Napi horoszkóp december 3.: a Szüzek komoly elhatározásra jutnak, a Mérlegek közelebbi kapcsolatba kerülnek valakivel

Borítókép: Napi horoszkóp december 3.: a Szüzek komoly elhatározásra jutnak, a Mérlegek közelebbi kapcsolatba kerülnek valakivel
Horoszkóp az első adventi vasárnapra.

NAPI HOROSZKÓP DECEMBER 3.

KOS (március 21.–április 20.)

Végre sikerült megvalósítani, amiért olyan régóta dolgozol szinte éjt nappallá téve. Igazi kézzel fogható eredményt látsz magad előtt és ez roppant büszkévé tesz. Mindenkinek mutasd meg, mit értél el, hiszen számukra hihetetlen módon megugrottad azt az akadályt, amiről próbáltak lebeszélni. Benned viszont minden megvolt ahhoz, hogy teljesíthesd a kihívást, rendelkezel elég tudással, akaraterővel, logikusan és intelligensen végigzongoráztad a folyamatot, nem csak úgy fejest ugrottál az egészbe. Na, ezt csinálja bárki is utánad!

BIKA (április 21.–május 21.)

Úgy érzed, túl sok időt vesztegettél egy bizonyos dologra, ami nem hozott akkora hasznot, mint amekkorát a befektetett munkával arányosan reméltél. Ez kissé frusztrál, mert úgy érzed, ehelyett sokkal inkább foglalkozhattál volna olyasmivel is, ami jobban megéri. Nem érdemes azonban sokáig ezen rágódnod, hisz ez már megtörtént, hamarabb kellett volna feleszmélned és észrevenned a dolog haszontalanságát. Tanultál belőle, s legközelebb biztosan jobban odafigyelsz, most meg nyugodj le, hiszen úgysemm tudsz visszacsinálni semmit! Engedd el a dolgot és koncentrálj a hétvégi pihenésre!

IKREK (május 22.–június 21.)

Néhány olyan dolog kísért a múltadból, amelynek nem tettél pontot a végére, s ezek a lezáratlanságuk okán férkőznek bele a mostani életedbe is. Mivel nem hagynak nyugodni, te pedig nem tudsz továbblépni, érdemes visszatekinteni és számba venni még egyszer mindent. Addig a kis bogár a füledben folyton duruzsolni fog és nem fogsz nyugodtan aludni sem. Talán ha elhatározod magad, nem lesz olyan nehéz újra átgondolni, hol és mit hibáztál. Hidd el, minél hamarabb veselkedsz neki, annál előbb szabadulsz!

RÁK (június 22.–július 22.)

Valami nem sikerül elsőre, emiatt kezded feladni a dolgot, mielőtt nagyot hasalnál és minden porcikád belefájdulna. Ha azonban nem veszel el a részletekben, hanem megpróbálsz globálisan tekinteni az egész helyzetre, és felül tudsz kerekedni a benned levő félelmeken, hidd el, nem is lesz olyan megugorhatatlan az akadály. Bízz magadban és higgy abban, hogy benned is megvan az a tehetség és kreativitás, ami a siker eléréséhez szükséges! Nagy büszkeséggel fog eltölteni, ha belekóstolhatsz a siker ízébe, csak fel ne add már az elején!

OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.)

Nagyon zavar egy bizonyos dolog, nem tudsz tőle nyugodtan aludni. Eközben viszont igyekszel elterelni a gondolataidat, nem is akarsz tudomást venni róla, annak ellenére sem, hogy tisztában vagy vele: hamarosan fájdalmas döntést kell meghoznod. Minél inkább húzod azonban az időt, annál nehezebb lesz elhatározásra jutni. Vegyél egy nagy levegőt, s tegyél pontot az ügy végére, különben még jó sokáig küzdhetsz az álmatlansággal.

SZŰZ (augusztus 24.–szeptember 23.)

Elhatározásra jutottál egy bizonyos dologgal kapcsolatban, amelynek lezárása után új kihívásokat kereshetsz. Valaki azonban folyamatosan azon dolgozik, hogy ezt megakadályozza, mert tart attól, hogy elveszíthet téged. Ez eleinte felháborít, hiszen bárki milyen jogon befolyásolja az életed, de ha mélyebben belegondolsz, rá fogsz jönni, hogy csak túlságosan ragaszkodik hozzád, s esze ágába sincs neked keresztbe tenni. Tisztázzátok, kinek mi a célja, magyarázd el neki, hogy a saját életedről csak te dönthetsz. Sokkal könnyebben fog menni minden, ha ő is megérti, hogyan is áll pontosan a helyzet.

MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.)

Pozitív gondolkodásodnak és életigenlésednek köszönhetően ma olyan emberekkel kerülhetsz közelebbi kapcsolatba, akikről azelőtt ezt el sem merted volna képzelni. Érdemes nyitnod feléjük, mert ebből még akár komolyabb barátság is kialakulhat, esetleg akad majd olyan közöttük, aki többet szeretne ennél. Ne rugaszkodj azonban el a valóságtól, mert ugyan nagyon szuper, hogy ennyien legyeskednek körülötted, de őrizd meg a méltóságodat, ne dőlj be elsőre annak, ha valaki kicsit csábosabban tekint rád, mint mások. Egy hosszabb távú barátság időnként sokkal többet ér egy rövid, mindent elsöprő, hurrikánszerű szerelmi kalandnál!

SKORPIÓ (október 24.–november 22.)

Az életednek egy olyan szakaszához érkeztél, amikor el kell döntened, merre menj tovább, hogy sikereket érhess el és maradéktalanul boldog lehess. Eleinte félelemmel tölt el ez a felismerés, s frusztrál a bizonytalanság, de próbálj úgy tekinteni a helyzetre, hogy ha soha nem változtatsz, nem fogsz új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodni! Az lebegjen a szemed előtt, hogy minden régi ajtó bezárultával mások nyílhatnak meg előtted. Olyan lehetőségek kínálkozhatnak teht, amelyekről azelőtt álmodni sem mertél volna! Ne félj az újtól, mert időnként muszáj valamit lépni ahhoz, hogy végül tényleg boldog lehess!

NYILAS (november 23.–december 21.)

Váratlan hiba csúszik a számításodba, amely meghiúsítja a terveidet, emiatt borzasztóan haragszoé – elsősorban persze saját magadra. Ha sikerült azonban megfelelően a helyükre tenned a dolgokat, s tisztáztad magadban, hol tévedtél, próbáld meg lezárni és elengedni az egészet, hisz ha benne ragadsz, csak magadnak ártasz. Nem érdemes belemerülni az önvádba, hisz az a későbbiekben csak hátráltatni fog. Törődj bele, hogy ez most nem sikerült, de attól még legközelebb neked is megadatik a siker lehetősége!

BAK (december 22.-január 20.)

Nehéz és felelősségteljes döntést kellett meghoznod, mert egy probléma végképp kezdett már a fejedre nőni. Első pillanatban megrémít, hisz nem vagy hozzászokva ilyen jellegű döntésekhez, félsz, hogy ne okozz vele csalódást senkinek, ám ahogy telik az idő, rá kell jönnöd, hogy akárki akármit mond, érdemes volt erre az elhatározásra jutnod. Nagy tehertől szabadultál meg ugyanis, amely nem nyomasztja többé a lelked és ez határozottan boldoggá tesz. Ne táncolj vissza csak azért, mert egyeseknek ez nem tetszik. Ha már elindultál, menj is végig az úton! A döntésedért csak magadnak tartozol felelősséggel!

VÍZÖNTŐ (január 21.–február 19.)

Minden gondolkodás nélkül azonnal beleugranál bármibe, amitől valamilyen izgalmat vagy új kihívást remélsz. Érdemes azonban mérlegelned, mielőtt hűbelebalázs módjára fejjel rohannál a falnak, mert ha nem úgy sikerül a dolog, ahogyan azt elképzelted, abból még bajod is származhat! Légy körültekintő, és semmiképpen ne kergess délibábokat. Inkább a való életben küzdj meg a sikerekért, az eredményért, hisz az elismerést csak akkor tudod bezsebelni, ha te magad is tettél valamit azért, hogy felállhass a dobogóra!

HALAK (február 20.–március 20.)

Olyan problémát sikerül végre megoldanod, amely már hosszú ideje megnehezíti az életedet, most azonban lehetőség kínálkozik arra, hogy örökre pontot tehess a dolog végére. Mivel ez a környezetedre is hatással volt, mindenki nagyon hálás lesz neked. Eggyel kevesebb megoldatlan kérdés, eggyel több bizonyíték arra, hogy a kreativitásod csodákra képes. Figyelsz a részletekre, s nemcsak nézel, hanem látsz is, így ezúttal is kiderült, hogy egy jó ötlet révén milyen könnyen zárhatsz le ügyeket, amelyek számodra és mások számára is súlyos problémát jelenthetnek! Ez igen!