16 dolog, ami miatt soha többet nem kell magyarázkodnod

16 dolog, ami miatt soha többet nem kell magyarázkodnod

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Még mindig túl sok a tiszteletkör. Nálatok is?

Még mindig túl gyakran kérünk bocsánatot, túl sokat magyarázkodunk, túl nagy figyelmet szentelünk annak, hogy megértessük a házastársunkkal, a tanító nénivel vagy a főnökünkkel, miért szálltunk taxiba a busz helyett, miért kötöttük be a gyerek füzetét piros csomagolópapírba a kék helyett, hol tartózkodtunk az elmúlt 10 percben. Úgy érezzük, ezer szállal kötődünk a környezetünkhöz és folyamatosan az igazolásukra van szükségünk ahhoz, hogy ne essünk ki végképp mások kegyeiből.

Olvasd el ezt is!

Különösen azok az emberek a megszállottjai a folytonos bocsánatkérésnek és magyarázkodásnak, akik életük bizonyos pontjain fizikai, szexuális és/vagy érzelmi erőszak áldozatai voltak. Több van belőlünk, mint azt jelenleg fel lehet mérni, és sokszor mindent képesek vagyunk megtenni annak érdekében, hogy megelőzzük a negatív reakciókat. De ezzel csak még erősebb lesz bennünk a bűntudat és a szolgálatkészség.

Természetesen ha tényleg elkövettünk valamit, azért bocsánatot kérni felemelő lehet, egy új szakasz kezdete egy interperszonális kapcsolatban. Ezekért a dolgokért azonban sosem kellene magyarázkodnod:


1. hogy nemet mondasz


2. hogy eltávolítasz valakit az életedből, aki átlépi a határaidat


3. az érzéseidért


4. hogy az ösztöneidre hallgatsz, akkor is, ha nem tudod megmagyarázni


5. amikor nem érzed úgy, hogy bocsánatot kellene kérned, bár valaki más ezt várja tőled

gif

6. hogy egyedül szeretnél lenni


7. hogy kiállsz azért, amiben hiszel


8. hogy nem tudod túltenni magad valamin; nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod, ha mások ilyenkor “túlérzékenynek” neveznek


9. hogy a gyerekeid védelmére kelsz, különösen, ha ők nem képesek erre


10. hogy gyászolsz, még mindig, ennyi idő után is


11. hogy kimondod, ami a szívedet nyomja


12. hogy szóvá teszed, ha valaki megbántott


13. a megjelenésed vagy az öltözködésed miatt


14. a családi állapotod miatt, bármi is az


15. hogy pihenned kell 10 percet


16. hogy azt választod, ami neked a legjobb


Nézd meg a galériánkat> 10 kép
15 dolog, amitől meg kell szabadulnod hogy boldog legyél
Gyász: 37 évesen elhunyt Fábián Juli énekesnő

Juli nyáron jelentette be, hogy ideiglenesen visszavonul, mert a gyógyulására kell koncentrálnia.

Téged sosem érintett a bullying? Nézd meg ezt a szenvedélyes videót és máshogyan fogod gondolni!

Ne görgess tovább: ez a téma annál jóval többet ér, minthogy máris elengedd!

8 minimál manikűrötlet karácsonyra

Egy ilyen minimál lakkal nemcsak az ünnepeket, hanem még az első néhány munkanapot is kibírhatod az újévben.

Nagyvárosban élsz, sokat dolgozol, stressznek vagy kitéve? Ha bármelyik igaz rád, így tarts kényeztető bőrpihentetést az ünnepek alatt

Hagyd a bőrödet is ünnepelni! Ilyen trükkökkel pihentetheted a rohanós hétköznapok után.

Az Oscar-jelölés előszobájában a Testről és lélekről – érdekesen alakul a mezőny

Enyedi Ildikó az egyetlen női rendező a kilenc döntős között.

Csak szeretetből érdemes – Interjú Korpás Krisztinával

19, 16, 9 – három fiú. Nem szerepelnek pletykalapokban, és az apjuk, Tilla sztársága miatt sose lennének hajlandóak kamera elé állni, de az anyjuk kedvéért most igent mondtak. Interjú az Éva január–februári lapszámából.

Barna foltok jelentek meg az arcodon? Tudd meg, mi állhat a hátterében, és mit tehetsz ellene – 5 tipp

Előfordult már, hogy barna foltokat, ráncokat vagy más bőrhibákat vettél észre az arcbőrödön? Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor azonnal cselekedned kell – el is mondjuk, hogy miért és mit tegyél.

Zöld út az egészséghez: a zöld turmixok 6 előnye + 3 szuper recept

Ha a gyors méregtelenítés és a jobb közérzet a cél, válassz egy jó zöld turmixot!

3 húsétel mennyei salátával az ünnepi asztalra

Nem kell lemondanod a finom húsételekről az ünnepek alatt sem! Készíts hozzájuk ízletes salátákat, így tedd könyedebbé a fogásokat!

15 helyzet, amit csak az ért, aki karácsonykor is dolgozik

Már meg sem próbálod elképzelni, hogyan lehetne egy pihenőnapod is a szeretet ünnepén.

Napi horoszkóp december 15.: az Ikrek vállalják a véleményüket, az Oroszlánok nagy nyomás alól szabadulnak fel

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Megjelent az ÉVA január–februári száma, nézz bele!

Mint mindenki, az elmúlt hetekben mi is sokat beszélgettünk a zaklatási ügyekről, és ezzel kapcsolatban a nők és a férfiak felelősségéről. Vajon mikor válik természetessé, hogy intim kapcsolat csak kölcsönös beleegyezésen alapulhat, hogy a másik teste nem kisajátítható, hogy a hatalmi pozíció nem mindenre jogosít fel? Vajon a mi gyerekeink már más világban élnek majd? A te fiad hogyan viselkedik majd a nőkkel?

Top 5 gluténmentes sütirecept

Ebben a gyűjteményben ínycsiklandó gluténmentes sütirecepteket találsz.

„Hogy megértsék, mit jelent: szívd fel, begyem, a sok vizet” – Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója

Horváth Dorka író és közgazdász 2015-ben alapított egy startupot, amelynek azóta többezres olvasótábora van itthon és külföldön is. A BOOKR Kids egy mesetár-alkalmazás, amelyet mobilon és tableten lehet használni; a benne szereplő mesék olvashatók, hallgathatók, színes-szagos animációval rendelkeznek és minden egyes történethez fejlesztőjáték is tartozik. Dorka mindezzel együtt nem számít arra, hogy örökre búcsút kellene mondanunk a papírra nyomtatott könyveknek. Interjú.

DIY ajándékok a gyerkőctől apának – 9 egyedi ötlet

De mit kapjon apa karácsonyra? Nos, akár ezek közül bármelyiket!

Hogy miért tűrik el ennyien és ilyen sokáig a szexuális zaklatást? Salma Hayek borzalmas Harvey Weinstein-történetéből kiderül...

A producer folyamatosan zaklatta a színésznőt, aki rendre nemet mondott neki, mire Weinstein beteges feltételekhez kötötte, hogy befejezhessék a Frida című film forgatását. Ez a komplex történet nem sok kétséget hagyhat afelől, hogy a szexuális zaklatás munkahelyen nem csupán férfi és nő közötti játszma, hanem a hatalomgyakorlás eszköze, amelyet követően még az áldozatra nehezedik a mérlegelés terhe, hogy megéri-e továbbra is áldozatnak maradnia.

10 mém, amit biztosan értékelni fogsz, ha te vagy az egyetlen a családban, aki szingliként tolja végig az ünnepeket

Idén se tudsz még egy fél pasit se felmutatni? Miközben a többiek már eljegyezték egymást, babát várnak etc. etc.? Először is, nem vagy egyedül, másodszor is kinek mi köze hozzá, nem igaz?

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft