Párkapcsolat
 
Szépség és divat
 
Társadalom
 
Sorozat
 
Mi írtuk
 
Gasztro
 
Iskola-Óvoda


Kísért az exnője

„Elváltam, de szerencsére nem maradtam egyedül sokáig. Mostani párommal minden teljesen jó, csak egyetlen dolog bánt. A mellkasán van egy nagy tetkó, egy női név: Enikő. Korábbi nagy szerelme. Már céloztam rá, hogy lehervaszt a látvány, de azt mondja, sajnálja, ez az ő szerves része. Érzem, nem fog menni ez nekem. Mit tegyek?” Elza

Címkék: Klettner anikó psziché szex szexológus pszichológus

Nocsak! Végre egy elégedett levélíró, akit csak egyetlen dolog bánt! Amikor lelkendezve meséltem rólad egy kolléganőmnek, azonnal rávágta: „Majd fogja több is!” Mármint bántani. Nem osztom a gyanakvását. Persze lehet, hogy később bántani fognak a különbségek – pont azok a tulajdonságok, amelyekért a nagy szerelem idején annyira odavagyunk. Az viszont csak rajtunk múlik, hogy felnagyítunk-e minden apró problémát vagy sem. Tudjuk, vannak, akik a bolhából is elefántot csinálnak, és társuk szavai, viselkedése, gesztusai mögé olyan szán­dékokat képzelnek, amelyektől álmatlan éjszakáik lesznek. Ők azok, akik nem megoldandó feladatokat látnak, hanem problémahalmazokat, és erőlködve, homlokráncolva küzdenek meg mások számára egyszerű helyzetekkel is.
De te nem ilyen vagy.
Leveledből kitűnik, hogy élvezed ezt a kapcsolatot, érzelmileg és szexuálisan is jól kijössz a partnereddel. Bár te ezt a szerencsének tulajdonítod, véleményem szerint nagy szerepet játszik boldogságodban pozitív gondolkodásod, elfogadó természeted is. Nyilvánvaló, hogy ezért nem szoktál sokáig egyedül maradni. Csak az bánt, ami az orrod előtt van. Az pedig egy régi felirat.
Válasszunk külön két dolgot. Egyfelől azt, hogy a párod most hozzád kötődik, másfelől azt, hogy a testén egy másoknak feltűnő jelet visel: egy régi érzelem nyomát. Nem véletlenül használom a „másoknak feltűnő” kifejezést. Az ön­magunkon lévő hegek, anyajegyek és tetoválások előbb-utóbb beépülnek a testképünkbe, így mi magunk már észre sem vesszük őket.
Minden szempontból jól vagytok, imádjátok egymást – írod. Barátod tehát nem szokott egy-egy óvatlan pillanatban sírdogálni a régi kapcsolata után. Semmilyen érzelmi távolságtartást nem észlelsz rajta, nem látod, hogy friss csalódást hordozna magában. Csak egy krikszkraksz zavar, amely mögött már nincs semmi. Egy régi hűség tartós nyoma ez, amely a divaton és az ifjúkori meggondolatlanságon kívül egy fontos dologra utal. Arra, hogy a párod nagyon is képes szilárd, mély érzelmekre.
Jobb esetben valamennyien képesek vagyunk ilyesmire. Mindannyiunk mellkasán ott viríthatna egy vagy több név. Képzeld te is a szíved fölé a saját egykori szerelmeidet. Nos, milyen érzés? Hadd tippeljek: semmilyen, ezek a régi történetek ma már nem mozgatnak meg. Legfeljebb az emlékek nosztalgikus-édes-keserű hangulata érint meg, igaz? De ezeknek már nincs súlya. A barátoddal ugyanúgy együtt van a múltja, ahogy veled. Mindannyian hordozunk a hátunkon egy kisebb-nagyobb puttonyt, tele elmúlt dolgokkal, csakhogy azt nem lehet levenni. Így kell elfogadnunk egymást, akár van róla nyom a testünkön, akár nincs.

NEKED IS VAN KÉRDÉSED, VÉLEMÉNYED? ÍRD MEG NEKÜNK!
e-mail: evaszakerto@marquardmedia.hu,levélcím: Marquard Media Magyarország Kft.,
Éva magazin, 1033 Bp., Hajógyári-sziget 213.

Szöveg: Klettner Anikó klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus, az Állami Egészségügyi Központ Urológiai Osztályának pszichológusa, Illusztráció: László Zsuzsi, fotó: Batár Zsolt, smink: Zentai flóra

Ez a cikk az Éva magazin 2010. júniusi számában jelent meg először. Minden jog fenntartva!

1970. 01. 01. 01:00:00 | Frissítve: 2011. 02. 17. 13:03:52


« vissza

Kommentek




Ajánlott cikkek ebben a témában
Gebegyerek, Hasipasi, Kistestű Lény és Maximusz: Normarendszer
Sorozat
Gebegyerek, Hasipasi, Kistestű Lény és Maximusz: Normarendszer
Nincs baj a gyerekeimmel. Egyiknek sincs semmiféle olyan gubanc az életében, amit azonnal orvosolni ...
elolvasom
Gebegyerek és Hasipasi: Mindenki ugyanazt akarja
Sorozat
Gebegyerek és Hasipasi: Mindenki ugyanazt akarja
A lányok egyformák. Mind ugyanazt akarja. Már egészen fiatalon. A fiúk is egyformák. Mind ugyanazt ...
elolvasom
A férj, a feleség és a tanítvány
Párkapcsolat
A férj, a feleség és a tanítvány
Elhagy egy férfi egy nőt egy fiatalabbért. Annyi ilyet hallunk, hogy már-már a könyökünkön jön ki.
elolvasom
Szerencsejátékozik a gyerek?!
Család
Szerencsejátékozik a gyerek?!
A múltkor azzal jött haza, hogy életében először „tippmixezett”, és ha nyer, végre ...
elolvasom
Cicikérdés
Test és lélek
Cicikérdés
„A férfi mohó vágytól fűtve kapcsolta ki az asszony melltartóját, s a két mellbimbó ...
elolvasom



Jön a Duna!
Jön a Duna!
Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak egy fél órára 7 éves lehetnék, és én is huncutkodhatnék velük!

Hűséges hűtlenek
Hűséges hűtlenek
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent ...

Fejezetek egy apa naplójából 1.
Fejezetek egy apa naplójából 1.
Mint tudjuk, a pokol tornáca a legjobb szándékokkal van kikövezve. De hogy lett út közben a kis ...

Mindjárt menstruál
Mindjárt menstruál
Nem is gondolná az ember, hogy manapság, amikor már az esti mese előtt is intimbetétet hirdetnek a ...

Amit tudni akarsz a léböjtről
Amit tudni akarsz a léböjtről
A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az ...

Mi legyen, ha nagy lesz?
Mi legyen, ha nagy lesz?
Régen, egy vagy két generációval ezelőtt, a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az ...

Mákos bejgli koszorú
Mákos bejgli koszorú
Itt az ideje kipróbáli új bejgli tésztákat is!

Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Lépten nyomon reklámba, árusba ütközöm az oviban. Engem zavar. Nálatok van ilyen?

Sütőtökdesszert
Sütőtökdesszert
Ha desszert, akkor adjuk meg a módját! A sütőtökből nagyon finom nyalánkságot lehet készíteni.

Könyv
Könyv
Ahogy mindig, most is szuper könyveket mutatunk be nektek!




BELÉPÉS >>
Ha még nem regisztráltál, itt megteheted.

RSS Hírfolyam ÉVA Magazin a Facebook-on Fórum Éva szakácskönyvvarázsló Saját profil Előfizetés
Promóció
A Gerlóczy Caféban minden este 9-kor kisorsolnak egy párt, akik egy ajándék éjszakát tölthetnek a Gerlóczy legszebb szobájában. A többieket pedig hazaviszik taxival! Az akció február 29-ig tart.
elolvasom


Promóció
Válaszolj jól, és tied lehet három Oriflame Nature Secrets kozmetikum.
elolvasom


Sorozat
A szerkesztő februári levelében Kecskés Karina, Dobó Kata és Gryllus Dorka is megszólal. Olvasd el és válaszolj emailben Pócsik Anita kérdéseire!
elolvasom

Promóció
A bőrápolási termékek tárházából kézkrémeket használnak a legtöbben a magyar nők közül, míg a legkevesebben a narancsbőr elleni küzdelemre fordítanak figyelmet – derült ki a Gerovital Plant friss felméréséből.
elolvasom

Promóció
Az áruházak polcai roskadásig tömve vannak a különböző márkájú és minőségű tejtermékekkel. A laikus vásárló azonban sokszor sem a termékjelölésekkel, sem a csomagolásón olvasható szakkifejezésekkel sincsen tisztában.
elolvasom

Promóció
Az Interim Menedzser Akadémia 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését.
elolvasom







Program és Utazás | Test és lélek | Kölyök

Otthon

Lakberendezés
Öko
Pénzügyek
Tippek
Vargabetű
Dekoráció
Zoo
Spájz
Kincstár
Jé, ezt nem is tudtam

Társadalom

Politika
Életút
Város és vidék
Interjú
Sztorik

Szépség és divat

Smink
Bőrápolás
Divat
A divatszerkesztő blogja

Párkapcsolat

Szerelem
Kapcsolat
Szex
Igaz történetek

Gasztro

Ti küldtétek
Mi főztük
Blog ajánló
Tippek
Receptek

Húsvét

Dekoráció
Gasztro
Programok
Tippek
Olvasnivaló
Nyereményjáték

Család

Iskola-óvoda
Kiskamasz
Családi állapot

Advent

Dekoráció
Tippek
Receptek
Videók

Mi írtuk

Nagymama
Velünk történt
Hideg-meleg

Promóció

Nyereményjáték

Sorozat

Szoprán
Gebegyerek
Vagy-vagy
Válásnapló
Címlapon az olvasó
Szerkesztői levél
Én és a sclerosis
"Csak" egy fotó
Napi zene
Emlékszel?
Lapozó
Horoszkóp


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY