Napi horoszkóp december 17.: a Rákok igyekeznek biztonsági zónán belül maradni, a Vízöntők megtalálják a céljukat

Borítókép: Napi horoszkóp december 17.: a Rákok igyekeznek biztonsági zónán belül maradni, a Vízöntők megtalálják a céljukat Forrás: Getty Images
Hétfői horoszkóp.

NAPI HOROSZKÓP DECEMBER 17.

KOS (március 21-április 20)

Bármennyire is próbálod, nem tudod megtalálni a közös nevezőt valakivel, egy számodra kiemelten fontos helyzetben. Igyekezz az általad felállított logikai szálat lengetve megértetni vele, miért olyan fontos neked, ha sikerül véghez vinni. Amennyiben semmiképp nem akarja megérteni a Te álláspontod, ne vesződj vele, inkább a saját dolgodra fókuszálj, mert attól nem fogsz előrébb jutni, hogy céltalanul körbe futsz.

BIKA (április 21-május 21)

Valakivel közös projekten dolgozol, amely igen nagy felelősséggel jár, hisz komoly eredményt várnak el tőletek. Épp ezért most semmi mással ne foglalkozz, amíg sikerrel nem abszolváljátok a feladatot, csak erre koncentrálj, adj bele apait-anyait annak érdekében, hogy rajtad ne múlhasson a siker. Pontosan tudod, hogy mit kell csinálni, hisz megvan benned az ehhez szükséges tudás, tapasztalattal jócskán rendelkezel, így tehát régóta kitaposott ösvényen haladsz. Ne hallgass senkire, csak a társadra és a feladatodra koncentrálj, mert most ez a prioritási sorrend legteteje! Majd utána ráérsz minden mással foglalkozni!

IKREK (május 22-június 21)

Magadnak is csak halkan mered bevallani, de nagyon félsz kimondani egészen nyilvánvaló dolgokat, mert félsz a következményektől. Nem biztos azonban, hogy ez a legjobb taktika, mert egyszer csak egy váratlan pillanatban a nyakadba zúdul az egész. Ne seperj szőnyeg alá semmit, mert abból csak bajod lehet, ezért sokkal jobban jársz, ha szembenézel a problémákkal, és igyekszel gyorsan mindent tisztázni. Gondold végig és dönts okosan!

RÁK (június 22-július 22)

Alapvetően az a típusú ember vagy, aki nem szereti a kockázatos játékokat, így mindig arra törekszel, hogy a biztonsági zónádon belül lavírozhass különösebb veszélyek nélkül. Ám ma ígéretes lehetőség adódik, ami az első pillanatban kissé ijesztőnek tűnik a számodra, mert le kellene térned a megszokott útról. Ne sokat gondolkodj, hanem légy úrrá a félelmeiden és vágj bele a dologba, meglátod, érdemes lesz: a bátorságod meghozza a maga gyümölcsét.

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Mindenképp szeretnél beilleszkedni egy társaságba, ennek érdekében kész vagy még alakoskodni is, de a magadra kényszerített szerep igencsak távol áll tőled, és ezt mások is elég könnyen észrevehetik. Nem kell azonban kibújnod a saját bőrödből annak érdekében, hogy elfogadjanak, hiszen rendelkezel annyi jó tulajdonsággal, ami mások számára is szimpatikussá tesz. Ne görcsölj, add önmagadat, viselkedj természetesen, s ne mindig az járjon a fejedben, hogy már megint mások előtt kell vizsgáznod. Olyan vagy, amilyen, s ha valahol ezt nem hajlandók tudomásul venni, talán nincs is keresnivalód abban a társságban.

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Túl sokat vártál valamitől, ami nem a várakozásaidnak megfelelően alakul, s ez eléggé felbosszant, de azért próbálsz minél többet kihozni a helyzetből. Nem akarod tudomásul venni, hogy ezúttal valószínűleg vereséget szenvedsz, ahelyett azonban, hogy ilyesmire pazarolnád az energiáidat, igyekezz valamilyen értelmesebb dolgokkal foglalkozni. Az sem baj, ha ezúttal szánsz egy kis időt a kikapcsolódásra, a szeretteidre, a hobbidra. Tanulj meg elengedni dolgokat, és akkor sokkal kevesebb bajod lesz önmagaddal!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Úgy érzed, hiába próbálsz feljebb kapaszkodni a hegyen, egyszerűen elfogyott a szufla belőled, akárhogyan is küzdesz, nem tudsz továbbmászni. Ülj le, pihenj meg, gondold végig, mely célokért küzdesz, s azokat miként kívánod elérni. Időd van bőven, semmi nem sürget, nem kell egyetlen nap alatt megváltani a világot. Az, hogy most meglehetősen fáradtnak érzed magad, ne szegje kedved, és eszedbe ne jusson visszafordulni, ha már ennyit küzdöttél. Ha feladod, azt később nagyon megbánnád!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Rendkívüli módon ki vagy már éhezve a sikerre, s emiatt mindenbe belefogsz, amibe csak lehet, olyan dolgokat is beleértve, amelyekhez egyáltalán nem is értesz. Mielőtt azonban kiderülne, hogy csak össze-vissza kapkodsz, s végképp bolondot csinálnál magadból, gyorsan állj le, próbált felmérni a képességeidet, és válassz valamilyen reális célt magadnak, amit esélyed is van elérni. Bizonytalannak tűnő ügyekbe azonban ne vágj bele, mert semmi szükséged újabb kudarcélményekre!

NYILAS (november 23-december 21)

A mai nap folyamán lehetőséged nyílik arra, hogy olyasmiben mérettesd meg magad, amivel korábban még sohasem próbálkoztál Az ismeretlentől való félelmedben az első pillanatban megremeg ugyan a lábad, de a másodikban rögtön rájössz arra, hogy tulajdonképp vonz az izgalmas kaland, tudod, hogy ha nem próbálnád ki magad, biztosan hosszú ideig bánnád, emiatt nem érdemes sokáig hezitálnod. Ugorj fejest a dologba és legyél nyitott mindarra, ami csak veled szembejön. Ne feledd: semmi nem történik véletlenül, éppen ezért az is lehet, hogy te most értél meg erre a nagyobb kihívásra!

BAK (december 22-január 20)

Olyan helyzet állt fel az életedben, amikor el kell döntened, merre mész tovább. Amennyiben úgy döntesz, lehorgonyzol, abban az esetben úgy rendezkedj be, hogy hosszú távra szóljon, ám ha arra az álláspontra jutsz, hogy jobb továbbállni, húzd fel a vitorlát és menj tovább. Hisz ha csak a pocsolyában álldogálsz, soha nem lesz esélyed arra, hogy nagy dolgokat vigyél véghez, hogy oda juss egyszer, ahova soha nem gondoltad volna. Ha viszont így jól érzed magad, akkor ne álmod a lehetetlenről, törődj bele a jelenedbe.

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Végre megtaláltad a célodat, amit nagyon szeretnél elérni, ám azt is pontosan tudod, hogy ehhez igen nagy áldozatokat kell majd hozni, s hosszú, rögös út áll előtted. Ha azonban úgy döntöttél, hogy elindulsz, vedd fel a legstrapabíróbb bakancsodat, amelynek nem kopik el a talpa menet közben. Ne foglalkozz azzal, hogy mások mit fecsegnek össze-vissza az ötletedről, kizárólag azokra hallgass, akik tanácsaikkal segíteni kívánnak.

HALAK (február 20-március 20)

Valami olyasmi nyomja a lelkedet, amivel egyelőre nem tudsz mit kezdeni, s még abban sem vagy biztos, hogy egyedül meg fogod tudni oldani a dolgot. Éppen ezért érdemes végiggondolnod, hogy ki az a személy a környezetedben, akiben maradéktalanul megbízhatsz, s aki biztosan nem fog visszaélni a szorult helyzeteddel. Ha megtaláltad ezt az embert, mielőbb mesélj el neki mindent, és máris jobban érzed majd magad. Az is meglehet, hogy olyan tanácsot kapsz tőle, amely segít kikapaszkodni a gödörből. Lehet, hogy a helyzet mégsem olyan drámai, mint amilyennek az első pillanatban gondoltad?