Párkapcsolat
 
Szépség és divat
 
Társadalom
 
Sorozat
 
Mi írtuk
 
Gasztro
 
Iskola-Óvoda


Csillagokat eltakaró, sárga lepel

A 19. század végén a ködös nagyváros újszerű látványnak számított, ami felkeltette a festők figyelmét is. A szennyezett levegő elmossa a körvonalakat, tompítja a színeket, sejtelmessé teszi a városképet.

Címkék: öko 2009 május ősz Éva magazin hogyan szmog levegő co2 szennyezés környezetvédelem

Legalábbis így látta ezt Whistler vagy Monet, akik sokszor megfestették a Temze fölött lebegő híres londoni ködöt. A nagyvárosi szmogot akkoriban főleg az ipari tevékenység és a széntüzeléses fűtés okozta.
A szmog vagy magyarosabb nevén a füstköd ma már egyértelműen a nagyvárosi lét kellemetlen velejárója.
Ha a környezetünk szürke ködbe burkolózik, eszünkbe sem jut megcsodálni az atmoszférikus hatásokat, ahogyan az impresszionista festők tették. Sokkal inkább azon aggódunk, hogy mi mindent lélegzünk be. A szmog pontos összetételét nehéz elemezni, de alapvetően két fajtáját ismerjük.
A londoni típusú vagy redukáló szmog téli hidegben keletkezik, amikor a hőmérséklet fagypont körül van, a páratartalom viszont magas, és sok a porral, korommal járó szennyezés. Amint az emelkedő és gyorsan hűlő levegő eléri a telítettségi állapotot, a szilárd részecskék körül kicsapódik
a kén-dioxidos szennyeződés. Ez a típusú szmog azért volt jellemző Londonra már az iparosodás kezdetén is, mert a város levegője természetesen is ködös-párás, emellett pedig sok volt a szénégetésből származó füst.
monet,europress,Éva magazin,2009 május,hogyan,öko,levegő,légszennyezés,égbolt,szmog,füstBudapesten
1989 januárjában tapasztaltak ilyen típusú, savas kémhatású füstködöt. Mivel az utóbbi évtizedekben a gyárak kiköltöztek a város területéről, és már nem fűtünk szénnel, a jelenségre – a párás, téli reggelek kivételével – ritkán látunk súlyos példát. Manapság nem a széntüzelés okoz szmogot, hanem a kőolaj égetése, illetve a közlekedés, főleg a dízelüzemű autók kipufogása.
A Los Angeles-típusú vagy más néven fotokémiai szmog viszonylag új jelenség, amelyet az 1940-es évek óta észlelnek. Olyankor keletkezik, amikor erős a napsütés, sok a közlekedésből származó szennyezés, és a város fölött megreked a levegő. A kipufogógáz a levegőben felgyülemlik, és a fény hatására vegyi átalakuláson megy át: „másodlagos” szennyezőanyagok keletkeznek, például talajközeli ózon.
A fotokémiai szmog 25–35 fokos hőmérsékleten jön létre, és sárgás lepelként borul a városra. Különösen jellemző azokra
a metropoliszokra, amelyek völgykatlanban fekszenek: Európában például Athénra. De mivel csak napsütés és kipufogógáz kell hozzá, tavasszal és nyáron Budapesten is gyakori a jelenség.
A budapesti lakosok tanúsíthatják, hogy szmogot jóval gyakrabban láttak, mint szmogriadót. Az eddig érvényes szabályozás ugyanis rendkívül engedékeny volt. Amíg a kén-dioxid koncentrációja nem ért el egy bizonyos – nagyon magasan megszabott – határértéket, nem kellett riadót fújni. Még akkor sem, ha egyébként lélegezni sem lehetett, akkora volt a szálló finom por és a talajközeli ózon koncentrációja.
Szerencsére tavaly óta változott a rendelet szövege.
Ez év januárjában a budapesti levegő szennyezettsége olyan mértéket öltött, hogy két napra szmogriadót kellett hirdetni. A riadó időtartamára sűrítették a BKV-járatokat, és elrendelték, hogy egyik napon csak a páros, másnap pedig csak a páratlan rendszámú autók közlekedjenek. A rendőrség egy joghiányosság miatt nem büntethetett, csak a rendelet betartására emlékeztetett, így aztán sokan fittyet hánytak rá, és a közlekedő autók száma csak kis mértékben csökkent.
Szmogriadó idején az is segíthet a levegő minőségén, ha visszafogjuk a szén- vagy fafűtést és a dízelüzemű járművek használatát. Mindenképpen jobb, ha együttműködünk, mint ha passzívan elviseljük a szmogot – ami a gyerekeinkre még rosszabb hatással van, mint ránk.

Szöveg: Olchváry Dorottya, Kép: Claude Monet: A temze és a parlament, 1871 (Fotó: Europress)
Ez a cikk
A szmog címmel az Éva magazin 2009. évi májusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

2010. 09. 09. 10:37:43 | Frissítve: 2010. 10. 01. 11:20:22


« vissza

Kommentek




Ajánlott cikkek ebben a témában
Az utak sózása: a legolcsóbb megoldás?
Otthon
Az utak sózása: a legolcsóbb megoldás?
Régi reflex, hogy ha havazik vagy fagy, mindjárt sózunk. Vannak ugyan kíméletesebb szerek, de ezek ...
elolvasom
Blogajánló: öreg komódból modern konyhaszekrény
Otthon
Blogajánló: öreg komódból modern konyhaszekrény
Egyik kedvenc bloggerünk remekül ötvözte a klasszikust a modernnel. Hogy tetszik?
elolvasom
Spórolj a vízkészlettel! 5 egyszerű tipp
Otthon
Spórolj a vízkészlettel! 5 egyszerű tipp
Magyarország szerencsés a vízellátás tekintetében. Összeszedtük, miért fontos mégis ...
elolvasom
Díszítsd lakásod, irodád egyedi, környezetbarát, kreatívan dekorálható KARTON KARÁCSONYFÁVAL! (X)
Promóció
Díszítsd lakásod, irodád egyedi, környezetbarát, kreatívan dekorálható KARTON KARÁCSONYFÁVAL! (X)
Nem kell faragni, nem kell cipelni, erkélyen, ablakba lógatva dugdosni.
elolvasom
Hamam - egy varázslatos török fürdőrituálé
Program és Utazás
Hamam - egy varázslatos török fürdőrituálé
Bár itthon a legjobb autentikus hamam rituálét egy ötcsillagos hotelben tartják, ez a kezelés ...
elolvasom



Jön a Duna!
Jön a Duna!
Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak egy fél órára 7 éves lehetnék, és én is huncutkodhatnék velük!

Hűséges hűtlenek
Hűséges hűtlenek
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent ...

Fejezetek egy apa naplójából 1.
Fejezetek egy apa naplójából 1.
Mint tudjuk, a pokol tornáca a legjobb szándékokkal van kikövezve. De hogy lett út közben a kis ...

Mindjárt menstruál
Mindjárt menstruál
Nem is gondolná az ember, hogy manapság, amikor már az esti mese előtt is intimbetétet hirdetnek a ...

Amit tudni akarsz a léböjtről
Amit tudni akarsz a léböjtről
A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az ...

Mi legyen, ha nagy lesz?
Mi legyen, ha nagy lesz?
Régen, egy vagy két generációval ezelőtt, a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az ...

Mákos bejgli koszorú
Mákos bejgli koszorú
Itt az ideje kipróbáli új bejgli tésztákat is!

Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Lépten nyomon reklámba, árusba ütközöm az oviban. Engem zavar. Nálatok van ilyen?

Sütőtökdesszert
Sütőtökdesszert
Ha desszert, akkor adjuk meg a módját! A sütőtökből nagyon finom nyalánkságot lehet készíteni.

Könyv
Könyv
Ahogy mindig, most is szuper könyveket mutatunk be nektek!




BELÉPÉS >>
Ha még nem regisztráltál, itt megteheted.

RSS Hírfolyam ÉVA Magazin a Facebook-on Fórum Éva szakácskönyvvarázsló Saját profil Előfizetés
Promóció
A Gerlóczy Caféban minden este 9-kor kisorsolnak egy párt, akik egy ajándék éjszakát tölthetnek a Gerlóczy legszebb szobájában. A többieket pedig hazaviszik taxival! Az akció február 29-ig tart.
elolvasom


Promóció
Válaszolj jól, és tied lehet három Oriflame Nature Secrets kozmetikum.
elolvasom


Sorozat
A szerkesztő februári levelében Kecskés Karina, Dobó Kata és Gryllus Dorka is megszólal. Olvasd el és válaszolj emailben Pócsik Anita kérdéseire!
elolvasom

Promóció
A bőrápolási termékek tárházából kézkrémeket használnak a legtöbben a magyar nők közül, míg a legkevesebben a narancsbőr elleni küzdelemre fordítanak figyelmet – derült ki a Gerovital Plant friss felméréséből.
elolvasom

Promóció
Az áruházak polcai roskadásig tömve vannak a különböző márkájú és minőségű tejtermékekkel. A laikus vásárló azonban sokszor sem a termékjelölésekkel, sem a csomagolásón olvasható szakkifejezésekkel sincsen tisztában.
elolvasom

Promóció
Az Interim Menedzser Akadémia 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését.
elolvasom







Program és Utazás | Test és lélek | Kölyök

Otthon

Lakberendezés
Öko
Pénzügyek
Tippek
Vargabetű
Dekoráció
Zoo
Spájz
Kincstár
Jé, ezt nem is tudtam

Társadalom

Politika
Életút
Város és vidék
Interjú
Sztorik

Szépség és divat

Smink
Bőrápolás
Divat
A divatszerkesztő blogja

Párkapcsolat

Szerelem
Kapcsolat
Szex
Igaz történetek

Gasztro

Ti küldtétek
Mi főztük
Blog ajánló
Tippek
Receptek

Húsvét

Dekoráció
Gasztro
Programok
Tippek
Olvasnivaló
Nyereményjáték

Család

Iskola-óvoda
Kiskamasz
Családi állapot

Advent

Dekoráció
Tippek
Receptek
Videók

Mi írtuk

Nagymama
Velünk történt
Hideg-meleg

Promóció

Nyereményjáték

Sorozat

Szoprán
Gebegyerek
Vagy-vagy
Válásnapló
Címlapon az olvasó
Szerkesztői levél
Én és a sclerosis
"Csak" egy fotó
Napi zene
Emlékszel?
Lapozó
Horoszkóp


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY