"Mi lenne, ha mostantól nem ajándékoznánk?" – majd a szobában hirtelen megfagyott a hangulat

"Mi lenne, ha mostantól nem ajándékoznánk?" – majd a szobában hirtelen megfagyott a hangulat
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

S

Szinte biztos, hogy olvasónkon, Tündén kívül mások is kerültek már hasonló helyzetbe...

Peti a mostohagyerekem, már 5 éves kora óta ismerem, amióta a férjemmel összekerültünk. Kamaszkorában egy ideig nálunk lakott, amikor épp nem jött ki túl jól az édesanyjával. Van két vérszerinti gyerekem is – egyikőjük házas –, és hamarosan érkezik az unokám. Amióta már mind felnőttek, kicsit szanaszét van a család: Peti küföldön dolgozott egy ideig, pont most költözött haza, mert nem jött be az ottani munka. Sosem volt felhőtlen a viszonya az apjával, ahogyan az anyjával sem, de velem mindig tisztelettudóan viselkedett.

Sokszor éreztem úgy a hosszú évek alatt, hogy én mintegy villámhárítóként vagyok jelen az ő hármasukban, aztán már az olyan szituációkban is, ami a három gyerek közt zajlott és nem volt túl békés. A másik két gyerekem ugyanis teljesen más, jóval családcentrikusabb nevelést kapott tőlünk, mint Peti az ő másik családjától. Időről-időre látom a férjemen, hogy bánkódik a fia miatt, hogy nem jobb a kapcsolatuk, de eddig amit a saját erejéből próbált változtatni, nem igazán jött be. Szóval mikor együtt vagyunk, én azt mindig kicsit erőltetettnek érzem, mert én ugyan mindenki felé a maximális szeretetemet adom, ahogy anyaként ezt jónak érzem, visszafelé viszont Peti részéről nem nyilvánul meg az őszinte szeretet. Egy pár héttel ezelőtt családi ebéd közben szóba jött a közös karácsony, amikor úgy éreztem, most végleg kést döfött a szívembe és szerintem mindenki máséba is.

P: – Mit szólnátok, ha idén abbahagynánk az ajándékozást?

(Csend, talán még egy villa is koppant a tányéron)

Én: – Hogy érted ezt, nem szoktunk soha nagy dolgokat venni egymásnak.

(Apa lehajtotta a fejét és úgy evett tovább.)

P: – Igen, de már nincs semmi ötletem, hogy mit vehetnék nektek.

Lányom: – Hát ez elég baj, mert ez nagyjából azt jelenti, hogy nem ismersz minket.

(Ezzel kirobbant az asztalháború.)

P: – Úgy értettem, hogy tök fölösleges porfogókat venni egymásnak, amikor úgyis mindenki megvesz magának mindent, amit akar.

Én: – De Petikém, nálunk a karácsony soha nem is az ajándékok nagyságáról szólt. Mit vettünk neked tavaly? Egy kockás inget, nem?

Lányom: – Hát igen Peti, ne is haragudj, de hogy mondhatsz ilyet? Engem sem vet fel a pénz, mégis képes vagyok venni egy üveg bort vagy bonbont apának, hogy örüljön.

P: – Nem a pénzről van szó, nem értitek. Nálunk már évek óta nincs ajándékozás a családban. Csak a gyerekek kapnak.

a kép illusztráció
forrás: GettyImages
a kép illusztráció

Én: – Hát mi sem veszünk egymásnak nagy dolgot, csak épp valami jelképeset, és nekünk ti mindig gyerekek maradtok, függetlenül attól, hány évesek vagytok. Mindig nagyon jó volt látni, ha örültök valaminek, ezért csináljuk.

Apa: – Nem akarunk semmit kapni fiam, csak legyünk együtt. Nem az ajándékról szól az egész.

Lányom: – Mondjuk elnézném ezt a kérést, ha igazán részt vennél a családunk dolgaiban, meg ha mint minden normális testvér, időt töltenénk együtt. Mert akkor esetleg tudnám, hogy tényleg nem vágysz semmire és te is tudnád rólam, meg apáékról. Csak sajnos az van, hogy ezzel elveszed a szüleinktől azt az apró örömöt is, ami az ajándékozáskor történik velük.

(Peti köpni-nyelni nem tud, látszólag erre egyáltalán nem számított.)

Én (próbálok javítani a helyzeten): – Gyerekek, ne veszekedjetek, Peti csak felhozott egy kérdést, amit szépen is meg lehet beszélni.

Lányom: – Nem veszekszem anya, de ezek után ne hozzon nekem semmit, mert tudom, hogy eddig sem őszintén tette és ezután is csak így lenne.

Peti: – Sajnálom, hogy ezzel ekkora port kavartam. Ha nem haragszotok, én most megyek.

Felállt az asztaltól, adott egy puszit, az apjának csak biccentett és hazament. A másik családjához. Azóta már nyugodtabb körülmények közt megbeszéltük a dolgokat, ismét sikerült tüzet oltanom a gyerekek között. Lesz ajándékozás, de csak saját készítésű dolgot szabad hozni. Kíváncsi vagyok, ezt Peti hogyan oldja meg, de a lányom másképp engesztelhetetlen lett volna. Nekem még mindig háborog a lelkem, főleg, hogy aznap este a férjem sírt lefekvés előtt. Így még nem sokszor láttam, bár tudtam, hogy mindig ostorozza magát Peti miatt. Remélem, azért valamennyire békés lesz a karácsonyunk, és azt is, hogy az egész nem csak áljópofizás lesz, ahogyan a lányom fogalmazott. Már csak néhány hét. Meglátjuk.

Napi horoszkóp szeptember 20.: a Bikák komoly elhatározásra jutnak, a Szüzek önzetlenül segítenek valakinek

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Sírjunk vagy nevessünk? 12 újabb mém a gyereknevelésről

Ezek a mémek segítenek abban, hogy meglássuk a poént abban is, amikor a bébi harmadszor kakilta össze magát az éjjel.

Otthon lenni a gyerekkel nehezebb, mint bejárni dolgozni, állítja egy friss kutatás

Ha valaki eddig alábecsülte volna a főállású szülő státuszát, mostantól tutira nem fogja.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a sófogyasztás veszélyeit: ezekre érdemes figyelned!

Jóval több sót fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége lenne. Ennélfogva pedig rengetegen szenvednek ilyen-olyan megbetegedésekben, miközben a sófogyasztás veszélyeit teljesen figyelmen kívül hagyják mint kiváltó okokat.

Iskolakezdés művészi színvonalon: autista fiatalok rajzai díszítik a füzeteket

És mappák, ceruzatartók, noteszek is forgalomba kerültek az Autistic Art Alapítvány rajzaival díszítve. Aki vásárol belőlük, nem csak elképesztően menő iskolaszerekkel tanulhat, de támogatja is az autizmussal élőket.

Alternatív, lebomló, komposztálható műanyag zacskó? Álljunk meg egy pillanatra...

Egy-két éven belül Magyarországon is betiltják a nejlonzacskók és az eldobható tányérok, poharak, műanyag szívószálak gyártását és forgalmazását. Na de mi lesz helyette? Most azt néztük meg, hogy valóban működőképes alternatíva-e a lebomló, esetleg komposztálható, például kukoricakeményítőből készült műanyag zacskó.

Innen tudhatod, hogy a gyereked érzelmi evő + 9 tipp, hogy egészséges kapcsolata legyen a kajával

Válás, költözés vagy valami más nagyobb változás zajlik a családban, és a gyereked testtömege a szokottnál jobban ingadozik? Még csak drámai helyzetek sem kellenek ahhoz, hogy a szülő itt-ott eldugdosott nasikra bukkanjon fedezzen fel a kölök íróasztalfiókjában vagy legósdobozában. Most összefoglaltuk, mit tehetsz az érzelmi evés ellen.

Út a negyedik pohár borig – lépésről lépésre

Negyedik pohár bor. Gyaníthatóan ezen cikk olvasói – sőt, gyakorlatilag a legtöbb huszonegyedik századi ember – eljutott már legalább egyszer a negyedik pohár borig, ha nem tovább. Nem csalás, nem ámítás, a viselkedésünk, hanghordozásunk, szokásaink, igényeink és még ezer apró részlet teljesen egészében átalakul a folyamat során. És nem mindig előnyösen. Lássuk hát pontosan, milyen lépcsőfokokat járunk végig, mire eljutunk a negyed pohár borig.

Édesburgonya-pirítós: az egészséges, gluténmentes finomság

Szereted a percek alatt elkészíthető reggeliket, vacsorákat és uzsonnákat, az egészséges könnyű fogásokat? Szeretnéd, ha a gyerek minél több zöldséget enne? Esetleg van gluténérzékeny családtagod? Akkor ezt az édesburgonya-pirítóst neked és a családodnak találták ki!

Napi horoszkóp szeptember 18.: a Kosok váratlanul kapnak lendületet, a Bikákat eltalálhatja Ámor nyila

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét üzentek!

Ilyen tortákkal ünnepelnek a világ különböző pontjain - 14 (esetenként meglepő) kép

Ha érdekel, hogy hogyan néznek ki a különböző nemzetek tortái, hogy kik és milyen alapanyagokból készítik, milyen ünnepekre szánják és hogyan díszítik fel ezeket az édességeket, akkor ezt az összeállítást érdemes megnézned!

18 dolog, amit csak akkor érthetsz, ha kísérőtanár vagy egy gimnáziumi osztálykiránduláson

Az biztos, hogy intenzív napokra számíthat, aki kísérőtanárkodásra adja a fejét egy végzős osztály kirándulásán.

Napi horoszkóp szeptember 17.: a Skorpiók előtt új lehetőség áll, a Bakok kimondhatják a végszót egy bizonyos ügyben

A hét első napján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Ajj de ciki! 10 sztár, aki kínos helyzetbe hozta a gyerekét ország-világ előtt

Minden ép ésszel bíró szülő tudja, hogy nem szabad elkísérnie a tizenéves gyerekét a randira, szájrapuszit adni neki a reflektorfényben vagy mindenfélét odakommentelni az Instagram-posztjaihoz. De a világsztárok között akad, aki nincs tisztában ezzel az alapszabállyal – vagy magasról nem érdekli.

Napi horoszkóp szeptember 16.: a Skorpiók harcolnak egy számukra fontos dologért, a Halak végre fel merik vállalni a véleményüket

A csillagok a hét utolsó napjára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Banános smoothie: a tápláló finomság

Az evamagazin.hu #mutiazuzsit iskolakezdő kihívássorozatát szeptember 14-én útjára indítottuk beharangozónkkal, most pedig szeretnénk megosztani veletek az első hét receptjét, a banános smoothie-t!

Az Éva bemutatja: #mutiazuzsit iskolakezdő kihívás

Ezennel útjára indítjuk #mutiazuzsit néven futó legújabb kihívásunkat, amelyben számtalan szuper recepttel, ötlettel és bevásárlólistával szeretnénk kedveskedni olvasóinknak 10 napon keresztül – akár anyukák, akár nem –, megkönnyítve ezzel pörgős hétköznapjaikat.

4 évig gyűjtögette az eldobható holmikat, majd lefotózta őket

Egy francia fotóművész, Antoine Repessé saját háztartásából csinált látványos fotóhelyszínt azáltal, hogy négy éven keresztül nem dobta ki a szemetet. Viszont kategorizálta a tárgyait, a vécépapír-gurigától a mosószeres flakonon át az újságokig.

Kövess minket

Rendkívüli előfizetési ajánlatunk: 10 lapszám több mint 40% kedvezménnyel most 6950 Ft helyett csak 3950 Ft + ajándék Éva Egészség!

Csak 3950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem