Párkapcsolat
 
Szépség és divat
 
Társadalom
 
Sorozat
 
Mi írtuk
 
Gasztro
 
Iskola-Óvoda


Te hogyan találtad meg a tökéletes fodrászt?

Akinek nincsenek nagy igényei, az alábecsüli a kérdés jelentőségét. Olvasóink meséltek a jó fodrász ismérveiről.

Címkék: hogyan fodrász 2010. március otthon

Nem könnyű ez egy nőnek
Hamvasszőke hajat szerettem volna és egy olyan fodrászt, akinél nem kell egy vagyont kifizetnem. Mivel az akkori fodrászom nem felelt meg a célnak, bementem ismeretlen szalonokba, és előadtam a kívánságomat, hozzátéve: ha mégis sárgás lesz a hajam árnyalata, nem jövök többet. A harmadik helyen a hölgy nem értette, mi olyan különleges ebben a kívánságban. Néhány nap múlva fogadott, és nagyon jó áron megcsinálta, amit kértem. Évek óta hozzá járok, és mint kiderült, nemcsak festeni, de gyönyörűen (és gyorsan) vágni is tud. Azóta már nem egy új vendéget szereztem neki, hiszen rengeteg dicséretet kapok. Fontos, hogy az ember tudjon váltani, ha elégedetlen a szolgáltatással. Nikoletta, exportkoordinátor, Budapest

Szerencsém volt
Sokáig hosszú hajat viseltem, épp annyi dolog volt vele, hogy időnként pár centit vágassak a végéből. Egyszer csak eldöntöttem, hogy levágatom a hajam: a legjobb barátnőm fodrászát választottam. Azonnal értette, mit akarok, bár sajnálta, hogy neki kell megfosztania a szép, hosszú hajamtól. Évekig hozzá jártam, nagyon kreatív, ügyes és gyors volt. Aztán kisbabája született, s megint egy barátnőm javasolt valakit, aki szintén bevált. Vele is fél szavakból megértettük egymást, és az árai is kedvezőek voltak. Évekkel később vidékre költözött, megint – sikeres – váltás következett: már jó pár éve járok ugyanoda. Ismét nagyon kedves, maximalista, tehetséges fodrászom van. Remélem, jó sokáig járhatok még hozzá. Eszter, marketing-ügyintéző, Budapest

Fő a rugalmasság
Hosszú évek óta ugyanaz a srác vágja a hajam. A barátnőm ajánlotta. Akár este kilencre is mehetek hozzá, közel van a lakóhelyemhez, és a régi klienseinek már évek óta nem emelte a tarifát. Mesterfodrász, mindene a szakmája. Még soha nem csinált kétszer ugyanolyan frizurát, valami kis változás mindig van. Nem feltűnő, de mindig más.
Csaba, egyetemi hallgató, Budapest

Inkább otthon, mint egy szalonban
Bevallom, nem szeretek fodrászhoz járni. A hajamat mindig is otthon festettem, a mamám vagy a barátnőim segítségével. Nem hiszem, hogy fizetnem kellene olyasmiért, amit magam is meg tudok oldani, és elégedett vagyok vele. Göndör hajam van, nem nagyon lehet vele mit kezdeni, hagyom, hadd nőjön. Vasalgatni nem fogom – ez nem az én stílusom. Természetesen voltam párszor fodrásznál, de nem vettem észre, hogy érdemi lett volna a változás a barátnőim munkájához képest. Rozi, titkárnő, Győr

Aki házhoz jön
Néhány évtizede egy nő akár hetente megengedhette magának, hogy fodrászhoz menjen: a mosás-berakás nem számított luxusnak. Ma már ez egy vagyonba kerülne. Nyugdíjasként elsődleges szempontom, hogy közel legyen a fodrász, és ne kerüljön sokba. Pár éve combnyaktörésem volt, az unokám szerzett egy nagyon helyes fiatal fodrászt, aki házhoz is jön. Azóta fölépültem, de ma is ő jár hozzám háromhetente. Mária, nyugdíjas, Budapest

Összeállította: Biczó Gabriella, fotó: Europress

Ez a cikk a 2010. márciusi Évában jelent meg. Mindn jogfenntartva!

2011. 07. 11. 11:04:50 | Frissítve: 2011. 07. 11. 11:07:08


« vissza

Kommentek




Ajánlott cikkek ebben a témában
Az utak sózása: a legolcsóbb megoldás?
Otthon
Az utak sózása: a legolcsóbb megoldás?
Régi reflex, hogy ha havazik vagy fagy, mindjárt sózunk. Vannak ugyan kíméletesebb szerek, de ezek ...
elolvasom
A vizek városa: Tata (linkgyűjtemény)
Program és Utazás
A vizek városa: Tata (linkgyűjtemény)
Tatán sétálni kicsit olyan, mintha az ember egy óriási parkban barangolna... Linkek a februári ...
elolvasom
Gardróbunkban egy 3 gyerekes anyukát láthattok
Szépség és divat
Gardróbunkban egy 3 gyerekes anyukát láthattok
Názer Viktória – aki reservation manager– mutatja meg, hogy hét holmit milyen jól lehet ...
elolvasom
Játszóházak
Család
Játszóházak
Összegyűjtöttük a budapesti játszóházakat. Ha kell egy kreatív, vidám helyszín a gyerek szülinapi ...
elolvasom
Spórolj a vízkészlettel! 5 egyszerű tipp
Otthon
Spórolj a vízkészlettel! 5 egyszerű tipp
Magyarország szerencsés a vízellátás tekintetében. Összeszedtük, miért fontos mégis ...
elolvasom



Jön a Duna!
Jön a Duna!
Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak egy fél órára 7 éves lehetnék, és én is huncutkodhatnék velük!

Hűséges hűtlenek
Hűséges hűtlenek
Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent ...

Fejezetek egy apa naplójából 1.
Fejezetek egy apa naplójából 1.
Mint tudjuk, a pokol tornáca a legjobb szándékokkal van kikövezve. De hogy lett út közben a kis ...

Mindjárt menstruál
Mindjárt menstruál
Nem is gondolná az ember, hogy manapság, amikor már az esti mese előtt is intimbetétet hirdetnek a ...

Amit tudni akarsz a léböjtről
Amit tudni akarsz a léböjtről
A köztudatban – egyébként helytelen módon – a böjt egyet jelent a fogyókúrával, az ...

Mi legyen, ha nagy lesz?
Mi legyen, ha nagy lesz?
Régen, egy vagy két generációval ezelőtt, a legnépszerűbb foglalkozás a kisgyerekek körében az ...

Mákos bejgli koszorú
Mákos bejgli koszorú
Itt az ideje kipróbáli új bejgli tésztákat is!

Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Reklám az oviban, suliban. Te hagyod?
Lépten nyomon reklámba, árusba ütközöm az oviban. Engem zavar. Nálatok van ilyen?

Sütőtökdesszert
Sütőtökdesszert
Ha desszert, akkor adjuk meg a módját! A sütőtökből nagyon finom nyalánkságot lehet készíteni.

Könyv
Könyv
Ahogy mindig, most is szuper könyveket mutatunk be nektek!




BELÉPÉS >>
Ha még nem regisztráltál, itt megteheted.

RSS Hírfolyam ÉVA Magazin a Facebook-on Fórum Éva szakácskönyvvarázsló Saját profil Előfizetés
Promóció
A Gerlóczy Caféban minden este 9-kor kisorsolnak egy párt, akik egy ajándék éjszakát tölthetnek a Gerlóczy legszebb szobájában. A többieket pedig hazaviszik taxival! Az akció február 29-ig tart.
elolvasom


Promóció
Válaszolj jól, és tied lehet három Oriflame Nature Secrets kozmetikum.
elolvasom


Sorozat
A szerkesztő februári levelében Kecskés Karina, Dobó Kata és Gryllus Dorka is megszólal. Olvasd el és válaszolj emailben Pócsik Anita kérdéseire!
elolvasom

Promóció
A bőrápolási termékek tárházából kézkrémeket használnak a legtöbben a magyar nők közül, míg a legkevesebben a narancsbőr elleni küzdelemre fordítanak figyelmet – derült ki a Gerovital Plant friss felméréséből.
elolvasom

Promóció
Az áruházak polcai roskadásig tömve vannak a különböző márkájú és minőségű tejtermékekkel. A laikus vásárló azonban sokszor sem a termékjelölésekkel, sem a csomagolásón olvasható szakkifejezésekkel sincsen tisztában.
elolvasom

Promóció
Az Interim Menedzser Akadémia 2012 februárjában ismét elindítja limitált létszámú csoport számára interim menedzser képzését.
elolvasom







Program és Utazás | Test és lélek | Kölyök

Otthon

Lakberendezés
Öko
Pénzügyek
Tippek
Vargabetű
Dekoráció
Zoo
Spájz
Kincstár
Jé, ezt nem is tudtam

Társadalom

Politika
Életút
Város és vidék
Interjú
Sztorik

Szépség és divat

Smink
Bőrápolás
Divat
A divatszerkesztő blogja

Párkapcsolat

Szerelem
Kapcsolat
Szex
Igaz történetek

Gasztro

Ti küldtétek
Mi főztük
Blog ajánló
Tippek
Receptek

Húsvét

Dekoráció
Gasztro
Programok
Tippek
Olvasnivaló
Nyereményjáték

Család

Iskola-óvoda
Kiskamasz
Családi állapot

Advent

Dekoráció
Tippek
Receptek
Videók

Mi írtuk

Nagymama
Velünk történt
Hideg-meleg

Promóció

Nyereményjáték

Sorozat

Szoprán
Gebegyerek
Vagy-vagy
Válásnapló
Címlapon az olvasó
Szerkesztői levél
Én és a sclerosis
"Csak" egy fotó
Napi zene
Emlékszel?
Lapozó
Horoszkóp


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY