„Pure-O”: Elsődlegesen rögeszmés kényszerbetegség

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik állandóan kattognak. A tudatukba tör valami, ami szünet nélkül aggasztja őket, így önkéntelenül egyfolytában ezen rágódnak. Ezt nevezzük kényszerképzetnek: olyan nem kívánatos gondolatot, amely a semmiből bukkan fel, nem tágít, és szorongást vagy bűntudatot kelt bennünk. Ha ez a bizonyos gondolat idővel sem hagy alább, és a páciens semmiféle külső vagy belső inger hatására nem nyugszik meg, akkor ún. „Pure-O”-val, azaz elsődlegesen rögeszmés kényszerbetegséggel állunk szemben.

Ez a jelenség a rögeszmés-kényszeres zavar (angolul: obsessive-compulsive disorder, rövidítve: OCD) egy fajtája, amit azért nehezebb adott esetben észrevenni, mert nem von maga után kényszeres cselekvést.

Az elsődlegesen rögeszmés kényszerbetegségben szenvedő ember a végkimerülésig küszködik kínzó gondolatával. Ha elalszik vagy sikerül valamilyen tevékenységgel lekötnie magát, egy időre talán megszabadul tőle, ám ha ismét üresjáratba kerül, a kényszerképzet újult erővel támad.

A kényszeres gondolat bármihez kapcsolódhat – gyakori például a kórokozóktól vagy a betegségektől való megszállott rettegés – és az idő folyamán módosulhat vagy másra tevődhet át. Gyermek- és serdülőkorban a kényszerképzetek sokszor a szülők elvesztése vagy a halál és a végesség körül forognak. Ahogy telnek az évek, a gyötrő gondolatok átcsoportosulhatnak a szexuális úton terjedő vagy más, meghatározott fajtájú betegségek köré.

Először csak bokáig...

A kognitív viselkedésterápiai megközelítés szerint az ingerexpozíciós-válaszmegelőzéses terápia (angolul: exposure and response prevention, rövidítve: ERP) eredményesen segít a pácienseknek a kényszergondolatokkal való megbirkózásban és a belőlük fakadó szorongás csökkentésében.

Az ERP terápia keretében először is rangsoroljuk a félelmeinket. A legenyhébbel kezdjük, vagyis azzal, amelyik a legkisebb szorongást okozza. Szembesítjük magunkat félelmünk tárgyával, és felkészülünk a várható érzelmi reakcióra.

Például, ha végeztünk a mosdóban, csak egyszer mossuk meg a kezünket és igyekszünk elviselni a bizonytalanságot: „Lehet, hogy kórokozók maradtak a kezemen? Oké, ez van!”

Az ingerexpozíciós-válaszmegelőzéses terápia igen egyszerű elven alapul. Képzeljük el, hogy nyáron kimegyünk a strandra, és először csak bokáig merészkedünk a medencébe. „Brrrrr, nagyon hideg a víz!” – borzongunk meg, és úgy döntünk, hogy inkább kihagyjuk a fürdőzést. Igen ám, de még mielőtt visszafordulnánk, észrevesszük, hogy a többiek milyen önfeledten lubickolnak. Néhány perc múlva a víz már nem is tűnik olyan hidegnek. Pedig a hőmérséklete nem változott meg, csak az érzékelésünk! Ebben áll az ERP lényege.

Félelem a félelemtől

Egy másik gyakori rögeszme a „félelemtől való félelem”, amely elkerülő viselkedést vált ki. Például, ha félünk a kutyáktól, akkor igyekszünk a lehető legtávolabb maradni a kutyafuttatóktól és minden egyéb helytől, ahol ebekkel találkozhatunk.

Az ERP terápia ilyenkor úgy veszi kezdetét, hogy tíz méternyire megállunk a kutyafuttatótól, és megtanuljuk kezelni a helyzet által kiváltott fiziológiai érzeteket. A következő alkalmakkal fokozatosan csökkentjük a távolságot. Figyelem: az ingerexpozíció-válaszmegelőzés önálló kipróbálása nem javasolt! Jellemzően csak szakképzett terapeuta jelenlétében hatékony, aki pontosan tudatában van annak, hogy mi zajlik a kliensében az adott pillanatban.

Ha megtanuljuk elviselni a kényszergondolatokat és a velük járó érzelmi megpróbáltatásokat, akkor egyre ritkábban törnek be a tudatunkba és lesznek úrrá rajtunk.

Félreértések

A rögeszmés-kényszeres zavar olyan, mint egy gyümölcscentrifuga. Ahogyan e gépben bármilyen gyümölcsöt feldolgozhatunk, ugyanúgy lehet bármilyen gondolat a rögeszmés-kényszeres zavar tárgya. Az OCD maga a folyamat, nem pedig a tartalom.

A legtöbb embernek a rögeszmés-kényszeres zavar hallatán olyasmi jut eszébe, mint például: „Péter asztala mindig olyan tiszta és rendezett! Biztos kényszerbetegsége van!” Ez a társítás téves. Ha egy ember asztala rendezett, attól még egyáltalán nem biztos, hogy kényszerbeteg. Sőt, valószínűbb, hogy azoknak, akik valóban ezzel a problémával küzdenek, kevésbé tiszta és rendezett a környezetük. Klinikai szempontból nagyon fontos különbséget tenni a személyiségtípus és a rögeszmés-kényszeres zavar között.

Azoknak, akik valóban rögeszmés-kényszeres zavarban szenvednek, a következőt üzenem: „A gondolataim nem határoznak meg engem. A kényszerképzet egy probléma, amivel küzdök, nem pedig a jellemhibám. A kényszerképzetem nem én vagyok.”

Szeretettel:

Dr. Lukin