Hogy hangolódjak az ünnepre, ha már októberben az arcomba vágják a karácsonyt?

Borítókép: Hogy hangolódjak az ünnepre, ha már októberben az arcomba vágják a karácsonyt? Forrás: Getty Images
Óvatos kritika az évek óta „előrehozott” karácsonyozásról.

Először is szeretném leszögezni, hogy nagyon szeretem a karácsonyt. Az előtte levő 1-2 hét, majd az a pár nap, amikor a szeretteimmel együtt ünnepelhetek, semmihez sem fogható érzés számomra. Nemcsak békés és lassabb olyankor minden, hanem valahogyan még az utcai illatok is mások, és most nem a fenyő, a sütemények, gyertyák vagy a forraltbor aromájára gondolok. Egyszerűen van valami a levegőben, ami ilyenkor igazán meghitt hangulatba tud ringatni szinte bárkit.

Forrás: GettyImages
Semmi pénzért nem cserélném el a karácsonyi időszakot mondjuk egy trópusi utazásra, és minden bizonnyal képtelen lennék a szeretteim nélkül, tőlük távol ünnepelni. Egyetlen bajom van mindössze a karácsonnyal, hogy manapság minden és mindenki kényszeresen rá akar engem hangolni, elveszi tőle szinte minden kedvem, mégpedig túlságosan korán.

Mert már október közepén elkezdenek özönleni a karácsonyi ajánlatok hírlevél formájában, egy csomó Facebook-posztban már korán megkezdődik a visszaszámlálás, és szerintem a mikuláscsokiknak, meg a karácsonyi plázadekorációknak sem igazán jön el az ideje az ősz derekán. Vessetek meg, én nem vagyok hajlandó már október végén bevásárlóközpont közelébe menni – inkább online szerzem be a dolgokat –, mert teljesen eltorzítja az időérzékemet az a sok csili-vili díszítés, és hazatérve meglepve konstatálom, hogy megzavarták az érzékeimet, és mégsem jött még el az év általam leginkább vágyott időszak. Lehet, hogy mások ezt nem találják annyira zavarónak, de bevallom, ez számomra rendkívül lelombozó és időről-időre az lesz a következménye, hogy mire a fenyőfát kéne díszítenem, már inkább januárnál tartanék a szívem szerint.

Kötelező program lett a karácsonyvárás, és mintha mindenki azon versenyezne, ki tudja jobban, korábban, hosszabban megidézni az ünnep szellemét.
Forrás: GettyImages

Minden tisztelem azoké, akik már a korai „műbalhé” ellenére is képesek igazán megélni az ünnepi készülődést, és azoké is, akiknél már októbertől töretlenül felcsendül egy-egy karácsonyi dallam, csak hogy egy percre se tévesszék szem elől, hogy mire is várnak oly nagyon.

A magam részéről azonban ilyenkor inkább bezárkózom, igyekszem figyelmen kívül hagyni a korai csillogást, és tényleg csak pár héttel az ünnep előtt beengedni azt a sok mindent, amit másoknak már hónapok óta adagolnak.

Persze az sem megoldás, hogy mindent egy dózisban kapjon az ember, de így talán hosszú évek után sem vész majd el számomra a karácsony varázsa, képes leszek örülni a piros, zöld, ezüst és arany színekbe öltöztetett utcának, a dallamoknak, amelyeket így is milliószor hallok majd ismétlődni néhány nap alatt.

Neked mit jelent a karácsony? Vajon képes lennél hónapokon át ünnepelni? Esetleg azt is teszed? Ha igen, írd meg, hogyan őrzöd meg a varázsát! Ha neked is sok a korai ünneplésből, mondd el, min változtatnál legszívesebben.