón olvasható szakkifejezésekkel sincsen tisztában.
elolvasom

Promóció
Az Interim Menedzser Akadémia 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését.
elolvasom







Program és Utazás | Test és lélek | Kölyök

Otthon

Lakberendezés
Öko
Pénzügyek
Tippek
Vargabetű
Dekoráció
Zoo
Spájz
Kincstár
Jé, ezt nem is tudtam

Társadalom

Politika
Életút
Város és vidék
Interjú
Sztorik

Szépség és divat

Smink
Bőrápolás
Divat
A divatszerkesztő blogja

Párkapcsolat

Szerelem
Kapcsolat
Szex
Igaz történetek

Gasztro

Ti küldtétek
Mi főztük
Blog ajánló
Tippek
Receptek

Húsvét

Dekoráció
Gasztro
Programok
Tippek
Olvasnivaló
Nyereményjáték

Család

Iskola-óvoda
Kiskamasz
Családi állapot

Advent

Dekoráció
Tippek
Receptek
Videók

Mi írtuk

Nagymama
Velünk történt
Hideg-meleg

Promóció

Nyereményjáték

Sorozat

Szoprán
Gebegyerek
Vagy-vagy
Válásnapló
Címlapon az olvasó
Szerkesztői levél
Én és a sclerosis
"Csak" egy fotó
Napi zene
Emlékszel?
Lapozó
Horoszkóp


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY