Napi horoszkóp október 21.: a Nyilasok pontot tehetnek egy bizonyos ügy végére, a Vízöntők a tökéletességre törekszenek

Borítókép: Napi horoszkóp október 21.: a Nyilasok pontot tehetnek egy bizonyos ügy végére, a Vízöntők a tökéletességre törekszenek Forrás: pexels
Ezt üzenik a csillagok erre a sok helyen borús, máshol napsütéses vasárnapra.

NAPI HOROSZKÓP oKtóber 21.

KOS (március 21-április 20)

Lassan poroszkálsz az úton, de most úgy gondolod, ideje lenne gyorsítani, mert ki szeretnéd próbálni, milyen érzés lehet sebesen vágtázni. Vigyázz azonban arra, hogy csak akkor fokozd a tempót, ha már elég biztosan ülöd meg a lovat, ellenkező esetben könnyen kieshetsz a nyeregből. Ezt pedig nem érdemes kockáztatni, mert igen fájdalmas sérüléseket szerezhetsz. Ha a felkészültségedet illetően kétségeid vannak, jobban jársz, ha inkább gyakorolsz még. Nem kell ezt szégyellni, arról nem is beszélve, hogy araszolva is messzebb jutsz, mintha felbuksz.

BIKA (április 21-május 21)

Bár nehezen viseled a kudarcot, most mégsem úgy alakulnak a dolgait, ahogyan azt az elején eltervezted, de bele kell nyugodnod, hogy ezúttal nem tudsz igazán jól kijönni az ügyből. Emiatt eléggé bosszús vagy, hiszen egyáltalán nem így képzelted el az egészet, ám már késő bánat, jobb, ha elfogadod a helyzetet. Ne legyen azonban emiatt lelkiismeret-furdalásod, hisz te mindent megtettél a sikerért, de be kell látnod, hogy a te lehetőségeid sem korlátlanok. Így te is hibázhatsz, ám ne csüggedj, legközelebb majd jobban sikerül!

IKREK (május 22-június 21)

Általában önállóan – és jó színvonalon – meg tudod oldani a feladataidat, ebben az esetben azonban valakivel együtt kellene működnöd ahhoz, hogy sikerre vihess egy általad különösen fontosnak tartott dolgot. Minden igyekezeted ellenére azonban úgy tűnik, hogy két külön úton haladtok, nem nagyon találjatok a közös nevezőt. Ám mivel feladni semmiképpen nem szeretnéd, érdemes kísérletet tenned arra, hogy elfogadtasd az illetővel a saját álláspontodat. De neked is engedned kellene, mert ha rugalmasabb vagy, valószínűleg többre mész. Hidd el, ha csapatban dolgoztok együtt, sokkal előbb eléritek a hegy csúcsát!

RÁK (június 22-július 22)

Valaki pont akkor érkezik, amikor elég ingatag lelkiállapotban vagy. Hirtelen, valami oknál fogva neki öntöd ki a szíved, amit már abban pillanatban meg is bánsz. Nem tudod ugyanis, hogy mennyire bízhatsz meg benne, hisz nem annyira tartozik a közeli ismerőseid közé. Ha már kibeszélted magadból, felesleges idegeskedned, hisz visszacsinálni úgysem tudod már, jobb tehát, ha nem idegeskedsz miatta. Beszéld meg vele, hogy legyen szíves megtartani magának az információt és ha bizalmatlan vagy valakivel, inkább gondolkodj, mielőtt beszélni kezdesz.

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Túlságosan sok apró probléma bánt, ami lelkileg és szellemileg is megvisel. Ezúttal jobban jársz, ha megállsz kissé, és megpróbálod kategorizálni az összes zavaró ügyet, majd hideg fejjel gondold végig, ezek közül mit lehet és érdemes gyorsan lezárni. Még az is előfordulhat, hogy a vártnál egyszerűbb lesz s megoldás, és egy csomó ügytől kellő céltudatossággal pillanatokon belül megszabadulhatsz. Járj nyitott szemmel, mert lehet, hogy a megoldás közel van, csak észre kellene venni s hozzá vezető utat!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Annak ellenére, hogy mindent jó előre kiszámítottál, mégis valahogyan porszem került a gépezetbe, emiatt az utolsó pillanatban úszott el a siker. Ennek okán roppant csalódottnak érzed magad, hisz nem tudtad elérni azt, amit kitűztél magad elé, épp ezért úgy gondolod, hiábavaló volt minden befektetett idő és energia. Lépj tovább, s igyekezz úgy értékelni a helyzetet, hogy talán még nem értél meg arra, hogy a dobogó legfelső fokára léphess. Próbáld levonni a megfelelő konzekvenciákat, és tekints úgy az egészre, mint egy tanulási folyamat fontos fázisára. Így a jövőben pontosan tudni fogod, mikor miként kell cselekedned. Az, hogy most nem sikerült, még korántsem jelenti azt, hogy nem születtél győztesnek!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

A mai nap neked kedvez, így nagy izgalommal várod, hogy kibontakoztathasd a benned rejlő kreativitást és megmutathasd a tudásodat a világnak. Ezúttal nem lesz semmiféle olyan akadály, amit ne tudnál megugrani. Most gond nélkül tudsz minden feladatot megoldani, amellyel ki tudod vívni a környezeted elismerését is! Megdolgoztál a sikerért, így teljes joggal lehetsz büszke magadra. Ünnepeld magad és a tökéletes teljesítményt a barátaid körében!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Valaki olyan szívességet kér tőled, amivel egyáltalán nem tudsz azonosulni, ami ellenkezik az elveiddel, ráadásul nem is egyszerű a feladat, de nem tudod, miként lehetne udvariasan kihátrálni a dologból. Eléggé közismert rólad, hogy te vagy a segítőkészség mintaképe, most mégis úgy érzed, valaki túl sokat vár el, túl nagy áldozatotot kellene érte hoznod. Ne félj nemet mondani, ha úgy érzed, hogy ebből te sem tudnál jól kijönni, de egyáltalán se félj nemet mondani, mert különben mindig mindenki ki fog használni!

NYILAS (november 23-december 21)

A mai nap minden a rendelkezésedre áll majd ahhoz, hogy pontot tehess olyan ügyek végére, amelyeket régóta szerettél volna már lezárni. Most váltak csupán ideálissá ugyanis a körülmények ahhoz, hogy úgy fejezhess be mindent, hogy nem marad elvarratlan szál, amely a jövőben zavaró tényezőként vissza-visszatérhet. Mielőtt továbblépnél, mindenképp győződj meg azonban róla, hogy valamennyi apró részletre kiterjedően megtaláltad a megoldást, s majd ezután lélegezhetsz csak fel. Szép munka volt!

BAK (december 22-január 20)

Bár nem biztos, hogy jut rá időd, mégsem tudsz nemet mondani, ha valamilyen új feladattal bíznak meg, hiszen senkinek nem akarsz csalódást okozni. Ennek következtében viszont kissé túlvállalod magad, mert még a saját dolgaiddal sem tudsz időben végezni, nemhogy a többivel. Ügyelj arra, hogy a minőség és a színvonal megőrzése érdekében legközelebb csak annyi terhet végy magadra, amennyivel képes is vagy megbirkózni, különben magadnak és a környezetednek csalódást fogsz okozni, s kudarcélmények sorozatát élheted meg! Gazdálkodj okosabban az időddel és az energiáddal, s mérd fel gondosabban, mi az, ami még belefér!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Mindent megteszel azért, hogy tökéletesnek lássanak, hogy senki ne találjon semmiféle kifogásolni valót benned, emiatt folyton azon jár az agyad, hogyan lehetnél még jobb. Így azonban rendkívül fárasztó életet élsz, mindig topformában kell lenned, mert az emberek ezt szokták meg tőled, és azt gondolod, csalódást okoznál nekki, ha csak egyszer is megbotlanál, s valami nem úgy sikerülne, ahogyan azt eltervezted vagy elvárják tőled. Éppen ezért eljött az idő, hogy feltedd magadnak a kérdést, jól érzed-e magad a bőrödben, jó-e ez így neked? Amennyiben változtatnál a jelenlegi helyzeten, ne késlekedj! Nem kell mások elvárása szerint élned, hisz ez a saját életed!

HALAK (február 20-március 20)

Egy számodra nem túl kellemes dologra derül fény, s emiatt elég kellemetlenül érzed magad az első pillanatban, nem szeretted volna ugyanis, hogy az egész világ rólad csámcsogjon megállás nélkül. Nem érdemes azonban sokáig bosszankodnod emiatt, s ha már kiderült, vállald a felelősséget, hisz ez is te vagy és ez is az életed része, a múltat pedig megváltoztatni már úgysem tudod. Ne aggódj, mindenkinek vannak olyan titkai, olyan rossz emlékei, amelyeket legszívesebben örökre elfelejtenének. Szóval nem te vagy az egyetlen ember, akinek voltak már olyan kínos pillanatai, amelyekre nem lehet büszke. Nyugi, minden csoda három napig tart, ezt is hamar el fogják felejteni, a rosszindulatú pletykákkal meg nem érdemes foglalkozni!